A hétvégi Budapest Parkos fellépésük előtt főpróbával egybekötött pop-up koncertet adott a Carson Coma. Volt olyan rajongójuk, aki majdnem 10 órát állt sorban, hogy bejuthasson.
Ingatag választókerületi határok, blokkolandó Airbnb Terézvárosban, Karácsony meg az olimpia: Nagy Gergely Miklós, Nagy József és Pető Péter válaszol a hallgatói kérdésekre.
Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője egy nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy csapata célja ugyan a dobogó, ő azonban meg akarja nyerni a bajnokságot. Mekkora ennek a realitása?
Marco Rossi egyik kulcsembere, Nagy Ádám Németországban még kezdő volt, ám a súlyos vereség során lecserélték, a bosnyákok ellen pedig pályára sem lépett. Úgy tűnik, kevésbé stabil a helye, mint korábban. Mi okozhatja ezt?
Beragadt a Nemzetek Ligája-rajtnál a magyar labdarúgó-válogatott, amely Németországban ötgólos vereséget szenvedett, majd a Puskás Arénában 0-0-s döntetlent játszott a bosnyákokkal. Marco Rossi ugyan támadásban és védekezésben is változtatni tudott, ám a jó helyzetkihasználás hiányzott a győzelemhez.
Kijózanító pofonnal indult a Nemzetek Ligája, a magyar labdarúgó-válogatott ugyanis ötgólos vereséget szenvedett Németországban. Van jövője a Marco Rossi által megálmodott új taktikának? A temérdek elköltött pénz dacára miért nem gyarapodik tehetségekkel a magyar futball? Horváth Csenger volt ezúttal a Ziccer vendége.
Az elatyátlanodó Bese Gergő a nyitótéma a Háromharmadban, aztán szó esik a Tisza folyamatos emelkedéséről, s arról, hogyan reagált minderre a kormányfő Kötcsén. A stúdióban Nagy Gergely Miklós, Pető Péter, valamint Nagy József.
A hétvégi Budapest Parkos fellépésük előtt főpróbával egybekötött pop-up koncertet adott a Carson Coma. Volt olyan rajongójuk, aki majdnem 10 órát állt sorban, hogy bejuthasson.