Központi programok a felnőttoktatásért

„A felnőttképzés közös ügyünk” – hallhatjuk politikusok szájából. És valóban: nemcsak saját versenyképességünket, de cégünkét és az országét is javítjuk azzal, ha tanulunk. De vajon ki állja a cechet, ha fizetésre kerül a sor? Megvalósul-e az elméleti édes hármas?

Amióta az Európa Terv kiadta a jelszót: tanuljatok egy életen át, azóta nincs kibúvó: nemcsak elismerni kell, hogy az emberi erőforrás érték, állami szinten is tenni kell a kiaknázásáért. A magyar kormány 2004 júniusában elfogadta a felnőttképzés stratégiáját; hosszú távú fejlesztési irányokat és rövid távú cselekvési programot határozott meg, a megvalósítással pedig a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumot (FMM) bízta meg.

„Tanuljatok és sokasodjatok”

Így hangzott a hazai viszonyokra adaptált kinyilatkoztatás, a legfőbb cél az lett, hogy nőjön a felnőttképzésben részt vevők száma. Ennek érdekében 2005-ben az idei 68 milliárd forintról 88 milliárdra bővül a képzési programokat kiszolgáló büdzsé. Az intézkedéstől azt várják, hogy legalább további 30 ezer ember kap piacképes oklevelet.

Csizmár Gábor szakminiszter szerint nem csupán ez generál majd kedvező munkaerő-piaci folyamatokat, de a csökkenő adók, a célzott járulékkedvezmények és az összességében hatékonyabb támogatás is ez irányba hat. „Nagy kihívás a szakemberek számára az inaktív munkaerő sokoldalú segítése, hogy megkönnyítsék a különböző társadalmi csoportok belépését a munkaerőpiacra, illetve a hosszú ideje állástalan emberek visszatérését a munkahelyekre. Ugyancsak komoly feladat a munkaerő-piaci változásokhoz való alkalmazkodás és minőségi javulás elérése a megszűnő és az új munkahelyek tekintetében” – fogalmazott Csizmár Gábor egy, a témában rendezett konferencián.

A miniszter kedvezőnek nevezte, hogy az Európai Unió pozitívan értékelte a Nemzeti Foglalkoztatási Akciótervet és széles társadalmi párbeszéd eredményeként alakította a programját. Számít arra, hogy a jövő évben az uniós pénzek is „megmozdulnak”, és hozzátette: az egész nemzet számára fontos lesz, hogy jól használjuk fel ezeket a forrásokat.

Miből is élünk?

Ami viszont az állam pénztárcáját illeti, abból több is van. Ha efféle vegyes finanszírozásban szeretnénk tanulni, a központi költségvetésre, a szakképzési hozzájárulásra, a Munkaerő-piaci Alapra és adókedvezményekre számíthatunk. Ami alapjogon jár, azt a képző intézmények kapják – már ha szerződést kötöttek a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériummal. Hogy a tanuló belekerül-e a pikszisbe, az már kérdéses, hiszen a kormány évente meghatározza, hányan kaphatnak normatív támogatást, vagyis hány ember között dobják szét az erre szánt összeget, az idén 2,9 milliárd forintot. Így egyben soknak tűnhet ez a tétel, az életünket azért nem oldja meg, hiszen egy fő egy órányi tanulásra 350 forintot kaphat ebből a kasszából az első – az Országos Képzési Jegyzékben is szereplő – szakképesítésének megszerzéséhez.

A felnőttképzés ügye 2004-ben vált valóban háromszereplőssé – már ami a terhek viselését illeti. Az idén lépett hatályba a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvény, ami lehetővé teszi, hogy a költségvonzat 33 százalékáig maga a munkaadó is hozzájáruljon a nála dolgozók képzéséhez, akár belső szervezésben, akár külső képző intézmény bevonásával. A cégnek az illetékes munkaügyi központhoz kell benyújtani a kérelmet, amely akkreditált képzőhely részben általános, szakmai vagy nyelvi jellegű programjára irányulhat. A képzési díj 30 százaléka vonható le az adóalapból. Mindezeken túl ott a Munkaerő-piaci Alap e célra elkülönített része, az e forrásból adható támogatásokra viszont már pályázni kell. Ugyanígy a felnőttképzésben részt vevő maga is pályázhat a speciális célkeretek terhére. Kérheti a képzési díj megtérítését részben vagy egészben, és igényelhet támogatást a taneszközök beszerzéséhez. 

Kattintson a képre!

Munka nélkül, támogatással
 
A tanulni vágyók egy sajátos csoportjának a központi segítség létszükséglet. Ôk – a munkanélküliek – kapják az iskolarendszeren kívüli képzés legnagyobb volumenű támogatását. A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi törvény meglehetősen tágan értelmezi a fogalmat, hiszen segíteni rendeli nemcsak a pályakezdő fiatalokat, a kisgyermekkel otthon lévő szülőket, a közhasznú munkásokat, de azokat is, akik most még dolgoznak ugyan, de veszélybe kerül az állásuk, ha nem vesznek részt továbbképzésen, illetve várhatóan egy éven belül megszűnik a státuszuk. Önálló programok indulnak a cigányok és a hajléktalanok felzárkóztatására is. Szakképzésen kívül belekezdhetünk nyelvtanulásba, számítógépes ismereteket sajátíthatunk el, jogosítványt szerezhetünk, de magát az álláskeresést is tanulhatjuk állami pénzen akár heti 25–30 órában. A legtöbben (körülbelül a regisztráltak fele) nyelvórákra járnának, illetve a számítógéphez szeretnének érteni, és legszívesebben a fiatalok vállalják, hogy tovább koptatják az iskolapadot – a munkanélküli támogatást kapók mintegy 60 százaléka harminc év alatti.

Kattintson a képre!

A munkaügyi központok szakemberei együttműködési tervet készítenek a jelentkezőkkel, összeállítják azon legfontosabb lépések listáját, amik az ügyfél munkába állását elősegítik. A szándékok szerint csak azokat a szakirányokat támogatják, amire valós piaci igény mutatkozik, a Fővárosi Munkaügyi Központ kikéri a szakmai szervezetek, kamarák véleményét ez ügyben, emellett a közelmúlt állásajánlatait is átböngészik. A piaci tendenciákra abból is lehet következtetni, hogy milyen a regisztrált munkanélküliek szakképesítés szerinti aktuális összetétele, vagyis mely csoportoknak mutatnak ajtót leginkább.