Csehszlovákia az első világháború után széteső Osztrák-Magyar Monarchia romjain jött létre 1918. október 28-án. A két világháború között a polgári demokrácia mintaállamának számított a térségben, de belülről feszítették a cseh-szlovák nemzetiségi ellentétek, valamint a szudétaföldi német és a felvidéki magyar kisebbség problémája. A náci Harmadik Birodalom 1939-ben bekebelezte Csehországot, Jozef Tiso vezetésével pedig német befolyás alatt álló “független” szlovák állam jött létre.
A II. világháború után helyreállított Csehszlovákiában a Benes-dekrétumok a kollektív bűnösség elve alapján jogfosztottá tették a német és a magyar kisebbséget. 1948 februárjában a kommunisták vették át a hatalmat, és könyörtelen diktatúra következett. Az “emberarcú szocializmus” megteremtésére irányuló 1968-as “prágai tavaszt” a Varsói Szerződés katonai intervenciója taposta el, az ezt követő “normalizáció” pedig hosszú időre mozdulatlanságba dermesztette az országot.
A nyolcvanas évek közepén Csehszlovákiában is recsegni-ropogni kezdett a rendszer, de a keményvonalas vezetés, élén Milos Jakes párfőtitkárral hallani sem akart engedményekről: 1989. november 17-én brutálisan szétverte az egyetemisták békés prágai tüntetését. A felháborodott emberek mindennap az utcára mentek, Prágában az ellenzék vezéralakja, Václav Havel drámaíró vezetésével megalakult a Polgári Fórum, Szlovákiában pedig a Nyilvánosság az Erőszak Ellen. E mozgalmak november 21. után felvették egymással a kapcsolatot, országszerte kezdték kiépíteni szervezeteiket, november 27-én manifesztációs általános sztrájkot szerveztek. November 29-én kezdődtek meg a szövetségi kormány és az ellenzéki delegációk között a kerekasztal-tárgyalások, melyek december 10-én a nemzeti megegyezés kormányának megalakulásával értek véget. Az új kormányban kisebbségbe kerültek a kommunisták, az alkotmányból kikerült a kommunista párt vezető szerepe, december 29-én pedig a kommunista Gustáv Husák helyett Havelt választották államfővé.
A “bársonyos forradalom” győzelme után megkezdődött a régi politikai-gazdasági rendszer lebontása és az új struktúrák kiépítése a politikai pluralizmus alapján, 1990 júniusában megtartották az első szabad parlamenti választásokat is. A diadal eufóriája azonban gyorsan elszállt, amikor felszínre törtek a gazdasági nehézségek, valamint a csehek és a szlovákok közti ellentétek a közös államforma, a nemzeti köztársaságok és a szövetségi állam jogköreinek megosztása kérdésében. 1990. február és április között alakult ki először komoly államjogi feszültség a cseh és szlovák országrész között, ami a “kötőjel-háborúban” is megnyilvánult: hosszú vita után átmenetileg a “Cseh(-)szlovák Szövetségi Köztársaság” névben állapodtak meg a felek, amelyet a szlovák országrészben kötőjellel, a cseh országrészben pedig kötőjel nélkül írtak. Végül az ország elnevezése 1990. április 20-án Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság lett.
A lakosság növekvő kiábrándultsága a “forradalom ellopása miatt” Szlovákiában a nacionalisták megerősödését eredményezte: a pozsonyi parlament a szlovákot tette meg hivatalos nyelvvé Szlovákiában, létrehozta a saját külkapcsolatok minisztériumát, egyre hangosabbak lettek a függetlenséget követelő hangok. (A szövetségi államban kisebbségi szlovákok között élő 600 ezres magyarság ugyancsak kifogásolta a szlovák államnyelvvé tételét.) A szlovákiai kormánypárt 1991 áprilisában kettészakadt, majd a nacionalista és szociális demagógiával vádolt Vladimír Meciar kormányfő helyére a kereszténydemokrata Ján Carnogursky került, de megnyugvást ez sem hozott: 1992 elején Pozsonyban már tüntetéssorozaton követelték az emberek az önálló szlovák állam kikiáltását. Az 1992. június 5-6-i választások alkalmával Csehországban a jobboldali-konzervatív, szorosabb föderációt kívánó pártok győztek, míg Szlovákiában Meciar Demokratikus Szlovákiáért Mozgalma (HZDS). A két kormányfő, Václav Klaus és Vladimír Meciar azonnal tárgyalásokat kezdett, de álláspontjaik nem közeledtek.
1992. július 17-én a pozsonyi parlament kihirdette “a Szlovák Köztársaság szuverenitását”, ami jogilag a hatályos alkotmánynak megfelelő tény megállapítása volt, viszont óriási lélektani, érzelmi jelleggel bírt. Három nappal később lemondott a szétválást ellenző Václav Havel államfő, majd július 24-én Klaus és Meciar megegyezett abban, hogy 1993. január 1-jén megszűnik Csehszlovákia, a helyén létrejön a független Csehország és Szlovákia. (A közvélemény-kutatások szerint a szétválást akkor a cseh lakosságnak csupán 36, a szlováknak pedig 37 százaléka támogatta.) A szlovák alkotmányt (a magyar képviselők távollétében) szeptember 2-án, a csehországit december 16-án fogadta el a parlament.
Klaus és Meciar októberben megállapodott abban is, hogy vámuniót hoznak létre, s a csehszlovák koronát 1993 második felében váltja fel a saját nemzeti fizetőeszköz. Törvény született a csehszlovák haderő és hadfelszerelés 2:1 arányú felosztásáról, valamint a szövetségi vagyon megosztásáról. A két tagköztársaság jelképeit tartalmazó csehszlovák címerből a csehek az oroszlánt, a szlovákok a kettős keresztet tartották meg. A két különböző nyelvű dallamból összegyúrt közös himnuszt kettéosztották. A csehek megtartották a közös lobogót, míg Szlovákiában újat fogadtak el. Az államhatárt a közös belső határ mentén jelölték ki.
Prágában a Szövetségi Gyűlés 1992. november 13-án szavazta meg a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság megszűnését kimondó törvényt, majd feloszlatta magát. Ezzel véget ért a “bársonyos forradalmat” követő “bársonyos szétválás” folyamata.
