Belföld
A tárgyalására készült, emiatt feszült volt, ivott és begyógyszerezte magát. Nagyon sok időre lecsukhatják.
A család februárban, két hónappal Rozália halála után meglepődve tapasztalta, hogy utalványt kaptak.
Negyvenöt várost vizsgáltak autófeltörés, kocsilopások, lakásbetörések és személy ellen elkövetett bűnesetek tekintetében.
A gyámhatóság nem engedi az idén májusban halálra éheztetett Kiara nővérének közelébe az apai nagymamát.
A légi mentések döntő része - több mint kilencven százaléka - primer mentési feladat, a helyszínről kórházba vitték a beteget.
2016. 08. 17. 07:30
Az olimpia után mindent bevetnek majd, hogy a lakosokat részvételre biztassák.
Fél évvel ezelőtt adták át a Tisza-tavi biciklis kilátót, kizárólag uniós pénzből épült meg.
2016. 08. 16. 20:44
Az utasok nem sérültek meg.
Honfitársát próbálta meg átcsempészni Magyarországról Ukrajnába.
Akár 15 év börtönt is kaphat, de mérlegelik a jogos védelmet is.
2016. 08. 16. 11:53
- 14:19 A Magyar Nemzeti Bank harminchárom műtárgya került az egri Dobó István Vármúzeumba
- 14:06 „Sokkal jobban fáj, ha egy másik játékos ócsárol” – mondta a focista, akit azzal provokáltak, hogy csónakkal érkezett Afrikából
- 14:01 Így nézett ki megnyitásakor a 160 éves Fővárosi Állatkert
- 13:54 135 év után először nem lesz szakszervezeti majális a Városligetben, mert nem kaptak rá engedélyt
- 13:46 32 órás tűzszünet lép életbe szombaton Oroszország és Ukrajna között
- 13:45 Egy új módszer előremozdíthatja a férfi fogamzásgátlást
- 13:30 Zárul az olló a régiós fővárosok lakásárai között
- 13:19 Kovács Márta, a 24.hu újságírója is bekerült a WAN-IFRA NextGen AI Leaders programjába
- 13:09 Ennél izgalmasabb választási verseny nincs Budapesten
- 13:06 Közelebb kerültünk egy űrbéli rejtély megfejtéséhez
- 13:03 Demokrácia Központot állít fel a Fidesz, a „tiszás választási csalásokat” figyelik majd
- 12:47 Gálvölgyi János is nyíltan támogatja a Tisza jelöltjét, videóban buzdít a rendszerváltásra
- 12:41 Geszti Péter: Csókolom a kezét annak, aki gyerekrajzokkal ragasztotta le az abuzív választási plakátot a Bartók Béla úton
- 12:35 A Győr focistája a bajnoki hajráról: Annak örülnénk, ha kupagyőztesek és bajnokok lennénk, de ott van a Ferencváros
- 12:12 Vitézy Dávid: Két nappal a választás előtt a kormány 3000 lakást engedélyezett a Népszigetre
- 07:41 Orbán Viktor üzenete: Ez most nem a széthúzás, nem a harag és nem a gyűlölködés ideje
- 05:30 Mennyire vezetsz helyesen? Ezzel a tíz kérdéssel tesztelheted KRESZ-tudásod!
- 10:04 Balogh Levente: Arról kell szavaznunk, hogy gyermekeink európaiként vagy pedig Európában kitaszítottként éljenek tovább
- 07:19 Orbán Viktor több száz milliárd sorsáról döntött
- 21:56 Orbán Viktor reggel bejelent valamit
- 07:55 Guardian: Ha leváltják is Orbánt, nem garantált, hogy visszatér a demokrácia Magyarországon
- 11:18 Balogh Levente a 24.hu-nak: Nem akarom megélni azt, hogy visszakerüljön a vasfüggöny
- 07:03 Borókai Gábor: Magyar Péterben látom azt az Orbán Viktort, akivel együtt dolgoztam
- 11:24 Magyar Péter üzenete: Arra kérjük a búcsúzó miniszterelnököt, hogy kellő higgadtsággal és méltósággal fogadja el majd a magyar nép ítéletét
- 12:12 Vitézy Dávid: Két nappal a választás előtt a kormány 3000 lakást engedélyezett a Népszigetre
