Belföld

Pénteken a kormány elé kerülhet a kis- és középvállalkozások hosszú ideje húzódó fejlesztési koncepciója. A Magyar Hírlap birtokába jutott tervezetből úgy tűnik, a Széchenyi vállalkozásfejlesztési program legfeljebb nevében fog hasonlítani elődjéhez.
2002. 11. 25. 07:39
Politikatörténeti Intézet konferenciájának résztvevői az Irak elleni háborús készülődés árnyékában, a prágai NATO-csúccsal egy időben fejtették ki – olykor élesen eltérő – véleményüket a terrorizmus ellen meghirdetett nemzetközi hadjáratról és a NATO új nemzetközi szerepéről. A résztvevők felhívták a figyelmet, hogy a terrorizmus a globális rendszer súlyos bajainak egyik következménye, továbbá a terrorizmus elleni harc maga is hordoz
2002. 11. 25. 07:34
Tovább reménykedhetnek a fogadók minden idők legnagyobb magyarországi nyereményének a megszerzésében, hiszen a múlt héten sem bukkantak öttalálatos szelvényre a lottón. Így aztán az e heti szombati sorsoláson a játék történetében először már kétmilliárd forint feletti nyereményt (2 milliárd 140 millió forintot) vihet haza az a szerencsés fogadó, aki jól tippel. Somorai László, a Szerencsejáték Rt. kommunikációs igazgatója lapunk érde
2002. 11. 25. 07:30
A kedvezménytörvényről tárgyal mai párizsi ülésén az Európa Tanács jogi és kisebbségi bizottsága. A testület áttekinti Erik Jürgens holland raportőr átdolgozott jelentését a jogszabályról. Mint emlékezetes, a dokumentum első verziója komoly viharokat váltott ki Magyarországon azzal a megállapításával, hogy a kedvezménytörvényt diszkriminatív vonatkozásai miatt hatályon kívül kell helyezni. A magyar tiltakozások és módosító indítványok
2002. 11. 25. 07:28
Az atlanti szövetség prágai csúcstalálkozójáról, a tárgyalások eredményeiről és a magyar NATO-felajánlásokról tájékoztatta tegnap a négy parlamenti párt képviselőit Kovács László külügy- és Juhász Ferenc honvédelmi miniszter. A bővítés mellett a prágai NATO-csúcs térségünket érintő egyik legmeghatározóbb eseménye a közös cseh–szlovák légtérvédelemről szóló terv bejelentése volt. A cseh kormányfő a hét végén már arról beszélt: nem ellenezné
2002. 11. 25. 07:22
Bartók Tivadar és politikustársai bíróságon támadták meg a KDNP-nek a Legfelsőbb Bíróság döntése alapján november 2-án lezajlott választmányi ülését, amelyen a párt korábbi vezetői új elnököt választottak, és határoztak a szervezet és a Fidesz szövetségesi kapcsolatának felújításáról. Bartók felhívta a figyelmet, hogy amíg nem jegyeznek be jogerősen más szmélyt a KDNP elnöki tisztségébe, ő a párt elnöke. Tíznél több per indult a november 2-i dön
2002. 11. 25. 07:18
Elemzők visszafogták az amerikai GDP növekedéssel kapcsolatos várakozásukat a három hónappal korábbi becsléshez képest - derült ki a philadelphiai Fed felméréséből. A megkérdezet elemzők szerint az idei negyedik negyedévi amerikai hazai össztermék 1,3 százalékkal nő, míg korábban 2,6 százalékos bővüléssel számoltak, eközben a jövő évi várható GDP emelkedést 3,0 százalékról 2,6 százalékra rontották. A 35 amerikai szakértő vé
2002. 11. 25. 07:16
A Cartographia Kft által kiadott Magyarország története térképekben című könyvben korabeli térképeken követhetjük végig Magyarország történetét Pannónia római kori ábrázolásától egészen a 2002. évi országgyűlési választásig.
2002. 11. 25. 00:00
Egy ma közzétett független tanulmány megállapította, hogy a szuperszámítógépek TOP500-as listáján az IBM a világ vezető szállítója , másodpercenként összesen 93.074 teraflop, azaz billió másodpercenkénti számítási művelet teljesítménnyel. Ezzel az eredménnyel a listán szereplő cégek összesített feldolgozási teljesítményének több mint 31%-át képviseli, és több mint 43%-kal előzi meg a második helyen álló HP-t, a maga 64.827,6 teraflopos teljesítmé
2002. 11. 22. 17:29
Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága - a kormány elutasítása ellenére - a többi közt támogatta a BKV adósságátvállalását, a kistérségek többletjuttatását és a lakóépületek energiamegtakarítási programjára fordítható összeg emelését a költségvetéshez érkezett módosító indítványokról történő határozathozatal során, pénteken.
2002. 11. 22. 17:20
Egy II. világháborúból származó repesz-aknagránátot találtak a fővárosi Kosztolányi Dezső téren építkezés közben, pénteken; a lőszert a tűzszerészek a helyszínen felrobbantották. Erről Posta Lajos, az I. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred őrnagya tájékoztatta az MTI-t. Elmondta: egy 82 milliméteres repesz-aknagránátot találtak a Kosztolányi Dezső téren, a tűzszerészek megállapították, hogy a lőszert már egyszer kilőtték, így nincs szállítható á
2002. 11. 22. 16:44
A magyarországi biztosítók a korábbi gyakorlathoz képest későn, csak decemberben köthetik meg azokat a viszontbiztosítási szerződéseket, amelyekkel állományukat viszontbiztosítják, így még ma sem lehet tudni, hogy pontosan mekkora díjnövekedést eredményez a viszontbiztosítási díjak világszerte tapasztalható növekedése.
2002. 11. 22. 16:26
Magyarországon jelenleg 500-600 diagnosztizált HIV-fertőzött személy él, de a becslések szerint 2500-3000-en hordozzák az AIDS-betegség vírusát - közölte Bánhegyi Dénes, a fővárosi Szent László Kórház osztályvezető főorvosa a december 1-jei AIDS-világnap alkalmából Budapesten rendezett pénteki sajtótájékoztatón.
2002. 11. 22. 16:19
Az előrejelzettnél is meredekebben esnek az árak Németországban, elsősorban az energiaárak csökkenésének köszönhetően. Az euroövezetben ez mégsem érződik az olasz inflációs csúcs miatt.
2002. 11. 22. 15:45
Újabb vállalati botrány a Távol-Keleten: lemondott tisztségéről Japán legnagyobb fogyasztási hitelcégének elnöke, miután kiderült, a vállalat rendszeres „szponzora" volt a yakuzáknak.
2002. 11. 22. 15:28
Olvasói sztorik