–Eltelt néhány hét az olimpia óta, túl vagyunk egy nagyszabású jutalomosztáson is, új sportstratégiáról, a legfontosabb feladatokról viszont még nem esett szó. Nincs hiányérzete?
– Sok mindennel szemben van. Például ha már a jutalmazásokat említi, szerintem nagyon is veszélyes az olyan pénzosztogatás, amely egyértelműen normaromboló és politikai PR-szempontok alapján történik.
– Mi lenne a következő lépés?
– A legfontosabb a Pekingben történtek részletes sportszakmai elemzése. Azzal nem lehet mit kezdeni, hogy valaki azért nem teljesített jól, mert rossz napja volt. Meg kell érteni pontosan, mik voltak a hibák, amik ide vezettek. Csak így lehet jó stratégiát kialakítani. Ha ez nem történik meg, esély sincs arra, hogy a eredményesebb legyen a minőségi sport, s akkor Londonban is esetlegesen jönnek majd az eredmények.
– Elég pénzt pumpál az állam a magyar sportba ahhoz, hogy több sikernek örülhessünk?
– Ha azt nézzük, hogy a kormánynak mekkora a mozgástere a költségvetésben, azt mondhatom, hogy a büdzséből a sportra fordított 0,29 százalék nem kevés. Ettől függetlenül persze azt állítom, hogy az államnak többet is lehetne a sportra fordítania, mint ahogy mindenki másnak: a szponzorok és mi fogyasztók is jobban kivehetnénk a részünket a sport finanszírozásából. A hangsúly elsősorban a sportfogyasztáson van, mert akárcsak a nagyvilágban, Magyarországon is a háztartások biztosíthatnák leghatékonyabban a sport hátterét, csak sajnos mi, magyarok keveset költünk a sportra.
– Mitől változhat ez a jövőben?
– Sok más pozitív törekvés mellett példaként említem Csapó Gábor magániskoláját, ahol egy új üzleti és szakmai modell alapján minden jelentkezővel foglalkoznak, nem csak a kiválasztottakkal. Ezáltal az is befizeti a tagdíjat, akinek a gyerekéről tudják, hogy nem lesz Kásás Tamás, de mindenki azt szeretné, hogy a gyerek jól érezze magát a közösségben. A vállalkozás pedig eközben üzletileg is sikeres lehet. Ez lehet az egyik olyan járható út, amellyel pénz kerülhet a rendszerbe, tagdíj formájában a szövetségeknek és esetleg a magasabb osztályban szereplő kluboknak is.
– Van arra esély, hogy a közeljövőben többet költsünk hasonló sportszolgáltatásokra?
– Problémát jelent, hogy a sport rendkívül érzékeny a gazdasági környezet változására, hiszen ha csökken a családi kasszába befolyó összeg, egyből visszaesik a sportra szánt pénz is. Az sem segíti az előrelépést, hogy jelenleg tíz százalék alatt van a sportolási aktivitás Magyarországon. Erre mondhatjuk azt, hogy a magyarok lusták és kövérek, meg azt is, hogy nem tudunk megfelelő minőségi szolgáltatásokat (kezdve az egyesülettől a fitnesztermen át az uszodáig) nyújtani a sportolni vágyók számára. Szerintem inkább az utóbbiról van szó.
– Ha több lenne a szponzori pénz, az látványosan segítene?
– Kifejezetten magasnak találom a szponzori bevételként számon tartott összegeket, ám e mögött messze nincs valós üzleti érték. Sok esetben például a tulajdonosok a veszteségfinanszírozást is szponzori pénzekből oldják meg. Becsléseink szerint egyébként mintegy 15 milliárd forintos piacról van szó.
– A gyengébb szereplés teljesen elvonta a figyelmet Magyarország lehetséges olimpiarendezési terveiről. Látván Peking monumentális rendezését, van reális esély arra, hogy Budapest bármikor is otthon adhasson az ötkarikás játékoknak?
– Az olimpia részben hatalmas beruházás, másrészt rendkívül nehéz a létesítmények utóhasznosítása. Ha a jelen közállapotokból indulok ki, akkor azt kell mondjam, meghaladja a magyar főváros lehetőségeit.
