Minden jel arra utal, hogy a terrorizmus elleni háború a legtöbb olyan területen jól indul, amelyeket drámai hangú kongresszusi beszédében Bush elnök felsorolt. A Pentagon által az afgán határra vezényelt, szárazföldi és légi egységekből álló erő az elmúlt hetekben napról napra egyre ütőképesebbé vált, s a hét végén kezdetét is vette a válaszcsapás. Előzőleg az Egyesült Államok az iszlám radikális Oszama bin Ladent és az őt védelmező tálibokat elszigetelni kész országok egész sorát gyűjtötte egy kiterjedt koalícióba. A pénzügyi kormányzat Oszama bin Laden “kiéheztetésére” irányuló erőfeszítései pedig igen ígéretes startot vettek: a terroristák feltételezett javaiból máris mintegy 100 millió dollárnyit sikerült befagyasztani.
Ennek a többfrontos küzdelemnek azonban van egy igen döcögősen induló eleme. Mégpedig az a csata, amely a szeptember 11-i terrortámadások által a padlóra küldött amerikai gazdaság talpra állításáért folyik. A törvényhozás és a Fehér Ház álláspontja csak nehézkesen, lépésről lépésre közeledik egymáshoz, midőn a két fél a recesszió elleni fellépés módozatait keresi. Sorsfordító döntések azonban egyelőre nem születtek, az egyezkedés akár még hetekig is eltarthat. Washington ezt a tempót úgy értékeli ugyan, hogy szinte “lázas sietséggel” dolgozzák ki a lehetséges megoldásokat, ám az aggódó vállalatvezetők – akik közül harmincan október 3-án éppen Manhattanben sürgettek újabb adócsökkentéseket az elnöktől – többnyire úgy látják, hogy a gazdaságösztönző csomag formába öntése jóval tovább késik, mint az a jelen helyzetben megengedhető lenne.
A Bush-csomagMiután a Kongresszus szeptember 11-e óta 15 milliárd dollárnyi hitelgaranciát szavazott meg a csőd szélére került légitársaságoknak, illetve 40 milliárdot utalt ki a katasztrófakárok enyhítésére, George W. Bush a recesszió felé haladó gazdaság élénkítésére egy újabb, 75 milliárd dolláros csomagot terjesztett a honatyák elé.
SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ CSÖKKENTÉSE.
Bush megfejelné azt a 2010-ig szóló, 1,35 ezer milliárd dolláros adócsökkentési tervet, amelyet az idén az ő javaslatára fogadott el a Kongresszus. Egyúttal nem zárkózik el az elől a demokrata ötlet elől, hogy az alacsonyabb jövedelmű munkások is kaphassanak adó-visszatérítést.
VÁLL AL ATI ADÓ CSÖKKENTÉSE. Bush támogatja a termelő berendezések amortizációs idejének lerövidítését, továbbá azt, hogy a beruházásokat gyorsabban írhassák le a cégek a költségeikből, sőt azt sem zárja ki, hogy a veszteségek is nagyobb arányban leírhatóvá váljanak.
MUNK ANÉLKÜLI-JUTT ATÁSOK. Az eddigi 26 hét helyett tovább folyósítanák a munkanélküli-segélyt, továbbá az egyes államok kormányzói pótlólagos forrásokhoz jutnának, hogy finanszírozhassák az állástalanok egészségbiztosítását.
MINIMÁLBÉR-EMELÉS. Bush elfogadná a demokraták javaslatát a jelenleg 5,15 dolláros minimálbér emeléséről. A republikánusok szerint ez újabb elbocsátásokhoz vezethet az idegenforgalmi szektorban és az egyéb szolgáltatásoknál is.
A hosszúra nyúló folyamat egyik oka az, hogy George W. Bush eltökélt szándéka az amerikai törvényhozás mindkét pártjának teljes támogatását megnyerni minden olyan kezdeményezéshez, amely a költségvetési többletet apasztja. Eltökéltségének fokát pedig mi sem érzékelteti jobban, mint a republikánusok keményvonalasainak tiltakozása. Utóbbiak azzal vádolják, hogy egyre inkább átveszi a demokraták progesszív adócsökkentésről és szociális kiadásokról szóló elképzeléseit, miközben már-már ügyet sem vet az üzleti életnek nyújtott nagyvonalú kedvezményeket és lendületes adócsökkentést sürgető republikánusokra. A párt “közkatonáinak” soraiból érkező bírálatok olyan hevesek, hogy még a The Wall Street Journal mindeddig szilárdan Bush-párti publicistái is megkongatták a vészharangot, mondván, egy olyan, nem kellően határozott gazdaságélénkítő terv, amely nem csökkenti erőteljesen a marginális adókulcsokat, hosszú távon sebezhetővé teszi a gazdaságot, miként az megtörtént az idősebb George Bush elnöksége idején is.
A Fehér Ház és a kongresszus irányítói egyelőre változatlanul ódzkodnak minden olyan elképzeléstől, amelynek a megvalósítása komoly költségvetési hiányhoz vezethet. Október 3-án azonban Bush egyértelművé tette: 75 milliárd dolláros ösztönzőcsomagjának elfogadásával rászánta magát, hogy akár némi deficitet is megkockáztat. Ez az összeg ugyanis 23 milliárd dollárral nagyobb, mint a 2002-es pénzügyi év egészére prognosztizált többlet. Emiatt egyébiránt azok a vállalatvezetők sem aggódnak, akikkel Bush az elmúlt napokban találkozott. “Néhanap megéri felvállalni a deficitet” – véli Maurice R. Greenberg, az American Insurance Group biztosítóóriás elnök-vezérigazgatója. A lépést ugyanis szerinte bőven indokolja az, hogy ezáltal “némi lökést” adnak a gazdaságnak.
Mindezek ellenére a döntéshozók számára korántsem egyszerű feladat megtalálni azt a megoldást, amely a legtökéletesebb a gazdaság továbblendítésére. Szülessen ugyanis bármilyen terv, annak tükröznie kell azokat a demokrata elképzeléseket, amelyek mielőbb minél több pénzt juttatnának a fogyasztók zsebébe, valamint hathatósan segítenék az állásukat vesztett alkalmazottakat. A tervnek ugyanakkor tartalmaznia kell azokat a republikánus követeléseket is, amelyek azt sürgetik, hogy lépjék meg azokat az adócsökkentéseket és adják meg az üzleti köröknek azokat a kedvezményeket, amelyektől az elnök eredeti, 1350 milliárd dolláros adócsomagja annak idején elzárkózott. “A két párt konszenzusa igen drága mulatságnak bizonyulhat” – szögezi le G. William Hoagland, a szenátus költségvetési bizottsága republikánus szárnyának igazgatója.
ÜZLETI KÖRÖK. A konzervatívok úgy érzik, a beruházások hanyatlása idején az üzleti életnek speciális ösztönzőkre van szüksége ahhoz, hogy ismét növelje a tőkeinvesztíciókat. Csakhogy tőkenyereségadó csökkentéséről és különböző vállalati adók mérsékléséről szóló elképzelések mára egyre erőtlenebbül merülnek föl a vitákban, mivel időközben fölerősödtek a kételyek ezeknek a költségeit és hatékonyságát illetően. A tárgyalófelek ehelyett afelé hajlanak, hogy tegyék még liberálisabbá az amortizációs szabályozást, továbbá engedélyezzék, hogy a berendezésekre fordított öszegeket a vállalatok már a beszerzés évében teljes egészében leírhassák. Ezek az elgondolások egy csapásra hatalmas lendületet adnának a pénzmozgásoknak. Ez utóbbi elképzelés mögé már fel is sorakozott a szenátus meghatározó demokrata tagjainak a többsége, így például Max Baucus, a pénzügyi bizottság, valamint Kent Conrad, a költségvetési bizottság elnöke is. A demokraták készek elfogadni az üzleti köröknek szóló néhány adócsökkentést, de váltig állítják, hogy az effajta könnyítéseknek köszönhető lendület hamar kifullad. “A legutolsó dolog, amire szükségünk van, hogy folyamatos adócsökkentésekkel és az állami kiadások növelésével rontsuk a költségvetési kilátásainkat” – figyelmeztet Conrad.
Csak a cél közösEgyetlen G7-találkozó sem zárult korábban soha a hét legfejlettebb ország vezetőinek közös sajtótájékoztatójával. Ám e hét végi washingtoni megbeszélésük után a hetek pénzügyminiszterei és jegybankelnökei együtt álltak az újságírók elé, mintegy ezzel is érzékeltetve, hogy közös cél lebeg a szemük előtt. Mégpedig az, hogy új lendületet adjanak az aggasztóan lassuló világgazdasági növekedésnek, illetve megfelelő választ találjanak a szeptember 11-i terrorakciók mögött álló erőknek.
Az eredetileg az előző hét végére – tehát még a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank közgyűlése előttre – tervezett G7-ülést éppen az Amerikában elkövetett merényletek nyomán halasztották el, ami csak még nagyobb nyomatékot adott a mostani találkozón elhatározott terrorizmusellenes intézkedéseknek. A miniszterek ismét kifejezésre juttatták eltökéltségüket, hogy feltárják és befagyasztják a terroristák feltételezhető javait, illetve felderítsék mindazokat a személyeket és országokat, akik és amelyek esetleg pénzelik a terroristák tevékenységét. A G7-találkozó támogatásáról biztosította az OECD kebelén belül még 1989-ben a kábítószer-kereskedelemmel összefüggő pénzmosás megfékezésére életre hívott munkacsoport (Financial Action Task Force) döntését is, amely szerint a szervezet következő, október végi rendkívüli ülésén kiterjeszti mandátumát a terrorizmus pénzügyi hátországa elleni küzdelemre.
Ennél is sokkal fontosabb kérdés volt azonban a washingtoni találkozón az, hogy miként állítsák újra stabil növekedési pályára a világgazdaságot. A zárónyilatkozat tükrözte ugyan a heteket képviselő miniszterek és jegybankelnökök töretlen optimizmusát, teljesen azonban nem leplezhette, hogy a globális méreteket öltő lefékeződés sürgős intézkedéseket kíván meg a hetek – és a többi fejlett ipari ország – vezetőitől. A dokumentum szerint a jelenlegi gondok nem többek rövid távú növekedési zavarnál, a találkozó résztvevői éppen ezért bizakodóan nyilatkoztak a jövendő növekedési kilátásokról. A szeptember 11-i terrorakciók nyomán immár szinte bizonyossá vált, hogy az Egyesült Államokban a harmadik negyedévben negatív tartományba kerül a növekedés, s még a negyedik negyedévben sem lesz fellendülés. Éppen ezért az amerikai döntéshozók – részben a költségvetés jó pozíciói miatt – már bele is kezdtek egy igen agresszív gazdaságélénkítési kampányba. A világ más részein azonban korántsem alkalmazható olyan könnyen a fiskális szigor amerikai stílusú lazítása. A már korábban recesszióba süllyedt japán gazdaság esetében Tokiónak nincs is meg a szükséges pénzügyi mozgástere, az euró-övezet kormányait pedig köti a költségvetési hiányt zord korlátok közé szorító stabilitási paktum. Mellesleg az öreg kontinens kormányai egyelőre ódzkodnak is az Egyesült Államokban már hetek óta gőzerővel alkalmazott keynesiánus elvek alkalmazásától, miszerint a fogyasztás átmeneti hanyatlása idején az államnak kell, akár a büdzsé rovására is, kezébe vennie a kereslet élénkítését. A következő hónapokban számottevő feszültség forrásává is válhat Európa és Amerika között az a vita, hogy mi is a helyes válasz a globális gazdasági lefékeződésre. Sőt, talán már az is ennek az előjele, hogy a hetek nem állapodtak meg semmilyen közös cselekvési programban: a zárónyilatkozat szerint minden ország önállóan dönti el, milyen lépéseket tart szükségesnek gazdasága megacélozására.
Simon Ernő
FOGYASZTÓI VÁSÁRLÓERŐ. Mind szélesebb körben találnak egyetértésre azok a demokrata felvetések, amelyek szerint egy új, keresletélénkítő intézkedéssorozatra is szükség van. Az ezt célzó tárgyalások középpontjában azok az adó-visszatérítések állnak, amelyeket az eddig arra nem jogosult, alacsony keresetű munkások kapnának. A jövedelemadó 1-2 százalékos mérséklése szintén benne van a pakliban. Azért, hogy a republikánusok számára valamelyest megédesítsék a keserű pirulát, a demokraták esetleg hajlandók a munkaadókra is kiterjeszteni az alkalmazotti hiteleket.
SZOCIÁLIS HÁLÓ. A demokraták megszavazták a légitársaságoknak és az egyéb, szintén súlyos csapást elszenvedett ágazatoknak folyósított “gyorssegélyeket”, cserébe viszont ígéretet kaptak a republikánusoktól arra, hogy új intézkedésekkel erősítik a munkavállalók pozícióit. Ennek valószínű elemei a következők: a jelenleg 26 hetes időszakot fedező munkanélküliségi biztosítás hatályát legalább további 13 héttel meghosszabbítják; az egyes államoknak lehetőségük nyílik arra, hogy a katasztrófavédelmi alapokat megcsapolva juttassanak segélyt az állástalanoknak; az utcára kerülő alkalmazottak pedig támogatásban részesülnek, hogy továbbra is fizethessék az eredetileg a munkaadóikat terhelő egészségbiztosításukat. Amire viszont szinte biztosan lehet fogadni, az az, hogy a jelenleg óránként 5,15 dolláros minimálbér összegét legalább 1 dollárral megemelik. “Egyre visszavonhatatlanabb az eltökéltség, hogy a munkások segítségére siessenek” – állapítja meg Edward Wytkind, az AFL-CIO szakszervezeten belül létrehozott “szeptember 11-e válságstáb” vezetője.
A konszenzusépítés tehát lassúbb ugyan, mint sokan szeretnék, de a folyamatok feltétlenül a jó irányba haladnak, és erősnek tűnik az az eltökéltség, hogy fenntartsák a jelenleg hozott döntések kétpárti támogatottságát. “Kulcsfontosságú, hogy továbbra is az egység szellemében cselekedjünk” – hangsúlyozza Mark Mellman demokrata közvélemény-kutató. Ám mint Fred I. Greenstein, a Princeton egyetem politikatudományi professzora hozzáteszi: “Ez a most tapasztalható egység ilyen szinten nem lehet hosszú életű. Bush azonban bebizonyította, hogy nagyon pragmatikus is tud lenni.”
Noha az új törvényhozási hangulat nem tarthat örökké, a jelentőségét nem szabad alábecsülni. Egyes veterán kongresszusi tagoknak, így például Richard G. Lugar republikánus szenátornak meggyőződése: “A gazdaságösztönző csomag részletei fölötti vita nem más, mint a lényeg meg nem értése. Minden, egymással szemben álló elképzelésnek bele kell kerülnie a csomagba, hogy így tartsuk fenn a konszenzust.” A konszenzus ugyanis a jelek szerint – akárcsak bármely adócsökkentés – a gazdaság megmentésére irányuló erőfeszítések kulcsfontosságú lélektani eleme.
Lee Walczak, Richard S. Dunham, Howard Gleckman, Alexandra Starr, Washington, Heather Timmons, New York, Business Week
Meddig tart a mélyrepülés?
Amikor az üzleti élet pezseg, az emberek hajlamosak úgy érezni, hogy immár végleg elérkezett a Kánaán és a jó időknek sosem lesz vége. Ám amikor a gazdaság lejtőre kerül, sokan nyomban elveszítik a hitüket, hogy létezik bármi is, ami képes a zuhanást megállítani. Pontosan ez történik ma az Egyesült Államokban. A gazdaság már szeptember 11-e előtt is jó ideje feltartóztathatatlanul araszolt a szakadék széle felé. A Standard & Poors 500-as indexe 13 százalékot zuhant a nyár eleje óta, az ipari termelés hanyatlott, a munkanélküliség nőtt, a technológiai berendezésekre szóló megrendelések pedig éves szintre kivetítve 28 százalékot estek. Most pedig, a terrortámadásokat követően, ami eddig szürke volt, az egyenesen feketévé változott.
Meddig tart a mélyrepülés? A vállalatok egymás után jelentik be az elbocsátásokat és az üzembezárásokat, emiatt egyre többen tartanak attól, hogy a munkanélküliség eltünteti a fogyasztói vásárlóerőt, ami újabb leépítésekhez vezet, az Egyesült Államok gazdasága pedig mindezek nyomán megindul lefelé a lejtőn.
Csakhogy amennyiben nem történik egy újabb terrortámadás otthon, vagy nem szenvednek sorozatos vereségeket az amerikai csapatok Közép-Ázsiában, ez a forgatókönyv aligha válik valóra. A gazdaságelemzők szerint sokkal valószínűbb, hogy a rendkívüli méretű monetáris és fiskális ösztönzőcsomag – a továbbra is figyelemre méltóan stabil pénzügyi rendszerrel karöltve – erőteljes növekedést indít el valamikor a jövő év tavaszán, vagy nyarán.
Honnan ered ez az optimizmus? Mindenekelőtt az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed által október 2-án bejelentett legutóbbi kamatcsökkentés a bankoknak nyújtott rövid távú hitelek kamatát 2,5 százalékra vitte le, ami nem csupán több mint 40 éves mélypont, hanem a jelenleg 2,6 százalékra rúgó maginflációnál is alacsonyabb szintet jelent. Rövid távú hitelekhez tehát gyakorlatilag ingyen lehet hozzájutni. Ilyesmi utoljára 1992-ben történt meg – pontosan akkor, amikor a megelőző recessziót követően végre valóban megindult a növekedés.
Egyidejűleg a bővülő védelmi kiadások és a gazdaság talpra állítását célzó költségvetési gyorssegélyek egy évtizednyi kihátrálás után ismét növelni fogják az állam részesedését a gazdaságból. A korábban elhatározott, illetve a Bush elnök által meghirdetett élénkítő csomagokban kilátásba helyezett “segélyekkel” a gazdaság mintegy 130 milliárd dollárnyi közvetlen ösztönzést kap, ami óriás lökést ad majd a keresletnek és némi lélegzethez juttatja az üzleti köröket. A következő egy-két negyedév azonban még legalább 1 százalékos visszaesést hoz, mégpedig úgy, hogy a gazdaság szinte minden ága megszenvedi azt. Amennyiben pedig egy újabb nagy terrorista merénylet is bekövetkezik, az szertefoszlathatja még a középtávú gazdasági kilábalásról szőtt álmokat is.
