Brüsszelben a minap lezárult az utóbbi évek politikailag talán legkényesebb versenyjogi afférja. Az Európai Unió (EU) és Németország között folyó maratoni “sakkjátszma” tétjéről sokat elárul, hogy a két küldöttség tagjai több mint hét órán keresztül alkudoztak az állami támogatásokról, mielőtt kezet nyújtottak volna egymásnak.
SIKER. Bár korántsem mindenki osztja ezt a véleményt, a végeredményt nagy sikerként könyvelik el Brüsszelben. “Nagyon fontos nap a mai az európai versenypolitika és a német pénzügyi rendszer életében” – kürtölte világgá Mario Monti, az Európai Unió versenyjogi főbiztosa azt követően, hogy tárgyalópartnere, Caio Koch-Weser német pénzügyi államtitkár társaságában a türelmetlenül várakozó tudósítók elé lépett. Monti nem túlzott, hiszen az alku, amely eltörli a német állami bankok kiváltságait, gyökeresen átalakítja majd az EU legnagyobb tagországának pénzügyi és banki szektorát. A kompromisszum a közösségi versenypolitika elsőbbségét is igazolja nemzeti jogszabályok felett.
Németországban az állami tulajdonú tartományi bankok – a landesbankok – egyfajta közszolgálati funkciójuk miatt mindig is megkülönböztetett helyet élveztek a pénzügyi rendszerben. Így a legutóbbi időkig szinte természetesnek számított, hogy az állam garanciát vállalt a tartományi pénzintézetek által nyújtott kölcsönökre és a bankok pénzügyi életképességének megőrzésére egyaránt. Az állami kezességvállalás birtokában a szóban forgó bankok kedvezőbb hitelminősítést kaptak, s ennek köszönhetően a kereskedelmi bankoknál egyes számítások szerint akár 20-30 bázisponttal is olcsóbban vehetnek fel kölcsönöket. Erre a visszásságra a kontinens nyugati felének kereskedelmi bankjait képviselő Európai Bankszövetség hívta fel a brüsz-szeli versenyhatóságok figyelmét. Az Európai Bizottság a szóban forgó gyakorlatot utóbb a belső piaci verseny szabályaival ellentétesnek találta és felszólította a berlini kormányt, hogy szüntesse meg a jogellenes helyzetet.
Az állami kezességvállalás intézményének megkérdőjelezését a német tartományok – Bajorországgal az élen – a nemzeti szuverenitásba való durva beavatkozásnak tekintették, s a vita egy pontján még az unió bővítésének megakadályozását is kilátásba helyezték. Brüsszel és az önállóságukra büszke tartományok viszonyát még jobban elmérgesítette, amikor az Európai Bizottság a Westdeutsche Landesbanknak (WestLB) éveken át juttatott több mint 800 millió eurós tőkeinjekció miatt tavaly a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság elé citálta Németországot. Berlin válaszul maga is az unió legfőbb jogi fórumához fordult, hogy helyezze hatályon kívül a bizottság döntését.
Az utóbbi hónapokban azonban a felek belátták, hogy nincs értelme túlfeszíteni a húrt. Berlin és a szövetségi tartományok a kezdeti teljesen elutasító álláspontjukat feladva a tárgyalóasztalnál próbáltak meg engedményeket kicsikarni a közösség versenyhatóságától. Az ügy kényes politikai természetére való tekintettel erre Brüsszel is hajlandónak mutatkozott. A kompromisszum értelmében a német kormány 2005 júliusáig eltörli mind a kölcsön-, mind pedig az általános garanciákat.
EGYENLŐ ESÉLYEK. Németország – ha úgy tetszik – “derogációt” kapott. De az állam által az átmenet lejárta előtt vállalt kötelezettségek a kölcsöngaranciák esetében 2015 decemberéig érvényben maradnak. Az egyezségnek megfelelően még az év vége előtt a tartományi parlamentek elé kerülnek a szükséges törvénymódosítások, amelyeket legkésőbb jövő év végéig el kell fogadni. Az Európai Bizottság szerint a megállapodás nem zárja ki, hogy az érintett bankok az átmeneti időszak 2005 végi lejártát követően is kapjanak állami támogatást, de csak a magánbankokkal megegyező feltételek mellett.
Az Európai Bizottság a megegyezéssel egy időben tette közzé jelentését az állami támogatások mértékéről. A tagországok 1997 és 1999 között 90 milliárd eurót pumpáltak állami támogatás gyanánt a gazdaságba. Ez az adat kedvező elmozdulást jelez a 1995-1997-es időszakhoz képest, amikor 102 milliárd euróra emelkedett az állami támogatások mértéke. A legadakozóbb kedvű tagállam továbbra is Németország, amely az említett időszakban 32,2 milliárd eurót áldozott erre a célra. A második helyen Franciaország áll 17,8 milliárd euróval, míg 13,6 milliárddal Olaszország a “bronzérmes”.
