Tovább reménykedhetnek a fogadók minden idők legnagyobb magyarországi nyereményének a megszerzésében, hiszen a múlt héten sem bukkantak öttalálatos szelvényre a lottón. Így aztán az e heti szombati sorsoláson a játék történetében először már kétmilliárd forint feletti nyereményt (2 milliárd 140 millió forintot) vihet haza az a szerencsés fogadó, aki jól tippel.
Somorai László, a Szerencsejáték Rt. kommunikációs igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta: az elmúlt héten 14 millió 754 ezer alapjáték-fogadás érkezett be a lottózókba. Szavai szerint a hosszú idő óta tartó nyereményhalmozódás nem rossz üzlet a Szerencsejáték Rt.-nek sem, hiszen az állami kézben lévő társaság az egyre nagyobb nyereménnyel együtt növekvő játékkedvnek köszönhetően 3 milliárd 164 millió forintos árbevételre tett szert. Ez 46 millió forinttal több, mint két héttel ezelőtt. (Az állam egyébként mindenképpen nyer a rekordötösön, hiszen a játékadóból és a cég nyereségéből egyaránt bevételre tesz szert.)
Mint ismeretes, legutóbb 24 héttel ezelőtt, június 8-án találta el utoljára egy szerencsés lottózó az öt nyerőszámot, mindazonáltal a nyeremény a játékszabályok értelmében jövő június 8-ig tovább halmozódhat. Ha eddig az időpontig sem találnak telitalálatos, azaz ötös szelvényt, akkor az összegyűlt pénzt meghatározott arányban felosztják az alsóbb nyereményosztályok között - írja a Népszabadság.

Ajánlott videó
- 07:00 Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján!
- 07:00 „Soha nem bántam meg, hogy eljöttem Magyarországról” – Nobel- és Wolf-díjas kutatókat is elvesztettünk 1956-ban
- 06:59 Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozik posztjáról
- 06:39 Eltűnt két fiatal lány Budapest XVII. kerületéből
- 06:24 Videó került elő az M0-son történt autósüldözésről
- 06:00 97. születésnapján, a Stayin’ Alive-ra táncolva halt meg egy kaliforniai férfi
- 06:00 Jó vagy a háborús filmekben, ha 8-ból legalább 6-ot felismersz ebben a képes kvízben – 2. rész
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 23:16 „Tudom, hogy jó a bal lábam. Miért ne lőnék?” – kérdezte a Bundesliga-játékos, miután bombagólt lőtt
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 06:00 Olaszországi szerelemből lett magyar olívafarm, leszüretelték az első termést
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 18:01 Ügynökakták: nem nevezhető informatikai hibának, ami történt
- 18:33 Közel 400 millió eurónyi EBB-forrás érkezik Magyarországra
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 15:04 Republikon: Maradt a 32 pontos Tisza-előny
- 16:28 Rugalmasabbá tennék az óvoda és az iskola közti váltást Lannert Juditék
- 15:09 „A bérlakásokban migránsok, az Airbnb-ben turisták, mi meg sehol” – válságcunami söpörheti el a baloldali spanyol kormányt
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 14:27 A JÉGER okozta az aszályt? Az MTA pontot tett a vita végére
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!