Bár az „élveboncolás”, vagyis az élő állatokon végzett – és általában azok pusztulásával végződő – tudományos célú beavatkozások ma sem ritkák a különböző laboratóriumokban, az élettudományokban elterjedőben vannak az olyan vizsgálati módszerek, amelyek kíméletesebben bánnak a négylábú kísérleti alanyokkal.#<# Brit kutatók például most olyan eljárást dolgoztak ki, amellyel az állatok megölése nélkül leshetik meg a patkányok központi idegrendszerben zajló sejtszintű folyamatokat. A tudósok célja a memória vizsgálata, ennek érdekében fluoreszcens mikroszkópiával figyelik az idegsejtek aktivitását és struktúráját. Az agyszövetbe speciális adagolóval fluoreszkáló folyadékot juttatnak, amely láthatóvá teszi a sejtek különböző nyúlványait: az állatok tanulása során újonnan keletkező, esetleg megszűnő kapcsolatokat. Így igazi élő organizmus mikroszkópos vizsgálata valósul meg – minderre eddig nem volt példa. Az állatok fejére erősített komplex szerkezet egyébként a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a koponya egy darabját eltávolítják, és a lyukat speciális szövetbarát műanyaggal vonják be. Ebbe ágyazák bele az optikát, illetve a reagenseket adagoló kapillárisokat. A műanyag egyben interface is, amelyhez számítógép csatlakoztatható; az agyból egyenes adásban közvetített kép végül egy monitoron jelenik meg. Az egész rendszer 25 grammot nyom, amelyet a patkányok már úgy képesek magukon cipelni, hogy az viselkedésüket alapvetően nem befolyásolja. A kutatók jelenleg azon dolgoznak, hogy egér méretre szabják a „sisakot”. A laboratóriumi egerek között ugyanis már sok genetikailag módosított változat létezik, többek között olyanok is, amelyek agysejtjei a normálistól eltérően működnek, így ezek vizsgálata még többet árulhat el az idegrendszerről.
- 11:47 „Szalah annyira közel áll Miloshoz és Dominikhoz, néha azon gondolkodom, vajon magyar-e”
- 11:25 Budaörs, Józsefváros és a Hegyvidék önkormányzata is nyilvánossá teszi a nemek közötti bérszakadékot
- 11:04 DÁP: megnéztük, mit tud az alkalmazás másfél évvel az indulása után
- 11:04 Motoros és biciklis mentők állnak szolgálatba Budapesten
- 10:53 Két év alatt sem hallgatta ki a rendőrség K. Endrét a hamis tanúzásra felhívási ügyében
- 10:52 Örkény Tótékjából készít filmet a Harry Potter sztárja és a Sztálin halála írója
- 10:21 Minden jegyet elkapkodtak az Újpest-Fradi derbire
- 10:19 Rendszerszintű visszaéléseket talált az erdélyi levélszavazásban egy civil szervezet
- 10:02 Csónakok a krétai horizonton – ismét egy földközi-tengeri sziget került a migrációs válság középpontjába
- 10:01 Magyar Bírói Egyesület: Erodálódott a bírói függetlenség, a bíróságok akaratuk ellenére bevonódtak a politikai térbe
- 09:20 A Tisza visszautalja Wáberer Györgynek a 100 millió forintos támogatást
- 09:14 Kós Hubert első idei nagymedencés versenyén egyéni csúcsot úszott
- 09:11 Több mint 80 éves hajnali hidegrekord dőlt meg pénteken
- 09:04 A trauma már megtörtént, elmúlt 16 év – hogyan épülhet fel a társadalmi bántalmazásból a magyar társadalom?
- 08:58 Elballagott a gimnáziumból a Miss World Hungary tavalyi győztese: „Nem ez volt életem legjobb időszaka”
- 07:03 Meglett az akkutesztelő cég, amelyik ott sem volt, de már megy is
- 08:44 Telex: Leépítés kezdődött a fideszes szócső Megafonnál
- 18:24 Pósfai Gábort kérte fel Magyar belügyminiszternek
- 08:00 Fiktív foglalkoztatás gyanúja a győri fideszes propagandamédiánál, feljelentést tett a polgármester
- 07:07 Elkobozták a reptéren a putyinos dokumentumfilm rendezőjének Oscar-díját, azóta se lett meg
- 10:19 Rendszerszintű visszaéléseket talált az erdélyi levélszavazásban egy civil szervezet
- 05:40 „Nem hittem a fülemnek, amikor hallottam róla” – példátlan viking kincshalmot fedeztek fel Norvégiában
- 07:34 Dwayne Johnsont lekapcsolták a rendőrök Hollywoodban: a kocsiból is ki kellett szállnia
- 23:10 Ekkora butaságot ritkán látni európai kupaelődöntőben
- 08:58 Elballagott a gimnáziumból a Miss World Hungary tavalyi győztese: „Nem ez volt életem legjobb időszaka”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
