Hasznos tanácsok
• Vízum: három hetet érdemes rászámolni.
• Közlekedés: a metró hajnali egyig jár, mindenhová eljuthatunk vele, és ez a legolcsóbb is.
• Szállás: Moszkva nagyon drága, szállást huszonötezer forint alatt nem találni, ám inkább számoljanak harmincezerrel. Természetesen 350-400 dollárért megszállhatunk a Le Meridien, a Savoy, a Sheraton szállodaláncok moszkvai gyöngyszemeiben is, ám néhány olcsóbb hotel: Hotel Rosszija, Hotel Ukrajna, Hotel Mir, Hotel Budapest.
• Pénzváltás: tanácsos bankoknál intézni, általában reggel kilenctől délután négyig vannak nyitva. Szállodákban ne váltsanak.
• Borravaló: elvárják, a mértéke öt-tíz százalék.
• Időjárás: Moszkvában novembertől már kemény idők járnak. A téli időszakban igen melegen öltözzenek!
• A csapvíz elég kemény, igyanak inkább ásványvizet.
A Moszkvicsban munkaruhás emberek, az autó tetejére egy létrát erősítettek. A Ferrariban kellemetlen kinézetű kopasz sofőr és két platinaszőke, leopárdmintás bundába öltözött ifjú hölgy. Egyiküknél pezsgőspohár. Gurul az autócsorda Moszkva felé.
Lefulladó rendőrautó
Az utak egyébként életveszélyesek a gyalogosok számára. Budapesten nincs az a forgalmas körút, ahol ne szökdécselnék át játszi könnyedséggel a piroson, ne használnám ki a közlekedési lámpák pár másodperces holtidejét. Itt az ilyesmi öngyilkossági kísérletnek számít: az utak nyolc-tíz sávosak, az autók kilencven-száz kilométer per órás sebességgel közlekednek.
Első nap, a Puskin-múzeummal szemben – az épületben nem mellékesen eredeti Van Gogh, Gaugain, Cézanne, Degas, Monet, Manet, Renoir festmények láthatók, a párizsi Louvre után itt található a francia impresszionista festők leggazdagabb gyűjteménye – több, babakocsit toló kismamával együtt próbáltunk sikertelenül átkelni a zebrán.
Tíz perc elteltével – az autóvezetők addig szemrebbenés nélkül, nyolcvan kilométeres sebességgel húztak el előttünk – megállt egy rendőrautó. Egyenruhás barátunk majd megfulladt széles jókedvében: nem gáláns gesztusról volt szó, csupán a zebra előtt fulladt le az autója.
Minden igény kielégíthető
Hotel Rosszija: monumentális szálloda, pár lépésre a Vörös tértől. A 4018-as szobában van szállásom, a szobaszámok elmennek a tízezerig. Kinézek az ablakon, a belső épület tizenkét emeletes. Valamikor, hajdanán, a végeláthatatlan folyosók minden „stratégiai pontján” gyezsúrnaják ültek; nem maradhatott rejtve előttük a vendég legkisebb cselekménye sem. Most nem látok gyezsúrnajákat, eltűntek… Ellentétben a bújtatott munkanélküliséggel. Az épületek sarokrészében bárok, három-négy unatkozó alkalmazottal, ők szolgálják ki a naponta betévedő két-három vendéget.
A városban minden túlméretezett. Az épületek, a műemlékek, a terek monumentálisak, a metróban tizenkét vonalon, százötven állomáson hullámzik, lökdösődik napi tízmillió ember.
Minden óriási. Még a Rosszija szálloda prostituáljai is százkilencven centiméteresek. Esténként, amikor elindulok az internetkávézó felé, a folyosón vadászó lányok számtalan ajánlattal bombáznak. Nem bánják a visszautasítást, épp elég részeg kaukázusi és közép-ázsiai üzletember akad horogra. Száz dollár, száz euró, susogják a szirének.
Költeni van hol. Moszkva bevásárló utcája, az Arbat pultjai árutól roskadoznak, a GUM jeles áruháza annak idején viccek sokaságát ihlette, mára a választék semmivel sem marad el a londonitól, a párizsitól. Moszkva fejlődik, az elmúlt évtizedben elsősorban ide és Szentpétervárra irányították a fejlesztésekre fordítható orosz és amerikai, európai uniós pénzeket; az utak például jobbak, mint Budapesten.
Mit látna ma Vlagyimir Iljics?
A régi jó idők patinájával bevont Lenin-szobrok! Döbbenten nézik a felhőkarcolókat, az 1997-ben átadott új, a Megváltó Krisztusnak szentelt templomot – ezt még Borisz Jelcin építtette.
Nézik a multinacionális cégek fényreklámjait, a Tverszkaja sugárút üzleteit, kereskedéseit, a belváros éjszakai klubjait, kaszinóit – utóbbiból eszméletlenül sok van -, a kései kapitalista, korai globalizációs társadalmak eme mérföldköveit. Az immár divatosan öltözködő orosz nőket, a kínai, olasz, tatár éttermeket vagy a koldusokat. Nézik Jurij Gagarin égnek törő emlékművét, a felújított Bolsoj Színházat – ahová a komoly erőfeszítések ellenére nem sikerült jegyet szerezni -, a Vörös tér, a Kreml, a Lenin Mauzóleum és a Történeti Múzeum környékén sétálgató turisták ezreit. Esténként, stílszerűen, vörös fények gyulladnak ki a tér fáira szerelt lámpácskákon, megvilágítva az épületek vörös tégláit.
Látják a Vaszilij Blázsennij (Boldog Vazul) hagymakupoláit – lényegében kilenc templomot egyesítenek egy épületben –, a matrjoskababa-árusokat, akik még mindig a Lomonoszov Egyetem előtt, a Veréb-hegyi kilátónál árulnak. A Lenin-szobroknak lelkesen integet Nagy Péter emlékműve, a Moszkva-folyó partján álló, természetesen grandiózus hajó tetejéről.
Egyenruha és jó modor
A városban a csecsen háború elleni tüntetők zavartalanul osztogatják a szórólapokat – a Szibériába történő transzportálás legcsekélyebb veszélye nélkül. A KGB-székház, nem messzire a tüntetés helyszínétől, elnézően sütkérezik a ráhulló délutáni napfényben, csak az ablak üvegei villognak figyelmeztetően.
Egyébként az egyenruhába öltözött ember még mindig az atyaúristennek képzeli magát, jómagam véletlenül a tér köveiről a mauzóleum előtti, lánccal elkerített járdára léptem és abban a pillanatban elszedték az útlevelem. A megoldás – bár időigényes –: mosolyogjanak kedvesen, bárgyún, bamba turistaként, egyenruhásunk úgy sem tud semmit tenni, csak fontoskodik egy kicsit.
Még annyit a modorról, jól tudjuk, legnehezebben fejben változik az ember. A moszkvai szállodában a recepciós rácsapja az emberre a telefont, a pincér étkezés közben elviszi orra elől az ételt. Egy thaiföldi szállodaigazgató szívrohamot kapna, ha alkalmazottai így bánnának a vendégekkel.
Nercbunda, pirog és vodka
A rendszerek változnak, az orosz nép marad. Ha kisüt a nap – miként mindig – fiatalok ezrei lepik el a Történeti Múzeum előtti teret. Innen indulnak kínai, olasz, tatár éttermekbe, Szpartak Moszkva-meccsekre, vagy egy jó jégkorong derbire.
Ami az árakat illeti, ugyanazt kérdezgettem, mint nálunk a nyugati turisták, vajon miből élnek itt az emberek? A ruhanemű drágább, mint itthon – a piacokat kivéve –, az élelmiszer és általában minden ugyan tíz-tizenöt százalékkal olcsóbb, ám a fizetések jó esetben érik el az egyébként sem különösebben acélos magyarországi átlagbér kétharmadát.
A megoldást – részben – a bódésorok szolgáltatják: a moszkvaiak itt vásárolnak. A második nap már a szemem sem rebbent, amikor elegáns, nercbundás hölgyek, az esti bulira készülődve, kecses mozdulattal dobtak be egy deci vodkát a pirog, vagy az orosz hot-dog mellé. Mindkét ételt forrón szervírozzák, a legnagyobb hidegben is.
