A kedvezménytörvényről tárgyal mai párizsi ülésén az Európa Tanács jogi és kisebbségi bizottsága. A testület áttekinti Erik Jürgens holland raportőr átdolgozott jelentését a jogszabályról.
Mint emlékezetes, a dokumentum első verziója komoly viharokat váltott ki Magyarországon azzal a megállapításával, hogy a kedvezménytörvényt diszkriminatív vonatkozásai miatt hatályon kívül kell helyezni. A magyar tiltakozások és módosító indítványok hatására Jürgens átdolgozta javaslatait. Ezek közül már hiányzik az a megállapítás, hogy a státustörvény gyakorlati alkalmazása megengedhetetlen, hírek szerint azonban még így is több kedvezőtlen és méltánytalan kitételt tartalmaz magyar szempontból. Így például a raportőrnek változatlanul az a véleménye, hogy a státustörvény valójában megkérdőjelezi a meglevő határokat, és "nagyon kedvezőtlen hatásokat gyakorol" a kisebbségekre.
[Népszabadság]

Ajánlott videó
- 03:36 Nyáron majdnem eladták Willi Orbánt, mostanra már a szerződéshosszabbítása van terítéken
- 22:34 „Buszraszállóval így eltalálni” – az MTK győztes gólszerzője vigyorogva mesélt a mindent eldöntő pillanatról
- 22:00 „Mégis bevágtak ide” – A börtönből üzent Varga-Bajusz Veronika
- 21:47 Elnézést kért az RTL Gryllus Dorka médiahackje miatt
- 21:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. október 16.
- 21:01 A boomerek még a nagyszülőkre bízták a gyerekeiket – ők bezzeg már nem segítenek. Miért?
- 20:53 A külhoni magyarság anyagi támogatásáról beszélt Tarr Zoltán Kolozsváron
- 20:42 Szoboszlai Dominik is bekerült a Liverpool száz legjobbja közé
- 20:22 Magyar Péter: Volt itt minden, vétófenyegetés, kiabálás, óriási viták
- 19:55 Háborús sebesülésre emlékeztető sérülést szenvedtek tinédzserek a francia diáktüntetéseken
- 19:43 Mától nem Mészáros Lőrinc lánya az MBH Bank vezérigazgató-helyettese
- 19:37 Ez a jövő? Kártyák helyett elektronikus eszközt mutatott fel egy bíró
- 19:28 Kerner Zsolt: Brüsszel Orbán Viktor nélkül
- 18:42 Elindult a grafikus helyfoglalás a MÁV applikációjában
- 18:39 Játékos kedvében volt a Gerecse rejtőzködő ragadozója - videóval
- 16:37 Házi őrizetbe került Jellinek Dániel, Szivek Norbert letartóztatását viszont további három hónappal meghosszabbították
- 20:22 Magyar Péter: Volt itt minden, vétófenyegetés, kiabálás, óriási viták
- 19:28 Kerner Zsolt: Brüsszel Orbán Viktor nélkül
- 15:12 444: Osztrák vállalatnak adhatja el Mészáros Lőrinc a Déli körvasutat elbukó cégét
- 15:20 „Csoda, hogy életben vagyok” – isteni szerencsével úszta meg a csapatbusz elleni merényletet a világbajnok focista
- 16:35 Nemváltó programokat lát jönni a KDNP, ezért segélyvonalat indít a párt
- 21:01 A boomerek még a nagyszülőkre bízták a gyerekeiket – ők bezzeg már nem segítenek. Miért?
- 18:01 Hibázik Magyar Péter, ha ünnepi beszédében kimondja Orbán Viktor nevét?
- 11:04 Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
- 11:48 Egy rendőr az ügye elsikálását ígérte egy 17 éves lánynak, majd megkérdezte, megcsókolhatja-e
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!