Nagyvilág

Kenyában büntetlenség övezi a homofób támadásokat

Kenyában továbbra is rendszeresek a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LGBT) emberek elleni tömeges támadások, de a rendőrség még csak meg sem próbálja az elkövetőket felelősségre vonni – mutattak rá hétfőn jogvédő csoportok.

A homoszexualitás szinte az összes afrikai államban tabu, és Kenyában akár 14 év szabadságvesztéssel is sújtható. Utóbbi országban gyakoriak az LGBT-közösség elleni erőszakcselekmények, az áldozatok ugyanakkor félnek feljelentést tenni a rendőrségen.

A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet adatai szerint még egyetlen támadót sem vettek őrizetbe ilyen bűncselekményért, sőt több olyan incidenst is feljegyeztek, amelynél a rendőrök megalázták az áldozatokat, vagy nem voltak hajlandóak meghallgatni a vallomásukat.

“Gyakran a vallási vezetők az LGBT kisebbség tagjai elleni támadások felbujtói” – vélekedett Neela Ghoshal, a HRW kutatója a Reuters brit hírügynökségnek, kiemelve, hogy ez keresztény és muzulmán hitszónokokra egyaránt igaz.

Legalább hat homofób tömegtámadás történt 2008 óta Kenya partvidékén a HRW és a PEMA Kenya nevű mombasai jogvédő szervezet összesítése szerint. Februárban a turisták körében kedvelt Diani és Ukunda nevű települések lakói szabályos hajtóvadászatba kezdtek a homoszexuális férfiak ellen, miután egy internetes közösségi oldalon közösülő melegekről keringtek képek. A hajtóvadászat egyik áldozatát néhány nappal később egy másik meleggel együtt őrizetbe vették, és “erkölcstelenséggel” vádolták meg, majd “másságuk” bizonyítékai után kutatva arra kényszerítették őket, hogy vessék alá magukat anális vizsgálatnak – közölték hétfőn a jogvédők.

A térségből mintegy 50 férfi menekült el a történtek után.

“Ez a konkrét eset valóban megrémítette a közösséget, amelynek tagjai attól tartanak, hogy egyre több letartóztatásra kerülhet sor, különös tekintettel az ugandai és nigériai fejleményekre” – jegyezte meg a HRW szakértője. Utóbbi két afrikai országban 2014-ben szigorú melegellenes törvényt hoztak, igaz, az ugandai jogszabályt később visszavonták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik