'56
Élet-Stílus

Tüntetés a Bem téren

Lyukas zászló
Itt találkozott a két irányból – a Műszaki Egyetem felől és a Petőfi szobortól érkező – tüntetők. Az egyre növekvő tömeg követelései is egyre radikálisabbak. Itt jelent meg először a forradalom jelképévé vált lyukas zászló is. A magyar trikolor közepéből a dühös tüntetők kivágták vagy egyszerűen csak kitépték a szovjet mintára készült, akkor használatos címert.


Résztvevők
A téren több tíz ezeren más becslések szerint, akár százezren is megjelentek, az ott történtek azonban teljes egészében ma sem tisztázottak. Az biztos, hogy beszédet mondott Veres Péter az Írószövetség elnöke, bár az aznapi Szabad Népben megjelent közlemény szerint az Írószövetség nem helyesel és nem támogatat semmiféle tüntetést.
Bessenyei Ferenc színész pedig a szobor talpazatán állva elszavalta a Szózatot. További részletekről a szemtanúk többsége máshogy számol be, mivel a téren nem volt semmiféle hangosítás, így aztán a beszédek megszólalások többsége beleveszett a forradalom első nagy megmozdulásának zajába.
A Bem szobornak háttal álló épület akkoriban laktanyaként szolgált, s a legtöbb katona – hasonlóan a környék házainak lakóihoz – az ablakból követte az eseményeket néhányan még a posztjukat is elhagyták és elvegyültek a tömegben.


Hogyan tovább?
Délután öt órakor már elkezdett sötétedni, de a tömegnek csak nem akar oszlani. Végül úgy döntöttek, hogy a Margit hídon visszamennek a pesti oldalra és a Parlament elé vonulnak. Mások azonban már ekkor a Városligetben álló Sztálin szoborhoz indultak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik