Belföld
Élő
Orbánnak a reptér állami tulajdonba kerüléséről is a háború jutott eszébe, arról beszélt, hogy háborús helyzetben mégiscsak jobb, ha a reptér magyar tulajdonban van.
2024. 06. 07. 07:59
Élő
Tette fel a kérdést a közrádió munkatársa.
2024. 06. 07. 07:56
Élő
Tartják magukat az esküjükhöz, kitartanak mellette, ezért a kormány az eredménytől függetlenül kitart a béke mellett - nyilatkozta a miniszterelnök.
2024. 06. 07. 07:52
Élő
A behatolások leginkább azért lehetségesek, mert koalíciós kormányok vannak Nyugat-Európában - folytatta Orbán, de itt
2024. 06. 07. 07:49
Élő
Még a baloldali szavazók nagy része is magánál van, nem akarják, hogy az ország háborúba keveredjen.
2024. 06. 07. 07:45
Élő
Kérdezték a miniszterelnököt.
2024. 06. 07. 07:42
Élő
Most már a végén vagyunk, a lehetőségink véghez közeledünk.
2024. 06. 07. 07:37
Élő
Orbán Viktor a kampányidőszakban már minden héten interjút ad a Kossuth Rádiónak.
2024. 06. 07. 07:26
Az ellenzéki összefogás 2019-ben nagyot nyert Miskolcon, ám az akkori győztes csapat két tömbre szakadt. Mindkét tábor azt ígéri, hogy Veres Pál politikáját folytatnák, ám a leköszönő polgármester egyiküket sem támogatja nyíltan. Mivel egyik csapat sem akar visszalépni a másik javára, így a civilnek maszkírozott fideszes futhat be nevető harmadikként.
2024. 06. 07. 05:54
- 07:27 Havasi: Orbán nem az ukrán aranykonvoj, hanem a közel-keleti helyzet fokozódása miatt járt a TEK-központban március 5-én
- 07:04 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Egyre több vitát szülnek a szomszédok közt a kerti kamerák
- 06:58 Drágulnak a nem lakossági víz- és csatornadíjak
- 06:49 Megszűnik a paksi Fidesz-frakció
- 06:46 Egy brit szuper sportkocsit is lefotóztak a korrupciós ügybe keveredett Hungast tulajdonoscégének mélygarázsában
- 06:13 Trump szerint iparággá vált a várandós nők beutazása az Egyesült Államokba
- 06:02 „25 százalék elfolyik a talajba” – az infrastruktúra már nem képes kiszolgálni a kánikulai vízfogyasztást
- 05:56 Ruff Bálint akár ki is rúghatja az MCC vezetőit, a főigazgató cáfolta, hogy diáklétszám-csökkentést terveznének
- 05:30 Kvíz: Ismerd fel ezt a 10 Tom Cruise-filmet egy-egy kép alapján!
- 02:32 Egy órás csúszás, egy félidő dominancia, szájeltakarásért kiosztott piros lap – így jutott a legjobb 16 közé Mexikó
- 00:02 Magyar Péter kinevezte az új országos kórház-főigazgatót
- 00:00 Amikor a csend csalóka: az aranyérkezelés nem a tünetenyhítésnél végződik (x)
- 22:56 Kétszeres BL-győztes csatárt igazolt az AC Milan
- 06:00 Így strandoltak eleink: régi fürdőzős képek sokasága a Fortepan gyűjteményében
- 19:30 Infarktust kapott, majd műtét után meghalt a műkorcsolyázás legendája
- 05:30 Kvíz: Ismerd fel ezt a 10 Tom Cruise-filmet egy-egy kép alapján!
- 18:41 Búcsúzóul még a vécébe is befényképezett a Szuverenitásvédelmi Hivatal
- 17:44 444: Tanúk szerint Orbán beszélt Hajdu Jánossal a pénzszállítók elfogásának napján
- 18:04 Amerikában képezték fegyveres elfogásokra, Orbánnak sofőrködött is – a meggyanúsított Hajdu János portréja
- 18:12 A Hősök terén vízágyúkkal hűtötték le magukat a nyár legmelegebb napján – Képek
- 16:48 Felmentették a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját
- 20:53 Új helyettes államtitkárt nevezett meg Görög Márta igazságügyi miniszter
- 19:40 Válaszolt a bíróság: Szabályos volt a felszámolási eljárás a Doktor24 ellen
- 00:02 Magyar Péter kinevezte az új országos kórház-főigazgatót
