Elnök úr, a szeptember végi választások után ezekben a napokban formálódik Lengyelországban az új, balközép kormány, amelynek rövid távon a legfőbb feladata az lesz, hogy kivezesse az országot a jelenlegi költségvetési válságból. Képes lesz-e Ön szerint az új kabinet gyorsan és hatékonyan cselekedni?
– Először is le kell szögezni, hogy a lengyel pénzügyi helyzet jelenleg sokkal jobb, mint amilyen a magyarországi volt 1994-1995-ben. Akkor Önöknél a folyó fizetési mérleg és a költségvetés GDP-arányos hiánya meghaladta a 8 százalékot is, míg nálunk az államháztartási hiány a hazai össztermék 4 százalékára rúg. Ez óriási különbség. Aggodalomra ad okot viszont, hogy – ha a kormány nem lép gyorsan – a deficit jövőre megugorhat. De hangsúlyozom, ez csupán aggodalom, nem tény. Mindenesetre ütött a cselekvés órája. A hiány mérséklése érdekében csökkenteni kell a költségvetési kiadásokat. Szükség van további reformokra is, fel kell gyorsítani a privatizációt, javítani kell a munkaerőpiac hatékonyságát annak érdekében, hogy nőjön a foglalkoztatottság. Azt remélem, hogy az új kormány gyorsan cselekszik majd Lengyelország, s egyúttal a saját érdekében is. Minél gyorsabbak lesznek, annál kisebb beavatkozás válik szükségessé. A kilencvenes évek közepi magyar példa is ezt mutatja.
– Nem sajnálja-e azokat az áldozatokat, amelyeket a kilencvenes évek elején a lengyel lakosságnak egyszer már meg kellett hoznia a pénzügyi stabilitás érdekében? A mai helyzetet figyelembe véve nem vesztek-e kárba azok az Ön által vezetett sokkterápia jegyében tett erőfeszítések?
– Óvatosan kell bánni az “áldozat” kifejezéssel. Ha nem tartottunk volna ki a programunk mellett akkor, a helyzet súlyosabb lett volna. A beteget meggyógyítottuk, így nincs szó áldozatról.
– De nem mindegy, hogy elég-e egyetlen kezelés, vagy pedig – ahogyan most kinéz – másodikra is szükség lesz.
– Szerintem alapvető félreértés, hogy amennyiben egy program radikális, akkor az “áldozatot” kíván. Ugyanígy félrevezető a sokkterápia kifejezés is. Áldozatról és sokkról akkor beszélhetünk, ha nincs terápia. Meg kell, hogy jegyezzem: 1989-ben Lengyelországban sokkal rosszabb volt a helyzet, mint Magyarországon, keményebb intézkedéseket kellett hozni, főleg az antiinflációs politika, a hiánygazdaság felszámolása, valamint a liberalizáció érdekében. Megcsináltuk. Ez nem spekuláció, ez tény. Amikor pedig 1997 és 2000 között ismét volt alkalmam kormánytagként dolgozni, a szerkezeti reformokat kívántuk felgyorsítani. Az igaz, hogy ez csak részben volt eredményes. De azért sikerült felgyorsítanunk a privatizációt, elsősorban a pénzügyi szféra és a telekommunikáció területén. Elkezdtük – Magyarországhoz hasonlóan – a nyugdíjrendszer reformját. Folytattuk az árupiacok deregulációját is, a kvóták és más kereskedelmi korlátok leépítését. Ez a folyamat aztán politikai okokból lelassult. Megpróbáltuk visszafogni a büdzsé kiadásait, oldani a munkaerőpiac merevségét, amit viszont a parlament megakadályozott.
– Ez az oka annak, hogy a költségvetés jelenleg súlyos problémákkal küzd?
– A költségvetési hiány felhalmozódásának fő oka az, hogy ezek a reformok elmaradtak. De ennek ellenére egyelőre a gazdaság továbbra is növekszik, még ha jóval kisebb mértékben is, mint korábban. A tavalyi 4 százalékos bővülés az idén 2 százalék körülire megy vissza. De bizonyos mértékig jótékony lassulásról van szó, mivel a makrogazdasági helyzet javulásával jár együtt. Az infláció például a tavaly júliusi 11 százalékról az idén 5-6 százalékra csökken. A folyó fizetési mérleg GDP-arányos hiányát pedig a több mint 8 százalékos szintről 5 százalékra mérsékeltük. Ebben az értelemben ez egy termékeny program, mivel kellőképpen sikerült mérsékelni az inflációt és a folyó fizetési mérleg hiányát. Most itt az ideje, hogy megoldjuk a költségvetési problémákat. Ez csak összefogott, koncentrált politikával valósítható meg.
– Az kétségtelen, hogy az Ön által vezetett monetáris politika igen sikeres az infláció leszorítása és a külső egyensúly megteremtése terén. Másfelől, a nagyon magas, majdnem 10 százalékos reálkamat visszaveti a fogyasztást, lényegében leállította a beruházásokat, végső soron lefékezte a növekedést. Nem túl nagy ár ez?
– A felsorolt folyamatok bizonyos mértékben az antiinflációs monetáris politika velejárói. Ezért szeretném, hogy a kormány szigorúbb költségvetési politikát tegyen magáévá, mert akkor a monetáris kondíciókat egy jobb gazdaságpolitikai eleggyel enyhíteni lehet. Ha ez így lesz, akkor a dezinfláció és a folyó fize- tési mérleg egyensúlyának kisebb lesz az ára.
– A költségvetési politika rendbe tétele minden bizonnyal Marek Belka leendő pénzügyminiszterre vár. Elemzők szerint Önök között máris ellentét van a kamat mértékét illetően.
– Nem szeretném a találgatásokat kommentálni. De az biztos, hogy a költségvetési és a monetáris politikának összhangban kell lennie.
– Lengyelország gazdasága kevésbé függ a nemzetközi piacoktól, mint Magyarországé. Az export aránya a GDP-ben Önöknél 27 százalék, míg nálunk több, mint a duplája. Mégis, a világgazdaság lassulása, esetleg recessziója milyen hatással lesz a lengyel gazdaságra?
– Lengyelország gazdasága ma jóval nyitottabb, mint néhány esztendővel ezelőtt, amiből természetszerűleg sokat profitálunk. A nyitottságnak persze árnyoldala is van – például a világgazdasági konjunktúra lehűlése idején. Nem tudom, hogy a világgazdasági lejtmenet milyen mértékben hat majd a lengyel gazdaságra. Mégpedig azért nem, mert senki nem tudja, hogy a világban mi fog történni. (Az interjú még az Afganisztánra mért amerikai válaszcsapás előtt készült – a szerk.). Az általános politikai, gazdasági tanulság mindenesetre az, hogy minél nehezebb a külső helyzet, annál fontosabb, hogy az országon belül, itthon erősek legyünk.
– Az Ön egyik tanácsadója mintegy két évvel ezelőtt a Financial Timesban az euró, a közös pénz mielőbbi bevezetése mellett érvelt a legfejlettebb uniós tagjelölt országokban, így Lengyelországban is. Van még realitása ennek az elképzelésnek?
– Egyre több közgazdász készít forgatókönyvet az európai gazdasági folyamatokról. Szerintem ez jó, mert közgazdászberkekben újabb vitákat generál. Tisztán közgazdaságilag egyik lehetőséget sem lehet elvetni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a nemzeti banknak meg kell változtatnia jelenlegi álláspontját.
– Változhat-e a lengyel árfolyam-politika az uniós csatlakozásig?
– Nem tervezünk változtatást a monetáris, illetve az árfolyam-politikában. A korábbi rendszer, a csúszóleértékelés több lehetőséget adott a beavatkozásra. Most – miként Magyarországon is – a döntő szó a piacé.
– Magyarországon sok közgazdász aggódik a forint túlzott erősödése és az export visszaesése miatt.
– Egyesek szeretnek aggódni… Természetesen minden politikának van kockázata, ez az élet rendje.
– Úgy gondolja, hogy – a nagy exportfüggőség ellenére – Magyarország számára is kedvező a lényegében szabad árfolyam?
– A magyar helyzetről nem szeretnék ítéletet mondani. Hadd jegyezzek meg azonban néhány dolgot. Először is, a lengyel példát sikeresnek tartom. Másodszor, a tapasztalatok szerint a puha árfolyamot (soft peg) erősen kötött (very hard peg), vagy szabadon lebegő rendszerek váltják fel. Harmadszor, a csúszóleértékeléssel nagyon nehéz alacsony szintre lenyomni az inflációt. Lengyelország helyzete továbbá azt mutatja, hogy az exportőrök viszonylag sikeresen alkalmazkodnak az új helyzethez, így – megfelelő fiskális és monetáris politika esetén – a külső egyensúly komolyabb romlásától nem kell tartani.
– Mit gondol, Lengyelország mikor lehet az EU tagja?
– Gazdasági szempontból Lengyelország többnyire megfelel a kívánalmaknak. A gazdaság közelebb áll az unióhoz, mint belépésüket megelőzően Görögországé, Spanyolországé vagy Portugáliáé állt. A “mesterségesen” kreált gondokat – így a lengyel büdzsé hiányának problémáját – pedig saját érdekünkben mielőbb orvosolni kell.
Martin József Péter, Varsó
Tájkép – csata közben
Fiestaként indult, mégis gyászos hangulatban ért véget szeptember 23-án éjszaka a varsói Rozbrat utcában, a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) főhadiszállásán a párt választási rendezvénye. A korrupciómentes kormányzás, a fenntartható gazdasági növekedés és az uniós csatlakozás felgyorsításának ígéretével fellépő, toronymagasan esélyes SLD-ben szinte biztosra vették, hogy – a Munka Unióval együtt – a baloldal abszolút többséget szerez a lengyel alsóházban. A választók végül mégis hűek maradtak korábbi önmagukhoz, s a rendszerváltás óta már sokadszor “akadályozták meg”, hogy Lengyelországnak valóban stabil kormánya legyen.
A baloldal nyert ugyan, de az abszolút többséget – 15 mandátum híján – mégsem sikerült megszereznie. Győzelmét finoman szólva beárnyékolja, hogy egyetlen olyan párt sem jutott a szejmbe, amellyel programja összeegyeztethető lenne. A kezdeti hezitálás után – nem utolsósorban Aleksander Kwasniewski államfő nyomására – az SLD-ben elvetették a kisebbségi kormányzás gondolatát, és a legkisebb rosszat, az SLD-vel egy korábbi időszakban már összeállt Parasztpártot szemelték ki koalíciós partnernek. A két – már a program összeállításakor komoly vitákba keveredő – párt alapvető gazdasági feladata az ország pénzügyeinek rendbe tétele és az uniós csatlakozás felgyorsítása lesz. Rövid távon az előbbi ígérkezik nehezebb feladatnak. A lengyel költségvetés hiánya jövőre a hazai össztermék 6-7 (a pesszimisták szerint 11) százalékát is elérheti, már amennyiben a hivatalba lépő kabinet nem hoz intézkedéseket a gazdasági stabilizáció érdekében.
Üzleti elemzők szerint az egyensúly helyreállítása szempontjából megnyugtató, hogy a pénzügyminiszteri szék várományosa a hiteles közgazdász hírében álló Marek Belka lesz, aki eddig Kwasniewski elnök tanácsadójaként dolgozott. A gazdasági szereplők bizalommal tekintenek Belka tevékenysége elé, aminek jele, hogy a varsói tőzsde indexe a választásokat követő bizonytalanság miatt bekövetkezett enyhe csökkenés után később ismét növekedésnek indult, s az utóbbi hetekben enyhén erősödött a zloty is.
A lakosság szemében azonban Belka programja aligha lesz népszerű. A leendő pénzügyminiszter egyfelől a büdzsé kiadásainak csökkentésével, másfelől a bevételek növekedésével kívánja mérsékelni az államháztartás hiányát. A tervezett intézkedések, azaz a közalkalmazotti státuszok megnyirbálása, az alacsonyabbik áfakulcs emelése és a már többször eltörölt importvám bevezetése miatt várható áremelkedés aligha szerepel a lakossági kívánságlisták élén.
Nagy kérdés az is, hogy a jövőben milyen kamatpolitikát folytat majd a kormánytól független lengyel jegybank. E kérdésben eltér egymástól Marek Belka és a központi bank elnöke, Leszek Balcerowicz véleménye: a pénzügyi tárca leendő vezetője, ha rajta múlna, nagyobb lendülettel csökkentené a kamatokat – jóllehet az idén már négyszer nyúltak a kamatvágás eszközéhez, igaz a reálkamat így is a legmagasabb egész Európában -, serkentve ezzel az igencsak leült gazdasági növekedést. Egyes varsói elemzők azt sem zárják ki, hogy az új kormány a kamatpolitikából adódó nézeteltérések miatt távozásra kényszerítheti Balcerowiczot.
Nyilvánvaló, hogy hosszú távra szóló komolyabb államháztartási reform is szükségessé válik, a rövid távú tüneti kezelés már nem lesz elég a pénzügyi helyzet stabilizálásához. Tovább nehezítheti a hatalomra került baloldali koalíció dolgát, hogy az importvám bevezetése egyes nemzetközi szerződésekkel ellentétes lehet; a várható korlátozó intézkedés miatt akár az Európai Unió is felemelheti szavát.
Kwasniewski államfő mindenesetre egy héttel a választások után Brüsszelbe utazott, ahol sietett megnyugtatni az európai uniós tisztségviselőket arról, hogy az új kormány abszolút prioritásként kezeli az EU-integrációt. “Az Európa-ellenes pártoknak nincs helye a kormányban” – jelentette ki az államfő. Az SLD gyorsabb csatlakozási tárgyalásokat ígér, mint elődje – s ez döntő lehet a lengyel belépés dátuma szempontjából. A most felálló koalíció esetleges válsága azonban az integrációs kilátásokat is ronthatja.
Megfigyelők lényegében biztosra veszik, hogy a kormány felállása után hamarosan megszületik a kompromisszum az unióval a csatlakozási tárgyalások két kritikus fejezetének ügyében. Lengyelország valószínűleg 18-ról 10 évre mérsékli a külföldiek földvásárlásának korlátozására vonatkozó igényét, ennek fejében pedig elfogadja az uniós közös álláspontot a személyek szabad áramlásának átmeneti korlátozásáról. A lakosság 25 százalékát kitevő foglalkoztatásából adódó mezőgazdaság versenyképességi gondjai azonban még akkor is ott tornyosulnak majd a lengyel vezetők feje fölött, erre a most hatalomra kerülő erőknek csak hosszabb távon, a mezőgazdaság mélyreható szerkezeti átalakítása után sikerülhet megoldást találni.
