Belföld

Szeptemberben az eurózónában 2,1 százalékra mérséklődött az - éves - infláció az augusztusban mért 2,3 százalékról - jelentette be hétfőn az Eurostat. Az EU statisztikai hivatala 0,1 százalékponttal módosította a korábbi előrejelzését. A szeptemberi egyhónapos árdrágulás a szakértői várakozásoknak megfelelően 0,2 százalékos volt.
2004. 10. 18. 12:14
A Chelsea tulajdonosaként világhírre szert tett Roman Abramovics eladja 25 százalékos RUSAL részvénycsomagját a többi részvényt már magáénak tudó Oleg Deripaskának.
2004. 10. 18. 11:51
A Pénzügyminisztérium tervei szerint az áfabevétel jövőre 2048 milliárd forint lesz, a 2004. évre várható pénzforgalmi szemléletű 1695 milliárd forint után, ám az idén a május 1-jei átállás miatt mintegy másfél hónap bevétel kiesik.
2004. 10. 18. 11:35
Az eBay által birtokolt, több mint 15 és fél millió aktív felhasználóval rendelkező PayPal.com internetes fizetési szolgáltatás négy napig szünetelt egy kódhiba miatt.
2004. 10. 18. 11:30
A piac arra számít, hogy hétfőn a jegybank csökkenti az irányadó kamatot, de az elemzők véleménye eltérő a mértéket illetően. Bizonytalanság övezi a tőzsdei papírokat is, sokan komolyabb korrekciótól tartanak.
2004. 10. 18. 11:11
Az eurót hétfőn délelőtt 10 órakor 248,20/30 forinton jegyezték, 15 fillérrel magasabban a péntek délutáni árfolyamnál. A forint 12,08 százalékon állt a sáv erős oldalán, 5 bázisponttal gyengébben a pénteki záró helyzeténél.
2004. 10. 18. 10:40
Hétfőn a téli fűtőolaj ellátás miatti aggodalmak hatására a hordónkénti 55,3 dollárt érték el a szabadpiaci olajárak. A legutóbbi adatok az amerikai stratégiai tartalékok további csökkenését jelezték a múlt hétről.
2004. 10. 18. 10:16
Miközben Budapesten nincs a Versacénak, a Guccinak vagy a Dolce & Gabbanának üzlete, a novemberben nyíló outlet-centrumben megjelennek ezek a márkák is – írja a Napi Gazdaság.
2004. 10. 18. 09:51
Egyre többe kerül az MDF-nek Herényi Károly frakcióvezető széke és politikai irányvonala. Az még hagyján, hogy a frakció kettészakadt, de immár a párt alapítóját, Lezsák Sándort is "homokzsákként" kellett kivetni az MDF süllyedő léghajójából.
2004. 10. 18. 09:46
A politikusok és az Opel üzemi tanácsának felszólítása ellenére sem álltak munkába a dolgozók az Opel bochumi üzemében, a munkabeszüntetés így már csütörtök óta tart.
2004. 10. 18. 09:23
Az 1999 óta húzódó büntetőeljárás után kedden megkezdődik Princz Gábor, a Postabank egykori elnök-vezérigazgatójának pere, akit mintegy harmincmilliárdos hűtlen kezeléssel vádolnak - írja a Népszabadság.
2004. 10. 18. 09:06
A korai fajták szedésével megkezdődött szeptember végén a szüret, de a korábbi évekhez képest két-három hetes késésben van a szőlőszedés.
2004. 10. 18. 08:04
A vártnál kedvezőbb szeptemberi inflációs mutató múlt heti publikálása óta szinte mindenki azt várja, hogy a Monetáris Tanács csökkenteni fogja a kamatot mai ülésén. A piac 50 bázispontos kamatvágásra számít.
2004. 10. 18. 07:59
Olvasói sztorik