Dől a pénz a menedzsmenthez az olajtársaság ösztönző programja révén. A politika támad, a felügyelet vizsgál. A vád: bennfentes információk, adómentesen keresett milliárdok. A tét: fejenként évi 200 millió forint.
Az ukrán parlament szombati ülésén érvénytelennek nyilvánította az elnökválasztást, miközben a hivatalos győztes Janukovics támogatóinak donyecki határozata Kelet-Ukrajna elszakadását hozhatja.
A külföldön tartózkodó magyar állampolgároknak november 19-ig a helyi jegyzőnél kellett jelezniük, hogy melyik ország magyar képviseletén kívánnak szavazni. Az amerikai földrészen az időeltolódás miatt már szombaton megkezdődik a szavazás.
Teszteltük a Volvo jelenlegi sikermodelljének gyengített, 130 lovas verzióját. Azt tapasztaltuk, hogy az S60-as ezzel a motorral is remek, ráadásul lényegesen olcsóbb. Tekintse meg képgalériánkat >>
A pénteken is az utakra vonuló gazdák megegyezés hiányában nem zárják ki annak lehetőségét, hogy januárban blokádot szerveznek Budapest köré. Németh Imre szerint a demonstrációk akár támogatások megvonását is hozhatják.
Miután az Electrolux bejelentette, hogy elköltözteti francia gyárát, a román sajtó szerint előrehaladott tárgyalásokat folytat arról, hogy új tűzhelygyártó üzemet a romániai Tordán nyissa meg.
Az égbe nyúló üvegépületek nemcsak esztétikai, hanem energetikai szempontból is megosztják a szakembereket. Egy tanulmány szerint a Budapesten is egyre gyakrabban feltűnő áttetsző épületek valójában "pokoli tornyok".
A Novell Magyarország bemutatta intézményi ügyfelek számára készült új generációs asztali Linux operációs rendszerét, amely költséghatékony alternatívát nyújthat az asztali számítógépek piacán.
A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) felhatalmazást adott az érintett országoknak, hogy az amerikai dömpingellenes gyakorlat miatt megtorló kereskedelmi intézkedéseket vezessenek be.
Jövőre 6 Ferrari és 20 Maserati értékesítését tervezik a pénteken nyitott Ferrari Maserati márkakereskedésben - mondta Pierot Ferrari, a Ferrari cég alelnöke a megnyitón.
„Mi a népszavazáson feltett kérdésre nemmel válaszolunk" - nyilatkozta korábban a Népszabadságnak a kettős állampolgárságról szóló népszavazásról készült közvélemény-kutatások inkább az igen felé húzó eredményét kommentálva Hiller István.
A szokásos forgatókönyv látszik megismétlődni: a betéti kamatok példás rugalmassággal követik a jegybanki vágást, a hiteleké pedig beragad. A további kamatesések miatt viszont érdemes minél előbb lekötni a lekötnivalót.
Az horvát INA és stratégiai partnere, a Mol közös ajánlatott tett a szarajevói székhelyű Energopetrolra. Az olajcégért az osztrák OMV, a szlovén Petrol, és egy török társaság is versenyben van.
A Pénzügyminisztérium honlapján található költségvetési játékban a 34 ezer játékos büdzséjének nyertese a kutatás-fejlesztés lenne, a legtöbb pénzt pedig a közmédiumoktól vonnák el - derült ki a Pénzügyminisztérium közleményéből.
Kijevtől északra Csernyigov megyeszékhelyen elkezdték könnygázzal, illetve gumibotokkal oszlatni a tömeget. A fővárosban az ellenzék hívei körbezárták a hatalmi szervek központi épületeit.
A uniós tagországok miniszterei péntekre virradóra ugyan egy lyukkal beljebb húzták az EU nadrágszíját, de a szigorítás korántsem meglepő, még csak nem is végleges, s hatásai sem tekinthetők drámainak.
Az OTP Bank Rt. kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be a szerb Jubanka a.d. Beograd többségi, 88 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására - jelentette be a hitelintézet pénteken, a BÉT honlapján.
Az eva-körbe belépő új jelentkezőknek december 1. és 20. között kell bejelenteniük az eva választását az APEH-nél, azokon a nyomtatványokon, amelyek hétfőtől kaphatóak, illetve már letölthetőek az APEH honlapjáról.
A Mol-csoport 20 millió koronát, azaz több mint 120 millió forintot ajándékoz a Tátra helyreállítására és csatlakozik szlovákiai civil szervezetek által kezdeményezett "Fákat a Tátrába" segélyprogramhoz.
Nagyjából 3 millió európai szív nap mint nap, rendszeresen marihuánát - tartalmazza az a jelentés amelyet az európai kábítószer-ellenes hivatal, az OEDT készített. Magyarországon a 14-16 évesek egynegyede már kipróbált valamilyen kábítószert.
A Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójának szabad kereskedési szakasza december 31-én 12 óráig tart - tájékoztatott a BÉT, a Magyar Tőkepiac pénteki számában.