Belföld
Élő
Az LMP-s politikus Facebook-posztjában arra reagált, hogy Karácsony Gergely ma azt mondta, ha Vona Gábor nyer, akkor Orbán Viktor nyer. Én tényleg nem
2018. 03. 15. 18:36
Élő
Gyetvai Viktor szervező közölte, több mint tízezren vannak a helyszínen. Márki-Zay Péterre utalva közölte, tudatosítanunk kell magunkban, hogy a víz
2018. 03. 15. 18:30
Élő
Gulyás Gergely az MTI-nek telefonon reagált a baloldali pártok közös március 15-i, budapesti megmozdulásán elhangzottakra. A Fidesz frakcióvezetője
2018. 03. 15. 18:16
Élő
Egy férfi Budapesten a VIII. kerületben a Bródy Sándor utcában lépett oda a biztosításban résztvevő rendőrökhöz 2018. március 15-én 17 órakor, hogy
2018. 03. 15. 18:14
Élő
Orbán Viktor Grósz Károly óta nem látott módon fenyegette meg saját hazájának népét, ehhez képest olcsón megúszta a napot. A harmadik ellenzéki
2018. 03. 15. 18:13
Élő
A felszólalók felidézték, mik történtek az elmúlt hónapok demonstrációin. Ezek után a kormány reakcióit vették sorra, matematikából, szövegértésből,
2018. 03. 15. 18:05
Élő
Gyurcsány Ferenc a délutáni beszédében bejelentette, tárgyalniuk kell a Jobbikkal. A Jobbik erre közleményében úgy reagált, hogy a párt nem vesz részt
2018. 03. 15. 17:49
Élő
A Mérce kérte meg a Békemenetet vezető Bayer Zsoltot, hogy kommentálja a Szolidaritás ellentüntetőit, akik rákosista indulókat játszottak a
2018. 03. 15. 17:19
Élő
Arra akarhatták felhívni a figyelmet, hogy ezt olcsóbban is meg lehet oldani annál a helikopternél, amit Semjén Zsolt bérelt Svédországban
2018. 03. 15. 17:09
Élő
A Fidesz köszönetet mond minden idők legnagyobb Békemenete és március 15-i megemlékezése résztvevőinek – közölte Hidvéghi Balázs, a nagyobbik
2018. 03. 15. 16:57
Élő
Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterenök-jelöltje Orbán beszédére reflektálva úgy reagált, szégyen, hogy megfenyegette ellenzékét és megfenyegette
2018. 03. 15. 16:53
Élő
Karácsony szerint, ha Vona Gábor nyeri a választást, az is Orbán Viktor győzelme lesz. Orbánnak szerinte legalább húsz évre volt szüksége, hogy
2018. 03. 15. 16:51
Élő
Bálványt állítottak maguknak hazugságból, és ezt a bálványt imádják, néhány száz méterre innen, mondja Karácsony. Szerinte ezt a bálványt, Orbán
2018. 03. 15. 16:45
Élő
Színpadon az este főszereplője, Karácsony Gergely. Karácsony szerint Hajós András téved, mert a mai nap főszereplője nem ő, hanem a tüntetők, akik az
2018. 03. 15. 16:39
Élő
Aki meglepetésvendégként szólal fel Gyurcsány Ferenc után, és egyelőre értelmetlen mondatokkal szólal fel az indulatosság ellen. Hajós szerint az
2018. 03. 15. 16:31
Élő
Abban is túllép eddigi álláspontján, s kijelenti: tárgyalni kell a Jobbikkal. Nem választási együttműködésről beszél, hanem arról, hogyan működnek
2018. 03. 15. 16:30
Élő
Nincs olyan ellenzéki párt, mely egyedül legyőzhetné a Fideszt, de együtt többen vagyunk. Győzzön az ellenzék, aztán jöhet a koalíció, egyelőre nem
2018. 03. 15. 16:25
- 20:27 „Tiki-takázgatunk a labdával, de szart se értek el vele!” – a győri kézisek edzője alaposan leteremtette győzelemre álló csapatát
- 20:05 VV Cristofel az apaságról: Akinek a kapcsolata rámegy a babatémára, ott nem is igazi szerelem
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 19:11 Von der Leyen megkérte Zelenszkijt, hogy gyorsítsák a Barátság vezeték javítását
- 19:00 Ennyibe kerülnek itthon a Samsung legújabb Galaxy S26 okostelefonjai
- 19:00 Itt a Samsung új csúcsmobilja, aminél a legnagyobb fejlesztés, hogy megspórolhatunk vele egy pár ezer forintos képernyőfóliát
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 18:47 Hivatalos: Kós Hubert kihagyja az országos bajnokságot
- 18:13 Babát vár Szabados Ági
- 18:07 Szíriai kurd vezető: Európában meg kellene ijedniük
- 18:05 A magyar kézilabdakapus csapatot vált a német ligán belül
- 17:59 Továbbra sincs előrelépés Agárdi Szilviáék leégett otthonával kapcsolatban: „Komolyan fontolóra vettük a költözés gondolatát”
- 17:57 Rácz András: Nem fenyeget ukrán támadás veszélye, a kormány hazudik
- 17:39 Május végéig rács mögött maradhat a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója, Juhász Péter Pál és az élettársa
- 12:47 Orbán Viktor: Katonákat telepítünk a kiemelt energetikai létesítmények közelébe
- 07:53 Török Gábor: Ha nem téved a Medián, eldőlt a választás
- 12:47 Orbán Viktor is reagált a Medián-felmérésre
- 17:14 Stephen Hawking bikinis nőkkel tűnt fel az Epstein-akták egyik fotóján
- 14:46 Sophie Turner új szintre emelte a pucérruha fogalmát
- 16:21 Jeszenszky Géza attól tart, hogy a kormány „hamis zászlós” akcióra készül
- 14:03 Orbán Viktor elbukta 15 éve meghirdetett harcát
- 09:03 T. Danny az arcát takaró maszkról: Eljön annak is az ideje, hogy ez lekerül
- 13:30 A Nézőpontnál továbbra is a Fidesz vezet
- 15:13 Betárazott az Orbán-kormány: csendben 1,2 milliárd dollárnyi kötvényt adtak el
