Belföld

Az év végéig négy új áruház megnyitásával piacvezetővé válhat a német Tengelmann vállalatcsoport tulajdonába tartozó OBI barkácsáruház-lánc Magyarországon - mondta Reiter László a cég magyarországi vezetője.
2004. 09. 27. 15:54
Az Egyesült Államokban bejegyzett Hungarian Telephone and Cable Corp. (HTCC) bejelentette, hogy megállapodásra jutott a PanTel két részvényesével azok 24,9 százalékos részesedésének kivásárlásáról.
2004. 09. 27. 15:48
Globális, úgynevezett Tobin-adó bevezetését szorgalmazta felszólalásában a Francia Köztársaság elnöke az ENSZ közgyűlésén. Először fordul elő, hogy egy jelentős gazdasági hatalom ily módon elkötelezi magát.
2004. 09. 27. 15:33
Az idei első félévben 55 százalékkal, 1,7 milliárd dollárra nőtt az orosz Lukoil olajcég adózott eredménye a tavalyi első hat hónaphoz képest. Az elemzői várakozások átlaga ugyanakkor ennél magasabb, 1,93 milliárd dollár volt.
2004. 09. 27. 14:58
Baja Ferenc minden alapot nélkülözőnek nevezte a brókerbotrány fő gyanúsítottjának, Kulcsár Attilának a Magyar Nemzet című lapban közreadott vallomását. Baja Ferenc sajtóközleményben cáfolta a megjelent vádakat.
2004. 09. 27. 14:06
Somogyi Ferenc, a Külügyminisztérium euroatlanti integrációs ügyekért felelős volt államtitkára lehet a következő külügyminiszter. A szekember jelenleg a MakTel többségi tulajdonosának a vezérigazgatója.
2004. 09. 27. 13:50
Beterjesztette az Országgyűlésnek a Pénzügyminisztérium az adózással foglalkozó törvényjavaslatokat, melyeket november közepéig kell kihirdetni. A banki adót külön törvényben tárgyalják.
2004. 09. 27. 13:14
Bár az emberi géntérképet csak nemrég állították össze, a tudósok máris tágítani igyekeznek a genomika horizontját. Vannak, akik úgy gondolják, hogy valamikor majd legóként barkácsolhatunk otthon génekkel.
2004. 09. 27. 12:37
Szeptember 29-én, szerdán 0 órától 4 forinttal emeli a gázolaj literenkénti fogyasztói árát a Mol Rt. A motorbenzin ára nem változik - derült ki a cég közleményéből.
2004. 09. 27. 12:10
Még meg sem alakult a Gyurcsány-kormány, de meglepő döntései máris befolyásolják a befektetőket. Az árfolyamokon ez alig látszik, a piac egyelőre türelmes. Várja a kormányprogramot és az újabb hiányadatokat.
2004. 09. 27. 11:30
Vladimír Spidla korábbi cseh kormányfővel hétfőn veszi kezdetét az Európai Bizottság tagjainak európai parlamenti meghallgatása. Nehéz menet vár Kovács László energiaügyi biztosra, akit csütörtök délután hallgatnak meg.
2004. 09. 27. 10:45
Olvasói sztorik