Tavaly év végén a FigyelőNet cikksorozatot tervezett megjelentetni Budapest gyógyfürdőiről. Mivel a főváros valamennyi fürdőjét a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. kezeli, 2005. november nyolcadikán felhívtam a részvénytársaságot, ahol elmondtam: célunk a főváros fürdőinek tapasztalatokra épülő bemutatása, és ehhez szeretnék egy ingyenes, sajtós belépőt kapni. A marketing osztályon kötöttem ki, a hölgy, akivel telefonon beszéltem – nevére nem emlékszem –, megkért, hogy írásban fogalmazzam meg kérésemet, felettesének címezve a levelet, és röviden írjam le, miről szólnának a cikkek. Az e-mailt azon nyomban megfogalmaztam Radnai Mária marketingvezetőnek, és, noha nem igazán értettem, miért kell beszámolnom arról, mi lesz a cikkem tartalma, eleget tettem az ez irányú kérésnek is.
Napokig semmi nem történt, majd felhívott a hölgy, akivel korábban beszéltem, ismét feltette a cikkek tartalmára vonatkozó kérdését, melyet korábban már két ízben – egyszer szóban, telefonon, utóbb írásban is – megválaszoltam. Arra kértem, hogy mivel szeretném a munkát mihamarabb elkezdeni, próbálják meggyorsítani a belépő intézését. Azzal érveltem, hogy országszerte majdnem húsz fürdőt látogattam meg, és sehol nem gördítettek akadályokat munkám elé, egy telefonos egyeztetés mindenütt – Bükfürdőtől Debrecenig – elégségesnek bizonyult. A hölgy felhívta a figyelmemet, hogy Budapesten más a helyzet, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. lomhasága miatt hosszú ügyintézésre számítsak.
Újabb napok teltek el eseménytelenül. Közben többször telefonáltam, minden egyes alaklommal türelemre intettek. Utolsó beszélgetésünk alkalmával megtudtam, hogy szakmai belépőm intézését lassítja a gyanú, miszerint én csak ingyen akarok fürdőbe járni. Nem igazán értettem, hogy a gyanú az idő függvényében mennyiben változik meg, vagyis miért lassítja ez a munkát, de védelmemre azért elmondtam, hogy tizenkilenc fürdőről találja meg írásaimat a megfelelő honlapon, ez, továbbá sajtóigazolványom talán elég fedezet. Az ügyintéző ellenvetette, hogy sok újságíró keresi fel őket, és különben pedig ingyenes belépőre egyáltalán nincs lehetőség, ha fürdeni akarok, vegyek jegyet. Miért hitegettek, kérdeztem erre. Nem hitegettek, volt a válasz, az épületet ruhástul megtekinthetem, de semmi többet, a gőzkamrákat, szaunákat nem.
Kopj le !
Mivel a személyes impressziókra, élményekre alapuló cikk miatt ennek így semmi értelmét nem láttam, a hetekig tartó mellébeszélés után úgy döntöttem, hogy magam fizetem ki a belépőjegyeket, noha a hölgy búcsúzóul megfenyegetett, azért is elküldi a ruhás szemlére jogosító belépőt, „hogy ne magának legyen igaza”. Bejártam Budapest valamennyi fürdőjét, vegyes élményekkel gazdagodva. A készülő cikkeket fényképekkel is illusztrálni akartam, erre azonban több helyen nem volt lehetőség. A Király fürdő aulájában a jegyszedő kiabálni kezdett, mikor elővettem a fényképezőgépemet, majd rögtön a főnökért szaladt, aki azonnal meg is jelent, hogy maga vegye kezébe a dolgokat. Zavarosan beszélt, hogy bár a fotózást csak a gőzben tiltják, itt sem szabad fényképezni, de azért én kattinthatok egyet-kettőt. Majd a Gyógyfürdő Rt.-hez küldött fotózási engedélyért, tapasztalatai szerint „sima ügyről” van szó, mindenki megkapja az engedélyt. Hívjam fel a sajtófőnököt, javasolta. Ez új fejlemény volt, korábban ugyanis senki nem mondta nekem az rt.-nél, hogy hivatásos sajtóst is foglalkoztatnak. Telefonon megkerestem Rezsnák Miklóst, elmondtam, hogy engedélyre lenne szükségem néhány felvétel készítéséhez, kérem a segítségét, továbbá szeretnék egy interjút is készíteni Horváth Gáborral, a társaság vezérigazgatójával. Rezsnák mindkét kérésemmel a marketing osztályhoz küldött.
Pontosan egy hónappal első levelem kelte után újabb levelet fogalmaztam tehát Radnai Máriának a fenti két kérésemmel. Válasz napokig nem érkezett. Ekkor telefonáltam, mire valaki értésemre adta, hogy az interjút Rezsnákkal kell egyeztetnem. Kértem, segítsenek, ne küldözgessenek ide-oda. Kitartottak, hogy ez a sajtófőnök hatásköre, újfent telefonoztam Rezsnákkal, kértem, szervezzen meg nekem egy interjút a vezérigazgatóval. Mire ide jutottunk, több cikkem megjelent, melyekben kínos kérdéseket is feszegettem. Többek között elsőként kifogásoltam, hogy a Rudast nem látogathatják nők, nehezményeztem, hogy a Gellért fürdő, mely az ország első számú gyógyfürdője elhanyagolt állapotban van, a Király fürdőben pedig pettingelnek a zuhanyozóban. Mindegyik fürdőben, ahol a látogatók száma miatt feltűnt jegyzetfüzetem, magamra vontam a figyelmet, az úszómesterek vagy szemükkel vagy maguk fizikai valóságában követtek, éreztették, hogy tudatában vannak jelenlétemnek: féltek és támadtak. Az interjú egyik célja az lett volna, hogy magyarázatot kapjak a fenti jelenségekre. Rezsnák, ahelyett, hogy a dolgát végezte volna, vagyis a lehetőségekről, a beszélgetés körülményeiről beszélt volna, csakúgy, mint első beszélgetésünk alkalmával, szkepszisének adott hangot a vezérigazgatói interjúval kapcsolatban, azt mondta: „Annyi negatív dolog jelent meg rólunk, nem hiszem, hogy Horváth Gábor interjút adna”.
Utaltam rá, hogy ez csak egy okkal több, hogy diktafon elé álljon a főnök, és megcáfolja állításaimat, és arra kértem, tegyen eleget munkahelyi kötelességének: egyeztessen Horváth-tal. Nem ajánlotta fel, hogy amint biztosat tud, hív, ehelyett azt felelte, hívjam másnap tíz körül, akkor találkozik az igazgatóval, majd megemlíti neki az interjút. Másnap telefonáltam, Rezsnák sajnálatát fejezte ki: az igazgató nem kíván nyilatkozni. Szerencsétlen módon írásban nem lehet visszaadni azt a hangnemet, melyet az rt. dolgozói megütnek. Azt nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy nem segítőkészek, éppen ellenkezőleg, le akarják rázni a kérdezőt, ha sarokba szorítják őket, egy egyértelmű igent vagy nemet ki lehet csikarni belőlük, de többet alig. Ehhez azonban keresztül kell verekednünk magunkat egy sor lekezelő, nyers, kioktató válaszon, minden pillanatban éreznünk kell, hogy csak púp vagyunk a hátukon.
Ne pattogj!
Úgy éreztem, hogy mivel az rt. és a fürdők is önkormányzati tulajdont képeznek, jogunk van tudni egyet és mást róluk, ezért a főpolgármesteri hivatal sajtóosztályához fordultam. Ott már „vártak” a hívásomra, azt ajánlották, próbálkozzam az illetékes főpolgármester-helyettes, Vajda Pál sajtófőnökénél. Megtettem, kérvén, szervezzen meg nekem egy interjút bárkivel, aki a fürdőkkel kapcsolatban illetékes. Nem jártam sikerrel. Ezzel párhuzamosan felhívtam telefonon a Gyógyfürdő Rt. pénzügyi osztályát, hogy ha interjú nincs is, néhány, a fürdő gazdálkodására vonatkozó közérdekű adatot megtudjak: a bevételekre, az önkormányzati támogatásokra és az évente keletkező veszteségre voltam kíváncsi. Írjak faxot, utasítottak, így írtam egy faxot január elején, melyben megfogalmaztam a fürdők pénzmozgásával kapcsolatos kérdéseimet. Válasz nem érkezett. Ezért felhívtam a Főpolgármesteri Hivatalban a Vállalkozási és Vagyonkezelési Ügyosztály közüzemi társaságok tulajdonosi felügyeletét gyakorló alosztályát, ahol újfent kértem a cégadatokat, arra hivatkozva, hogy közérdekű adatokról van szó. Nem kaptam meg, hiába argumentáltam, hogy köztulajdonban lévő cégek esetében jogunk van megismerni, hova kerülnek a pénzek, nem jártam sikerrel, még azt sem tudtam meg, hogy az önkormányzat mekkora összeggel támogatja a részvénytársaságot. A közalkalmazott hölgy azt mondta, ez a fürdők ügye, hívjam fel őket.
Mivel minden fronton kudarcot vallottam, személyesen kerestem meg Vajda Pált. Kapóra jött Demszky Gábor sajtóvacsorája, melyre külön ezzel a céllal mentem el. Beszéltem Vajdával, aki tegezett ugyan, de mindenesetre megígérte, hogy valamit intéz, hívjam fel következő nap a titkárságát. Hogy legyen elég ideje ígérete betartására, nem másnap, hanem harmadnap telefonáltam: a titkárságon semmiről sem tudtak. Gyorsan intézkedni kezdtek, majd visszahívtak, és megadták telefonon a Főpolgármesteri Hivatal egyik ügyosztályának a telefonszámát, azzal a kiegészítéssel, hogy az illetékes hölgy aznap szabadságát tölti, két hét múlva próbáljam meg. Az illetékes hölgy, miután visszatért pihenőjéről, igen segítőkész volt, az rt. műszaki igazgatóját ajánlotta, aki végre válaszolt a kérdéseimre – egy hónap telefonálgatás után.
Földes Ádám, a Társaság a szabadságjogokért (TASZ) adatvédelmi és információszabadság programvezetője a FigyelőNetnek elmondta, hogy mivel a fürdők önkormányzati tulajdonban vannak, pénzmozgásuk A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992/LXIII-as törvény (Adatvédelmi törvény) értelmében bárki számára hozzáférhetőek. A válaszadás megtagadója ellen a törvény értelmében pert lehet indítani.
Belépő, fotóengedély, válasz a levelemre, és a közérdekű adatokat firtató kérdéseimre azóta sem érkezett.
