Belföld

22 borrégió egy helyen

rádpuszta (rádpuszta)
rádpuszta (rádpuszta)

Magyarország minden borrégiója bemutatkozik majd a rádpusztai csárda 180 éves pincéjében. Az óriási, faragott fahordókból villányi és egri bort is lehet majd kóstolni. A Balaton-parti szabadidőcentrum 460 millió forintos uniós forrásból bővül.

Rádpuszta – már a neve is ízes. Balatonlelle mellett, a nyüzsgő világtól távol, ám jól megközelíthető helyen fekszik birtokunk, ahol nyugalom, csend és számtalan érdekes időtöltés várja. A hely története régre nyúlik vissza, már a X. században lakott település volt. Nevét I. István feleségével, Gizellával Magyarországra érkezett egyik bajor lovag fiáról, Rádról kapta. A település a Rád nemzetség ősi fészke volt.

Itt található a XIII. században késő-román stílusban, faragott homokkőből és téglából épült templom feltárt romja, mely nyáron zenés kamara esteknek ad otthont. Évszázadok jöttek – mentek, majd másfél évtizeddel ezelőtt új korszak kezdődött Rádpuszta történetében. 1997-ben egy romos épület megvásárlásával indult el az a folyamat, melynek eredményeképpen mára az alig százötven lelket számláló zsáktelepülésen egy 6,5 hektáron elterülő idegenforgalmi centrum jött létre-írja a Rádpuszta.hu.

A Somogy Televízió információi szerint most minden magyar bor gyűjtőhelye lehet a rádpusztai csárda pincéje. Különleges borokat őriztek valaha Rádpusztán a tihanyi apátság egykori pincéjében. Nemrég még 4,5 millió liter nedűt tároltak, mára azonban a 11 ezer literes hordók kiszáradtak. Ám hamarosan a Magyar Borok Pincéje nyitja meg kapuit Balatonlelle mellett.

Szeretnénk idehozni a 22 borrégiót, tehát a Magyarország borrégióinak a bemutatkozási helye lenne ez. Úgy gondolom, hogy ez egy igazi turisztikai attrakció lehet, ami egész évben tud működni és a szezon meghosszabbítása elérhető közelségbe kerül- mondta Fekete Zoltán Antal, a Rádpuszta Csárda és Szabadidőcentrum tulajdonosa a Somogy Televíziónak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik