Tudomány

Tízmilliók halálát okozhatják a szuperbaktériumok

CHRISTOPH BURGSTEDT / SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images
CHRISTOPH BURGSTEDT / SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

Több tíz millió ember életét olthatják ki szuperbaktériumok a következő 25 évben, egy új tudományos előrejelzés szerint – írja az AFP. A szeptember 16-án közzétett anyag egy figyelemfelhívás, amely ennek a baljós jövőképnek az elkerülésére buzdítaná az emberiséget.

A szuperbaktériumok olyan kórokozók, amelyek ellenállóvá váltak az antibiotikumok ellen, ezáltal pedig sokkal nehezebben kezelhetők. A tanulmány szerint 1990 és 2021 között évente több mint 1 millió ember halálát okozták világszerte. A leginkább veszélyeztetett korosztály a 70 év feletti időseké.

A szakértők úgy becsülik, ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, 2050-re évente 2 millió ember veszítheti életét közvetlenül a szuperbaktériumok miatt.

Az antibiotikum-rezisztens kórokozók emellett további 8,6 millió halálhoz járulhatnak hozzá közvetetten minden évben. Ennek értelmében a következő 25 évben 39 millió halálesetet okozhatnak, és további 169 millióban játszhatnak szerepet.

Ennél azonban léteznek optimistább forgatókönyvek is: ha az emberiség nagy erőkkel elkezd dolgozni új antimikrobiális szerek kifejlesztésén és hozzáférhetővé tételén, valamint fejleszti a fertőzöttek ellátását, akkor mintegy 92 millió ember életét lehetne megmenteni.

Kapcsolódó
Csendes pandémia tombol a világban
Óriási problémát okoz az antibiotikum-rezisztencia.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik