Belföld

Gőgös megy a Parlamentbe Botka helyére

A szocialista Botka Lászlót Szeged polgármesterévé választották, ami a mostani szabályok szerint már nem fér össze az országgyűlési képviselőséggel.

Az Index úgy értesült, hogy Botka parlamenti helyét Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese kapja meg, mivel a szombati választmányi ülésen kizárólag őt jelöli a pártvezetés.

Gőgös mellett korábban volt egy másik jelölt is, Kránitz László Győr-Moson-Sopron megyei elnök, de ő sokak számára váratlanul visszalépett – írja a portál, amely arra is kitér, hogy a pártvezetés egyértelműen Gőgöst támogatja, de Kránitznak is lett volna esélye. Őt ugyanis Mesterházy emberének tartják és a budapestiek támogatását is elnyerhette volna, mivel megharagudtak Gőgösre, amiért Bokros Lajos ellen nyilvánult meg a kampányban.

Gőgös Zoltán a tavaszi választásig MSZP-s országgyűlési képviselő volt, akkor azonban nem jutott be. Vele szemben Botkának viszont sikerült a baloldali összefogás országos listájáról bekerülni, de mivel vasárnap újra megválasztották Szeged polgármesterének, le kell mondania mandátumáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik