Gergelynek megvolt a lehetősége, hogy a “milliomoscsemeték” gondtalan életét élje, soha pénzre ne gondoljon, csak a szórakozásra. Patrícius családban született 540 környékén, családjának óriási birtokai voltak és palotája Rómában. De ő már csak neveltetése okán sem cselekedhetett így. Családja mélyen keresztény volt, édesanyját szentként tisztelték, édesapja két testvérét is szentté avatták. Nemhiába mondták később Gergelyről: szent a szentek között.
Későbbi írásaiból kiderül, mennyire átjárta a szomorúság gyermekkorában a sorozatos ostromok és a Rómát ért csapások miatt. Bár szívesen tanulmányozta a Szentírást, mégis világi pályát választott, hivatalnok lett. Hamar a legmagasabb méltóságba jutott, 572-573-ban Róma prefektusa volt. Egész életében csendes magányra vágyakozott, ám a felelősségérzet ezt nem engedte.
Nem akarta a hatalmat
De megpróbálta. lemondott politikai tisztjéről, apja palotájába vonult vissza, ahol három nagynénje már elmélyült, vallásos életet élt. A palotát is kolostorrá alakította. Ám a pápának szüksége volt szolgálataira, így diakonussá szentelve Gergely intézte az egyház karitatív és és anyagi ügyeit. Később apokrisziárnak nevezték ki: ő volt a pápa állandó követe Konstantinápolyban, biztosította az összeköttetést az egyház nyugati és keleti része között.
Később, miután II. Tiberius császártól nem sikerült kieszközölnie Itália hathatós védelmét, ismét kolostori magányba vonult vissza. II. Pelagius pápa halála után a császár, a klérus, és nyugodtan mondhatjuk, a nép akaratának engedelmeskedve kissé kelletlenül ugyan, de elfogadta a pápai tiarát. Maradéktalanul igaz volt rá a sírjára vésett mondat: “szívünk szerint ugyan vágyódunk a csöndre, sokak java miatt azonban nélkülöznünk kell”. 590. szeptember 3- án szentelték püspökké.
Puritán körülmények között élt pápaként is. Rendet tett a hivatalnokok között, katonailag védte Itáliát, gondoskodott a szegényekről, és kifejezetten jó gazdasági szakembernek bizonyult. Munkásságának pozitív eredményeit hosszan lehetne sorolni, itt és most legyen elég annyi, hogy joggal érdemelte ki a Nagy jelzőt, és az utókor véleményét: ,,az utolsó római és az első középkori pápa”. Nagy Szent Gergelyt 604. március 12-én temették el Rómában, a VIII. századtól ezen a napon ünnepelték. Ám mivel e dátum nagyböjtbe esik, napját 1969-ben szeptember 3-ra helyezték át.
Türelem és elfogadás
Végezetül álljon itt két eset, ami megmutatja: Gergely ma is példakép az ember előtt vallástól és vallásosságtól függetlenül. A terracinai püspök egyszer elvette a zsidóktól zsinagógájukat, akik Gergelynél kerestek igazságot. A pápa ezzel fordult a püspökhöz. ,,Azt akarom, hogy orvosold a panaszt. Hiszen azokkal, akik nem tartoznak a keresztény valláshoz, szelíden, jóságosan kell bánnunk, és barátságosan kell velük szólnunk, hogy a keménységünk el ne űzze őket, hanem elfogadják tőlünk a meghívást az evangélium szépséges hitére.”
A megtért angolszászoknak engedélyezte, hogy a nagy egyházi ünnepeken tovább ápolják néhány “pogány” kultikus szokásukat. , mert: ,,ha az ember föl akar jutni a magasba, nem érkezhet meg egyetlen ugrással, hanem egyik lépcsőfokról a másikra kell föllépdelnie”.
