Az iraki köztársasági gárda nagy létszámú egysége a Bagdadot ostromló csapatokat kikerülve elindult az ország középső részén fekvő Nedzsef felé az amerikai tengerészgyalogosok ellen.
Míg az angol nyelv elsajátításában jelentős a lemaradásunk az uniós országokhoz képest, addig a németet lassan már taníthatnánk… Emellett úgy tűnik, az oroszt sem feledjük, sőt!
Az orosz vállalatoknak semmi esélye nem lesz az iraki olajiparban, ha az Egyesült Államok győztesen kerül ki a háborúból - jelentette ki Nikolaj Tokarev, a legjelentősebb iraki érdekeltségekkel rendelkező Zarubezsneft vezetője.
Az iraki kormány "roppant nagy hálával" tartozik Oroszországnak azért, hogy népének segítséget próbált nyújtani a jelenlegi, nehéz helyzetben. "Orosz barátaink megpróbálják megfékezni ezt az értelmetlen háborút azzal, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé viszi most is ügyünket" – nyilatkozta Mohammed al-Sahhaf információs miniszter. Az iraki hatóságok Amerika által kitalált hazugságnak minősítették, hogy Oroszország fejlett katonai felszere
A szövetséges haderő felkészült arra is, hogy ha szükséges, Bagdad utcáin harcoljon az uralkodó Baasz párt milíciájával - mondta szerdán a brit védelmi miniszter, aki óvatosan fogalmazott az állítólag Bászrában zajló felkelésről.
Az ENSZ és a NATO nincs többé abban a helyzetben, hogy a huszonegyedik században szavatolja a biztonságot – nyilatkozta a Berliner Zeitungnak George W. Bush kabinetjének tanácsadója, Richard Perle.
Ha a háborúnak vége lesz, a nyugati demokráciáknak át kell gondolniuk, hogyan szavatolják a biztonságot – tette hozzá Perle. A tanácsadó éles szavakkal bírálta azokat, akik az Egyesült Államokat azzal vádolják, hogy ENSZ-felhata
Orbán Viktor szerint a jelenlegi világpolitikai helyzetben az az egyik legfontosabb kérdés, hogy egy új világrend nagyobb biztonságot garantál-e az embereknek.
Hamarosan elkezdődik a tőzsdei társaságok közgyűléseinek időszaka. Ezeken olyan kérdésaekre születik válasz, mint hogy változnak-e az erőviszonyok, és ki mennyi osztalékot kap.
Szerdán reggel is 10,78 százalékon állt a forint a bankközi devizapiacon a sáv erős oldalán, ugyanott, ahol kedden, sőt hétfőn is a hivatalos kereskedési idő végén. Nem változtak a forintpiaci kamatok sem.
Az iraki háború első belpolitikai következményével szembesült George W. Bush amerikai elnök, amikor kedden a szenátus az iraki háború és az újjáépítés jelentős költségeire hivatkozva megfelezte az elnök adócsökkentési programjára szánt összeget.
Szerdán tovább drágult a keddi emelkedés után a kőolaj szabadpiaci ára, mert a kereskedők tartanak az esetleges elhúzódó iraki háború hatásától és a nigériai olajellátás megszakadásától.
A német Ifo intézet márciusi üzleti bizalmi indexe 88,1 ponton állt, ami csökkenést jelez az előző hónaphoz képest. Februárban az index 88,9 pontra erősödött a januári 87,4 pontról. A szakértők némi javulásra számítottak.
Az index közzétételét erős várakozás előzte meg, mivel az eurózóna legerősebb gazdaságáról az iraki háború idején készült a felmérés. Az Ifo intézet az adatok háromnegyedét még a háború beindítása előtt gyűjtötte be.
Az új technológiai és gazdasági szatellit TV-csatorna, az E-TV indításával az EPSON új korszakot nyit a televíziós kommunikáció és az ügyfélközelség terén. Az E-TV elnevezésű ingyenes csatorna, amely átfogó, ugyanakkor könnyed hangvételben közvetített műszaki információkat közöl a nézőkkel szinte a teljes EMEA-régióban (Európa, Közép-Kelet és Afrika), problémamentesen fogható a HOT BIRD Eutelsat műholdrendszerén keresztül.
A spanyol Santander Central Hispano (SCH) bankcsoport bejelentette, hogy a meglévő 6,5 százalékos tulajdoni részesedését 11,4 százalékra növeli a japán Shinsei Bankban.
Szerdán 15,43 pontos emelkedéssel 7522,63 ponton nyitott a BUX. Nem várnak jelentős árelmozdulást a Budapesti Értéktőzsdén szerdán az megkérdezett szakértők.
Az amerikai hatóságok letartóztatták Bosznia-Hercegovina korábbi ENSZ-nagykövetét, akit a bosnyák rendőrség 2,5 millió dollárnyi közpénz elsikkasztásával vádol. A 46 éves Mohammed Sacirbeyt New York-ban fogták el, miután kedden a bosnyák kormány nemzetközi körözést adott ki ellene.