Belföld

Romagyilkosságok: hamis tanúzás utasításra

romagyilkosságok, ítélethirdetés (ítélethirdetés a romagyilkosságok perében)
romagyilkosságok, ítélethirdetés (ítélethirdetés a romagyilkosságok perében)

Akarata ellenére hazudott a tartótiszt - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság szerint átverték a képviselőket, ahogy korábban a rendőrséget is.

Felsőbb utasításra, akarata ellenére hazudott a parlamenti vizsgálóknak és a bíróságnak H. Ernő, a romagyilkosságok miatt első fokon elítélt Csontos István volt tartótisztje – tudta meg a Magyar Nemzet. A napilap azt írja, hogy H. Ernő jelenleg is a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat állományában van.

Csontos István, mielőtt a gyilkosok sofőrje lett, hivatásos katona volt, és a Katonai Biztonsági Hivatal (korábbi katonai elhárítás) beszervezte. Ezt először nemcsak H. Ernő, hanem a Honvédelmi Minisztérium korábbi vezetése is tagadta. A volt tartótiszt nem mondott igazat az ügyet vizsgáló parlamenti bizottságnak és hamis tanúzás miatt a bíróság is feljelentette.

A mostani honvédelmi vezetés már elismerte, hogy Csontos a Katonai Biztonsági Hivatal ügynöke volt, belső vizsgálat is volt az ügyben, H. Ernő fegyelmit kapott, a Magyar Nemzet szerint azért nem bocsátották el, mert felsőbb utasításra, akarata ellenére tagadta le a kapcsolatot. Feltárta volna az igazságot, ha felmentést kap titoktartási kötelezettsége alól.

A lap szerint a tartótiszt több hibát is ejtett, megsértette a szolgálati szabályzatot, amely kimondja, hogy fedett tiszt nem tájékoztathatja magánéleti körülményeiről az informátorait. Csontos viszont járt H. Ernő lakásán és tudta a telefonszámát. H. Ernő a szaktárca belső vizsgálata szerint számos információt nem dokumentált, jelentései a találkozókról hiányosak.

Az ügyben a Magyar Nemzet megkereste a Honvédelmi Minisztériumot, amely későbbre ígért tájékoztatást. A Katonai Biztonsági Hivatalt egyébként az előző ciklusok alatt Stefán Géza vezérezredes, majd Kovácsics Ferenc altábornagy vezette. Előbbi elhunyt, utóbbit pedig a kormányváltás után leváltották – írja a lap.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága első őszi ülésén tárgyal a romagyilkosságok ügyének eddig tisztázatlan kérdéseiről. A testület vizsgálhatja, milyen szerepe volt az egykori KBH-nak a cigánygyilkosságok késedelmes föltárásában, illetve miért nem jutott el tőlük minden, a gyilkosságokkal összefüggő információ a nyomozó hatóságokhoz.

A vizsgálat szükségességét Gulyás József, a gyilkosságok titkosszolgálati hátterét 2009-ben vizsgáló munkacsoport egykori SZDSZ-es vezetője vetette fel. Szerinte a támadásokat külső segítség nélkül ezek az elkövetők nem tudták volna így előkészíteni és végrehajtani.

Gulyás József a Népszabadságnak azt mondta, a Nemzetbiztonsági Hivatal debreceni kirendeltsége és a központi egységek nem adták meg a szükséges és elvárható segítséget a rendőrségi nyomozáshoz. Az NBH szerepét és felelősségét szerinte a 2009. november 17-én kiadott jelentésükben tisztázták.

Az akkori vizsgálat szerint mulasztás volt, hogy „nem került mélységében felderítésre” Kiss Árpád és Kiss István fegyverbeszerzési törekvése, annak pontos célja. Sőt, az ügy szempontjából legkritikusabb időszakban állították le Kiss Árpád és társai megfigyelését.

A történtekért a munkacsoport felelősnek tartotta Laborc Sándort, az NBH akkori főigazgatóját, Szilvásy Györgyöt és Ficsor Ádámot, akik a kérdéses időszakban az NBH-t felügyelő miniszterek voltak, de a katonai elhárítás akkor megúszta.

A Népszabadság szerint átverték a képviselőket, ahogy korábban a rendőrséget is. Amikor Csontos kihallgatásain bizonyos kérdésekre arra hivatkozva tagadta meg a választ, hogy titoktartás köti, a Katonai Biztonsági Hivatal közölte, semmiféle kapcsolata nincs a negyedrendű vádlottal.

Csakhogy a romák sérelmére elkövetett gyilkosságsorozat miatt a katonai elhárítás akkori vezetője utasított minden tartótisztet, hogy lépjenek kapcsolatba valamennyi volt és aktív ügynökükkel, és Csontost is megkereste egykori tartótisztje.

Egy titkos debreceni lakásban találkoztak, kevéssel a tiszalöki gyilkosság után, amelyben Csontos sofőrként részt vett és vallomása szerint utalt rá, hogy a százmilliós nyomravezetői díj jól jönne neki, de a tartótiszt szerint semmiféle érdemi információt nem mondott, amit jelentenie kellett volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik