Belföld

vonat (vonat)
Bosszankodnak a helyiek, ha vonattal szeretnének utazni. A fel-, illetve leszállás ugyanis kész tortúra, gyakran életveszélyes. A vonatra felszálláshoz például sámli kell – írja a sonline.hu.
2013. 07. 11. 09:09
budapest árvíz idején (árvíz)
Hetekkel a nagy dunai árhullám után kezd összeállni a védekezés költsége, 95 település tízmilliárd forintot remél a vis maior keretből, és ehhez jönnek még az állami kiadások - írja a Népszabadság csütörtöki számában.
2013. 07. 11. 08:41
Több mint három év késéssel adta át a bős-nagymarosi vízlépcsőről egyeztető szlovák küldöttség a magyar félnek a Duna jövőjére vonatkozó stratégiai hatástanulmányát – írja a Népszava.
2013. 07. 11. 08:16
A vásárhelyi önkormányzat évente jelentős összeggel támogatja temetők karbantartását, tudtuk meg pár hete. Megkérdeztük a fenntartó egyházakat, ők ezt máshogy látják.
2013. 07. 11. 07:58
Parlament-cimlap(960x640)(3).jpg (parlament, országgyűlés)
Hatvan képviselő - köztük Lázár János, Gyurcsány Ferenc és Botka László - nem szólalt fel a parlament tavaszi és nyári ülésszakán, csaknem kétszer annyi, mint az előző években.
2013. 07. 11. 06:54
áder (áder)
Tizennyolc településnek adományozott városi címet Áder János köztársasági elnök július 15-i hatállyal - olvasható a Magyar Közlöny szerdai számában.
2013. 07. 10. 20:19
zivatar (zivatar, eső, vihar, )
Csütörtökön hidegfront érkezik, az ország nagy részén többfelé várható heves zivatar és felhőszakadás, ezért három északkeleti megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
2013. 07. 10. 19:46
A Bujdosó Pincészet 2009-es évjáratú, Farkastanya nevű cabernet franc-ját választották az idén Somogy borának szerdán Siófokon. Az italt a megye kiemelt eseményein, nemzetközi és hazai kiállításokon, vásárokon is kínálják majd.
2013. 07. 10. 17:59
Az Országos Rendőr-főkapitányság Roma integrációs programjában a szegedi rendőrök július 4-én bűnmegelőzési napot tartottak a József Attila Általános Iskolában.
2013. 07. 10. 17:58
Olvasói sztorik