A Pénzügyminisztérium legutolsó, 4,5 százalékos prognózisa már 1 százalékponttal kisebb, mint amire a költségvetés épült. Mire számítanak, a körülbelül 200 milliárd forintos élénkítő csomag mennyivel “dobja meg” a GDP növekedési ütemét?
– Nagyon nehéz ezt számszerűsíteni, de 1 százalékpont körüli értéket biztosan lehet becsülni, mivel az élénkítő csomag elemeinek – különösen a lakás- és autópálya-építésnek – komoly multiplikatív hatásai vannak. Tudni kell azonban, hogy a “Széchenyi plusz” program a jövő évi folyamatokat segítheti elsősorban.
– Véleménye szerint a jegybank elnöke által meghirdetett erőteljes inflációletörési program és a most elfogadott gazdaságélénkítő csomag nem fogja kioltani egymást vagy szétzilálni a makrogazdasági egyensúlyt?
– A gazdaságpolitika művészet, ahol a hangsúlyok, az időzítések, az egyensúlyok rendkívül fontos szerepet játszanak. A kormány az elmúlt évben anticiklikus gazdaságpolitikai eszköztárat működtetett – azaz amikor a gazdaság növekedési üteme mérséklődött, akkor a beruházások növelésével tudott válaszolni, amikor pedig megindult a szekér, akkor a beruházások visszafogásával, s így egyfajta kiegyensúlyozó szerepet játszott. Az a szerencsés konstelláció alakult ki, hogy a Magyar Nemzeti Bank konzervatívabb magatartást képvisel, a kormány pedig – elsősorban a hazai beruházások elősegítésével – egy kicsit expanzívabb fiskális politikát folytat. Ez a kettő együtt eredményezheti, hogy a jövő év végére 5 százalékra vagy esetleg az alá is mérséklődhet az infláció – anélkül, hogy a növekedés jóval 4 százalék alá esne. Természetesen tudomásul kell venni, hogy Magyarország kicsi és nyitott ország, ebből következőleg az exportlehetőségek és az árfolyamváltozások erősen befolyásolják a gazdasági növekedést és az árszínvonalat. A nyugat-európai országok dekonjunktúrája viszont egyértelműen az infláció hűtését segíti elő, gondot okozva a növekedés dinamikájának. Figyelemre méltó ugyanakkor André Kosztolányi gondolata, aki azt mondta, hogy a kismértékű infláció ösztönzőleg hat a gazdaságra. Éppen úgy, mint nálunk embereknél: naponta egy pohár bor, csak nehogy szenvedéllyé váljon!
– Gond lehet ugyanakkor a fizetési mérleg egyenlegével…
– Elvileg igen. Gyakorlatilag azonban azért is beszélhetünk új gazdasági modellről, mert megszűnt az a rendkívül rossz dilemma, hogy a gazdaság növekedése óhatatlanul a külső egyensúly romlását idézné elő. Az idei fizetési mérleg egyenlege még kedvezőbb is lesz az eredetileg prognosztizáltnál, ami ellentmond a hagyományos közgazdasági elméletnek. A turizmusnak, a jelentős zöldmezős beruházásoknak köszönhetően a külső egyensúlyt nem fenyegeti igazából veszély.
– Mire számítsunk a jövőben az árszabályozás tekintetében?
– A távközlés liberalizációja kellemesen tehermentesíti a kormányzatot, s hűtheti az inflációt. Ami a gázárakat illeti, a kormány jelenleg nincs döntési kényszerben. Majd a nyár elején kell megfontolni, hogy az olyankor szokásos gázáremelésre szükség van-e egyáltalán, hiszen látni, hogy a nyersanyagárak a korábbi magas szinthez képest látványosan estek. A többi területen a kormány ragaszkodni fog eddig is következetesen képviselt álláspontjához: tehát a hatósági árképzés megmaradó lehetőségein belül az inflációt meg nem haladó áremeléseket engedünk csak meg.
– Függetlenül a világgazdasági áraktól…
– Nem teljesen, hiszen dekonjunktúra esetén ezek az árak a világpiacon sem nőnek. Minden egyes tételt konkrétan kell megvizsgálni. Az is a művészethez tartozik, hogy a kiszámíthatóság, a stabilitás mellett mikor érdemes valami mást lépni.
– A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a Mol között tárgyalások folynak a gázüzletág átvételéről. Amennyiben létrejön az üzlet, a gázkereskedelem veszteségét milyen forrásból fedezi majd az állami tulajdonú fejlesztési bank?
– A helyzet számottevően megváltozott. Sikerült a beszerzési szerződéseket úgy módosítani, hogy a gázüzletág ma már szinte nullszaldóssá vált. Amíg tavaly 120 milliárd forint veszteséget hozott, addig az idén ez már “csak” 30-40 milliárd lesz, s remény van arra is, hogy jövőre nullszaldó körüli eredményt hozzon. Akkor viszont joggal vetődik fel, hogy a gázszolgáltatók privatizációja után a gázkereskedelmi üzletágat ne adjuk külföldi kézbe. Ezzel kapcsolatban döntés még nem született, de a kormány komolyan gondolkodik, hiszen beruházási oldalról sincs komolyabb fejlesztési kényszer, amely feltétlenül tőkebevonást igényelne. Ennek a kérdésnek azonban csak az egyik oldala a gázüzletág jövedelmezősége és tulajdoni viszonyai. A másik a Mol Rt. likviditási helyzete és a regionális szerepvállalásához szükséges források előteremtése. A gázüzletág eladása egyértelműen a Mol pozícióinak javítását eredményezi, s ez lehetővé teszi, hogy a cég Közép-Európa egyik, középtávon is meghatározó szereplőjévé nője ki magát.
– Még mindig kiterjedt az állam vállalkozói vagyona: az MVM, a Malév, a Magyar Posta (a Postabankkal együtt), az Antenna Hungária, és az esetleg állami tulajdonba kerülő gázkereskedelem mind állami cég. Elképzelhető-e, hogy egy későbbi periódusban ezeket privatizálják?
– A kormány ma nincs értékesítési kényszerben, sem a privatizációs bevétel oldaláról, sem pedig a magántulajdon gazdaságon belüli arányának szempontjából. Mindenfajta nyugati összehasonlításban megálljuk a helyünket. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy most már mindent, ami állami tulajdonban van, örökké abban is szeretnénk tartani. A kormány éppen most terjesztette be az ÁPV Rt. megszüntetését célzó törvényjavaslatát.
– Ehhez képest a Fidesz választási vitairatában az olvasható, hogy az állam fokozott gazdasági szerepvállalását kívánják erősíteni. Ez az Önök gazdaságfilozófiája, avagy csak arról van szó, hogy ma nem kedvez a nemzetközi klíma a privatizációnak, tehát kivárnak?
– A világ gazdasági helyzete természetesen nagy mértékben befolyásolja a döntéseinket: ha nincs kényszer, akkor nem érdemes áron alul értékesíteni a vagyont. A magyar gazdaság helyzete teljesen más mozgásteret ad számunkra, mint öt-hat évvel ezelőtt. Ugyanakkor mi kicsi, de erős államot szeretnénk. Itt pontosítanám a megjegyzését: azokon a területeken kívánjuk csak erősíteni az állam szerepvállalását, ahol ennek igénye a múlt tapasztalatából egyértelműen bebizonyosodott – lásd az M5-ös autópálya példáját -, vagy ahol stratégiailag indokolt. Az állami újraelosztás csökkenése – ami jól mutatja az állam visszavonulását – mára már elért egy olyan szintet, ahonnan a további jelentős csökkenés már nem feltétlenül ésszerű.
– Hogy az autópálya-építés valódi költsége mennyi, azt nem tudjuk, hiszen a keresztfinanszírozási rendszer áttekinthetetlen. Az állami újraelosztás mértéke pedig csak a kimutatott költségvetési számok alapján igaz. A teljes állami vagyoni kört – az ÁPV Rt.-t, az MFB-t, a KVI-t – figyelembe véve azonban nem világos, hogy mekkora is valójában az újraelosztás aránya, illetve hogy tulajdonképpen mennyivel nőtt az államadósság.
– A Magyar Fejlesztési Bankhoz hasonló intézmény szinte minden fejlett országban működik és a gazdaságpolitika alakításának fontos eszköze. Kétségtelen, hogy az MFB jelentős mértékben aktivizálódott azáltal, hogy az autópálya-fejlesztések kapcsán finanszírozói szerepkörbe került. Az MFB-nek egyébként a garanciavállalásokon keresztül korlátozott a pénzügyi mozgástere. Működését, jogosítványait törvény szabályozza. Elfogadom azonban, hogy így nem teljesen összehasonlíthatóak az újraelosztás adatai a korábbi évekéivel. Azt remélem, hogy az autópálya-építés, a diákhitel és – amennyiben létrejön a megállapodás – a gázkereskedelem területén igen pozitív szerepet játszik majd az MFB. Ezekhez a területekhez ugyanis hosszú távú, stratégiai érdekek fűződnek.
– Ugyanakkor a megoldások finanszírozására az állami tulajdonú MFB külföldi forrásokat vesz igénybe, amely ki nem mutatott módon növeli az államadósságot.
– A hitel önmagában se nem jó, se nem rossz. Amennyiben olyan dolgokra költik el, amelyek közép- és hosszú távon megtérülnek, illetve olyan irányba mozdítják el a folyamatokat, amely gazdasági és társadalmi szempontból kívánatos, akkor előnyös döntésről beszélhetünk. Ha viszont elfolyik a pénz, akkor nem.
– Az Egyesült Államokban – még a terrortámadás előtt – a gazdaság élénkítését adó-visszatérítés illetve adócsökkentés útján képzelték el. Önökben nem merült fel ennek a lehetőségnek a gondolata?
– Lesz adócsökkentés – vagy adókedvezmény-növelés: a gyerekek utáni adókedvezmény jövőre nőni fog, és ami új: 10 millió forintról 30 millió forintra nő majd a társasági adóban a beruházások kedvezménye.
– Ez ugyan jelentős kedvezmény a mikro- és kisvállalkozások számára, de még a 10 milliós kedvezményt is kevesen tudták csak kihasználni.
– Sokan viszont éltek vele. Alapvetően beruházásokat bátorító, ösztönző megoldásban gondolkodunk. A családi kedvezménnyel együtt azt reméljük, hogy ez segíti a polgárosodást, a középosztály megerősödését és egy versenyképesebb magyar gazdaságot eredményez. A cél alapvetően az, hogy a szigetszerű, dinamikus és rendkívül exportorientált, nagy termelési volument lebonyolító külföldi tőkebefektetések minél jobban kapcsolódjanak a magyar gazdaság szereplőihez. A Széchenyi-terv és az úgynevezett “Széchenyi plusz” program annak lehetőségét kívánja megteremteni, hogy a kis- és középvállalkozók minél inkább meg tudjanak jelenni az állami nagyberuházásoknál, illetve a külföldi nagyberuházókhoz fűződő szorosabb gazdasági integráció lehetőségéhez segítjük őket. Az a célunk, hogy az uniós csatlakozás időpontjára már egy sokkal erősebb és versenyképesebb magyar középvállalkozói szektor alakulhasson ki.
