Mi volt az oka, hogy annak idején, zsebében a Légy című filmjéért kapott Oscar-díjjal, külföldön kereste a boldogulást?
– Jó, hogy nem azt kérdezte, miért disszidáltam, ugyanis én hivatalosan vállaltam munkát 1984-ben, Németországban. Azért távoztam, mert az Oscar-díj 1981-es elnyerése után három éven keresztül nem kaptam lehetőséget arra, hogy nagyfilmet készítsek. A Pannónia Stúdió akkori művészeti bizottsága azzal hárította el folyamatos próbálkozásaimat, hogy én eddig csak rövidfilmeket csináltam, hogyan vágnék bele egy ilyen munkába. A magyarázatuk abszurd volt, hiszen nyilvánvaló, hogy minden rendező rövidfilmekkel debütál a szakmában, s csak ezután kezd bele komolyabb munkákba.
– Nem az volt a visszautasítás hátterében, hogy nagy hűhót csapott amiatt, mert a filmvállalat igazgatója ment ki Amerikába átvenni az Oscart?
– Hát igen, tény, hogy nem maradtam csendben ez után az incidens után. De meg kell mondanom, bár felkavart a dolog, nem fogadtam el a díjat követően kapott kitűnő külföldi ajánlatokat. Ehelyett itthon próbáltam meg boldogulni, mert eleinte azt hittem, hogy az Oscar-díjjal a zsebemben Magyarországon majd megvalósíthatom szinte bármelyik elképzelésemet. Nem így történt, ezért munkát vállaltam Németországban. A munkaadómnak igazolnia kellett, hogy az állásra megfelelő helyi munkaerőt nem talált, s félévente a török és a jugoszláv vendégmunkásokkal együtt vártam a vízumom meghosszabbítására.
– De ugye nem ez volt az ok, amiért továbbállt Kanadába?
– Természetesen nem. Németországban korlátozottak voltak a lehetőségeim: a főnököm szájíze szerint kellett dolgoznom, s persze saját vállalkozásba nem foghattam, ráadásul az az ország akkor sem volt a rajzfilmkészítés fellegvára. Így beadtam a letelepedési kérelmet Kanadába.
– Ott azután rögtön saját “praxist” indított…
– Dehogy, először a hatalmas Nelvana stúdióban kaptam állást, amelynek csak a kanadai részlegében négyszáznyolcvanan dolgoztak, Dél-Koreában pedig még ezerötszázan. Eleinte nem volt könnyű beletanulnom. Az volt a legnehezebb, hogy nyolc órát végig tudjak ülni egy helyben. Idehaza napközben a rajzasztal mellől felállhattunk és teniszezni mentünk, vagy ha például egy pár divatos cipő érkezett, akkor kiugrottunk délután a belvárosi üzletbe és megvettük.
– Úgy tűnik, ezeknek az időknek már itthon is vége, hiszen a vezető stúdiók szinte mindegyike bérmunkában dolgozik, s erősen nyereségérdekelt. Nem gondolja, hogy ilyen körülmények között nehezen lehet művészi alkotást készíteni?
– A hazai kollégáknak le kell nyelniük a békát. Nincs ugyanis senki, aki ma egy fesztiválfilmet megfinanszíroz, hiszen az alkotó nem tud pozitív választ adni arra a kérdésre, megtérül-e a támogatónak egy-egy művészi igényű rövidfilm elkészítésébe ölt pénze. A hazai stúdióknak kezdettől arra kellett volna törekedniük, mint tette ezt például a Varga Stúdió, hogy külföldi megrendeléseket keressenek, s a befolyó nyereségből juthatott volna a művészi igények kielégítésére. Két évtizede sem volt könnyű dolog “művészfilmet” készíteni. A politikai kontroll erős volt, és sokszor visszadobták a munkáinkat. Talán meglepő, de ez a hozzáállás engem még inspirált is. A Gravitáció címen ismertté vált rövidfilmemet például azért dobták vissza, mert az eredeti címe “Almák egymás közt” volt. Ebben egy vörös (!) alma, amely kényelmetlenül érezte magát, levetette magát a fáról, s mikor a földön szétloccsant, kiderült, hogy belülről ugyanolyan rothadt, mint a többi, amelyik fenn maradt a fán. Ezt az üzenetet azonban el kellett rejteni, s így született a Newtont felvonultató variáció és a végleges cím.
– Magyarországon nemcsak a művészi filmek térvesztésével van gond, a jelek arra utalnak, hogy komoly generációs ellentét feszül a szakmában.
– Jól látja, az én generációm, amely a hetvenes-nyolcvanas években ért el nagyon komoly sikereket, máshogyan gondolkodik. Nem múlt el nyomtalanul a másik rendszerben eltöltött ötven év. Miközben ez a korosztály egy sereg nemzetközi díjat nyert, addig a többség képtelen volt magát, illetve a vállalkozását menedzselni. Ráadásul szerények voltunk, nem ismertük fel igazán a bennünk rejlő értéket. Az üzleti siker, a megélhetés szempontjából legfontosabb dolog véleményem szerint az, hogy a rajzfilmkészítők képesek legyenek önmagukat menedzselni. Ma már nem elég pusztán az, ha valaki rendkívül tehetséges.
– Mit gondol a hazai animáció jövőjéről, lesz újra a két évtizeddel ezelőttihez hasonló virágzás?
– A hazai rajzfilm helyzetét néhány itt töltött hónap után nagyon nehéz megítélnem. Az viszont biztos, hogy Magyarországon benne van a levegőben ez a műfaj, ahogyan Angliában a rockzenész generációk felnőttek. Kreativitásunkat tekintve jóval előbbre járunk, mint az észak-amerikaiak. A legfurcsább számomra, hogy szigorúan elválasztják a hivatásukat a hobbijuktól, a munkaidő végén leteszik a ceruzát vagy az egeret, majd kimennek egy rettenetesen unalmas baseball-meccsre; én erre képtelen lennék
