Tizenötödik alkalommal kerül megrendezésre július 12-én a techno-house őrület, a Love Parade. A felvonulás több százezer németet és turistát vonz a fővárosba, az utóbbi években ez volt a legnépszerűbb a számos berlini parádé közül. Mindezek ellenére a berliniek nem szeretik a közel tíz órás techno áradatot, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a rengeteg ellenparádé, amit ilyenkor szerveznek.
Cristopher Street Day 2003
Cristopher Street Day 2003 – FigyelőNet képgaléria>>
A nyári parádék közül három, azonos elven megszervezett – hangfalakkal felszerelt kamionok vonulnak egy előre kijelölt útvonalon – felvonulás emelkedik ki. 
Love Parade
A berlini fal leomlása előtt 4 hónappal vonultak ki először az elektronikus zene szerelmesei a „house-zene-demonstrációra”, az akkori Nyugat-Berlin központjába, hogy hirdessék a szeretet, a szerelem, a tolerancia, a tisztelet és a nemzetek közötti megértés fontosságát. Az elvárásokkal ellentétben azonban nem nagyhatású beszédeket tartottak, hanem két kamionra felszerelt óriási hangfalakból szóló techno zenével közvetítették gondolataikat.
„Maga a zene is forradalmi volt” – meséli mindenhol büszken DJ Dr Motte, a Love Parade ötletének atyja. A következő évben már öt kamion és kétezer ember jelent meg a demonstráción, melynek intenzív növekedése tavaly megtörni látszott, a korábbi egymilliós áradattal szemben már csak 600-700 ezren lepték el a Tiergartent. A tömegbulivá vált Love Parade-ról külföldön kevesen tudják, hogy mi is volt az alapüzenete, ma már csak a kevésbé forradalmi, tuc-tuc zeneként is becézett techno és a móka kedvéért jönnek a turisták.
A berliniek, akik – pár hónapos gyermekükkel is akár – lelkesen pörögnek az ilyen felvonulásokon, a Love-parade-tól irtóznak. A rossznyelvűek szerint a nem fővárosi németek azért jönnek ilyenkor Berlinbe, hogy élőben láthassák a fiatal lányok tánctól mozgékonnyá váló melleit. Ráadásul ebből nem több tucatot, hanem több ezret. Parádés lakosok lévén ellenparádékkal tiltakoznak a gigantikus house-diszkó ellen, így például egy héttel korábban már kivonultak a Fuckparade-ra, de július 12-ére is jut még egy Shitparade, és egy Sandsation-party, amiket kifejezetten a Love Parade alternatívájaként kínálnak a rendezők. 
Cristopher Street Day
A másik, óriási berlini felvonulás a homoszexuálisoké. Huszönöt évvel ezelőtt a zenés táncos felvonulást választották arra, hogy elfogadtassák magukat embertársaikkal. Akkor négyszáz ember figyelte döbbenten a beöltözött transzvesztita felvonulókat. Mindenesetre nem tüntettek ellenük, nem kiáltották ki őket a nemzet ellenségeinek, és nem szólították fel őket, hogy jó messzire masírozzanak, hanem csendben figyelték őket, és várták, hogy megszokják, ilyen emberek is élnek. Ez mára sikerült is a berlinieknek, hatszázezren fejezték ki szimpátiájukat megjelenésükkel a Cristopher Street Day-en, amin a politikai pártok is képviseltetik magukat. A jubileumi, megnyitó beszédet Berlin polgármestere Klaus Wowereit tartotta, aki egyébként már megválasztása előtt is nyíltan felvállalta a homoszexualitását. 
A homoszexuális felvonulók sokszínűek: Hamupipőkének, sellőnek, szende iskolás lánynak, vagy csak kacér „nagyasszonynak” beöltözött transzvesztiták mellett megtalálni az öregmotoros, rocker homoszexuálisokat is, s a szado-mazo öltözékekben sincs hiány. Az ő nyitottságuk a heteroszexuálisokat is „beindítja”, Berlin fele beöltözik, csak hogy egyszer ők is különlegesek legyenek. A több órás felvonulás végére a sok sörnek köszönhetően felszabadulttá válik a hangulat, így ha valaki még nem látott homoszexuálisokat csókolózni, itt biztos elkaphat jó pár meghitt meleg pillanatot, néha talán túlságosan „meghitt” jeleneteknek is szemtanúi lehetünk.
A felvonuló kamionok közül nem hiányozhatott a rendőrségé sem, amin valódi rendőrök vállalták fel másságukat, és büszkék voltak arra, hogy „férfias” szakmát is betölthetnek a gyengébbik nembe vágyók. A helyi BKV egy nyitott busszal képviseltette magát, melyen dolgozóik – nők, férfiak vegyesen – tomboltak az utasok helyett.
Karneval der Kulturen
Csupán három éves múltra tekinthet vissza a „Kultúrák karneválja”, mégis háromszázezer embert vonzott Kreuzberg déli részére. A civil szerveződést nem politikai oldalról agitáló karnevál népszerűsége az aktív berlinieknek köszönhető. A felvonuló csapatok és kamionok performanszai ugyanis önszerveződés útján jönnek létre. A lelkes civilek, általában baráti társaságok vagy egyesületek, maguk szerzik be kamionjaikat, hangfalaikat, maguk készítik jelmezeiket és a dekorációt.
Idén 105 csoport vett részt, melyek közül nem mindenki a teherautós megoldást választotta, sokan közülük „gyalogosan” táncoltak, és a kaminok között mutatták be előadásaikat, tarka jelmezeiket. A résztvevők szavazhatnak, melyik csapatot találták a legötletesebbnek, kinek a dekorációja tetszett leginkább.
Bár a karnevál az eltérő kultúrák jegyében született, sokan csak a szórakozás kedvéért öltöznek be, vagy adnak elő valamit a kamionokon. Idén például egy kisteherautón autentikus ütőshangszer-előadást láthattak az ide látogatók. Összehordott, különböző vasszerkezeten dobolt egy társaság. Előadásuk fénypontja azonban egy légkalapács volt: a lehajtott platón egy fiatalember az el-elkapott ütemre egy acéllemezen próbálgatta légkalapácsának hangját. Nagy sikert aratott, leginkább a női nézők körében, akik a zenei élmény mellett, a napfényben megcsillanó felsőtestet is megcsodálhatták, amint az egy légkalapács erejét próbálta megzabolázni.
A legnagyobb sikerük minden évben a latin-amerikai előadóknak van, akik táncához sok „mezei” felvonuló is csatlakozik.
