Belföld
Jelöletlen, azonosíthatatlan származású gyümölcs és zöldség akadt fenn a NAV mélységi ellenőrzésén. A szállítmány tulajdonosát nyolcmillió forintos bírsággal sújtották.
Már most, októberben ajánlott felkészíteni a gépkocsikat a téli közlekedésre, a járművet is érdemes szervizben átnézetni.
2014. 10. 17. 14:03
Bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba André Goodfriendet, az Egyesült Államok magyarországi ideiglenes ügyvivőjét.
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. ügyében hozott elsőfokú ítéletet, amely szerint tisztességtelenek a pénzintézet általános szerződési feltételei.
Lapértesülések szerint ismert „fideszes” üzletemberek mellett Habony Árpádot és a NAV-elnökét is kitiltották ki az USA-ból. Bekérették a külügybe az amerikai ügyvivőt. Habony és a Századvég vezetői tagadják a kitiltást.
„Közös egybefogásban" reménykedik a „Lungodor" jelöltje.
Az ellenzéki párt kezdeményezi, hogy vizsgáljanak felül és engedélyeztessenek újra öt általános iskolai tankönyvet.
A Vas megyei Borgáta első embere, Gőcze Zsanett csak homályosan utalt arra, miért mondott le.
2014. 10. 17. 11:13
L. Simon László embere helyett Balog Zoltán humánerőforrás-miniszteré kerül a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. (MANK) élére.
2014. 10. 17. 11:03
A hazai oktatási intézmények közül a Debreceni Egyetemre jár a legtöbb az Ebola-járvánnyal érintett afrikai országokból származó hallgató.
2014. 10. 17. 10:42
Szombaton és vasárnap reggel fél héttől délután fél kettőig végzik a tisztítást.
A múlt vasárnap Ózdon és Konyáron jobbikos polgármestert választottak. Az új vezetők a hírhedt érpataki modell bevezetésére készülnek.
Több mint 50 államtitkára és 100 helyettes államtitkára van az Orbán-kormánynak, miközben Kósa bejelentése kapcsán leépítésekre számítanak.
2014. 10. 17. 09:14
Szigorú étrendet tartott a miniszterelnök a kampányban.
2014. 10. 17. 08:56
Szalma Botond szerint az egyik fő baj vele, hogy az ATV műsorába jár. Lapunknak korábban azt mondta: ő az egyenes beszédhez szokott.
2014. 10. 17. 08:38
A hét utolsó munkanapján sok helyen lehet eső, szombaton és vasárnap azonban visszatér a jó idő. De nem lesz olyan meleg, mint az utóbbi napokban.
Megsemmisítette a baksi polgármester- és képviselőválasztás eredményét a területi választási bizottság, ezért a Csongrád megyei községben új szavazást kell tartani.
2014. 10. 16. 21:58
Azt mondta, 30-40 napig vizsgálta vagyonosodását a NAV, de egy ilyen vizsgálat sokkal tovább tart.
Jogi lépéseket tesz az ellenzéki párt ellen a Fidesz-KDNP hevesi szervezete rágalmazás és a pártszövetség jó hírnevének megsértése miatt.
2014. 10. 16. 21:24
Kiképzésről mennek haza a Balaton-felvidékről Szolnokra két menetoszlopban.
2014. 10. 16. 20:37
A szocialista Botka Lászlót Szeged polgármesterévé választották, ami a mostani szabályok szerint már nem fér össze az országgyűlési képviselőséggel.
Kezdetben még csapadékos lesz az idő, szombaton és vasárnap viszont ismét sok lesz a napsütés, többfelé továbbra is 20 Celsius-foknál is melegebb lehet
- 21:58 „Teljesen összetörtem” – szívműtéten esett át a verseny közben rosszul lett sportoló
- 21:25 Kontroll: Tíz évre eltiltották Pajor András zuglói plébánost a papi feladatok gyakorlásától
- 21:15 A horvát miniszterelnök szerint nincs veszélyben az energiabiztonság Magyarországon
- 20:41 A tepertős pogácsával, a magyar csodakancával és az Ultival immár százra nőtt a hungarikumok száma
- 20:41 Taylor Swift sminkmentes felvételeken mutatta meg az arcát
- 20:40 Saját magára fogadott, aranyat csempészett, közben mellesleg mindenkit elvert pingpongban – ő a Marty Supreme valós főhőse
- 20:04 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 24.
- 19:56 Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében
- 19:13 „Mire észrevettem, már a járdán jött felém” – Gyarmati Gábort kis híján elütötte egy sofőr nélküli autó
- 19:07 Az Epstein-akták elhozták a Sötétség Hercegének bukását is
- 19:07 Az EU három nappal a magyar választások után mutatja be az orosz olajimport teljes tilalmáról szóló javaslatát
- 18:37 Renner Erika: Bene Krisztián megint kérte, hogy engedjék ki feltételesen, azt állítja, minden nap imádkozik értem
- 18:27 Mit csinál Magyarország Brüsszelben, és mi lesz ennek a következménye?
- 18:09 Tavaly leomlott a balatonlellei mentőállomás fala, most írták ki a közbeszerzést - de csak a tervezésre
- 18:06 A bíróság felszólította a főispánt, hogy Tüttő Katát jelölje főpolgármester-helyettesnek
- 16:29 Magyar Péter: Több körzetben is elkezdte a választási csalást a Fidesz
- 15:55 Blikk: előkerült Pesty László
- 16:55 A CIB, az Erste és a Raiffeisen is megszólalt Nagy Márton kijelentése miatt
- 15:06 Válasz Online: gyanúsított lett Sebestyén Júlia műkorcsolyaedző
- 13:42 A tanárok is kapnak extrapénzt a választások előtt
- 16:45 Meghazudtolta a magyar kormányt az EU a Barátság kőolajvezeték ügyében
- 13:12 Lada a jégen, panelházak romokban, hadifoglyok a platón: négy éve ostromolja Ukrajnát Oroszország
- 09:42 Lázár Hajdúböszörményben: Nem voltak ott Győrben meg Gyöngyösön, nem tudják, milyen, ha jönnek a szarháziak
- 12:24 Átírnák a bértáblát az egészségügyben, Pintér Sándorék előtt a javaslat
- 17:07 Csütörtökön újraindulhat a Barátság kőolajvezeték

