Belföld
A rendőrség egy 44 éves férfit gyanúsít.
2016. 06. 08. 13:07
Nyílt lapockatörés, a koponyán lőtt és repesztett sérülést, zúzódások és harapások - ilyen sérüléseket szenvedett a támadó rokona. Életveszélyes állapotban volt.
Vádat emelt az ügyészség két fiatallal szemben, akik – egyebek mellett – egy szentesi iskolában árultak illetve fogyasztottak kábítószert
A kétkerekű vezetőjét kórházba vitték.
Egy teherautó munkagéppel ütközött a 8-as főúton.
Ellenbacher Attila már több száz megjavított tévét adományozott kórházaknak, most azonban furcsa érvvel szerelték le.
2016. 06. 08. 08:15
A Népligettől akart Pozsonyba utazni, de több busz aznap már nem indult, ezért stoppal próbálkozott.
2016. 06. 08. 07:00
Ismerőse kisfiát vitte el strandolni, de nem figyelt rá.
Vezetékcsere miatt pótlóbuszok járnak Cinkota és Csömör között a csömöri HÉV helyett csütörtök reggeltől délutánig.
Egy elfajult vita során szúrta mellkason áldozatát egy 53 éves férfi.
2016. 06. 08. 05:22
Ez valószínűleg azt jelenti, hogy az FHB és a Takarékbank nem fog egyesülni.
- 11:01 Szabó Zsófi: Bármilyen szakmát megtanulok, bárhol megállom a helyem
- 11:00 Aranykonvoj-ügy: videót közölt a NAV, amin szerintük az ukrán pénzszállítók papírokat hamisítanak, ügyvédjük szerint felvétel a 2023-as
- 10:58 Meghalt Ambrus László
- 10:44 Labdarúgás: Erdélyi Zsolt 4,92 másodperc alatt lőtt gólt
- 10:41 „Pihentem én eleget” – Halász Judit betegségéről és a visszatérésről beszélt
- 10:35 Hobbikertészet: ezeket a különleges zöldségeket ültetik egyre többen
- 10:29 Rácz András: Orbán Viktor porig alázta saját magát és az országot is
- 10:19 Aubrey Plaza első gyerekét várja férje halála után egy évvel
- 10:09 12 év fegyházat kértek a férfira, aki rágyújtott egy faházat négy ismerősére
- 09:43 Véletlenül a saját bankjait bénította meg Oroszország
- 09:43 Debrecen tiszás jelöltje közölt egy felvételt, amin szerinte a Fidesz jelöltje és a roma önkormányzat vezetője „szavazatvásárlásról” egyeztet
- 09:38 Összejátszott a zalai kórház egyik osztályvezető főorvosnője egy kamupszichiáterrel
- 09:33 „Azt választottuk, hogy ne legyenek választások” – animációs film készül Bödőcs Tibor regényéből
- 09:18 Fontos újítást vezetett be az Erste Bank
- 09:17 Robbantással fenyegetett iskolákat, vádat emeltek ellene
- 06:01 A Miskolci Törvényszék bírája: Ez így nem maradhat tovább!
- 05:00 Ebben az izzasztó Tarantino-kvízben egyetlen képkockáról kell beazonosítani a mester filmjét!
- 05:58 150 milliós Rolls-Royce-t azonosítottunk Matolcsy Ádám barátjánál, ám azt állítja, tévedésből jegyezték be a luxusautó adatait
- 07:10 Orbán Viktor szerint „az önfeltáró vallomások” valójában a Fidesznek dolgoznak
- 06:11 Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be, Irán beleegyezett a Hormuzi-szoros megnyitásába
- 07:20 Az extra villantás sem maradt el az új Eufória vörös szőnyeges premierjén
- 09:15 Torkon ragadta, majd ajtóba verte a doktornő fejét egy nagymama, amikor meglátta, hogy branül van a kéthetes unokája halántéki vénájában
- 05:30 Kvíz: „Én vagyok a híres egyfejű” – mennyire ismered Süsü, a sárkány kalandjait?
- 06:38 Szijjártó: Legyen már itt a választás, és legyen eredmény
- 20:43 Wáberer György a Facebookon: választhatsz Európa és az oroszok között
