Hatalmas meglepetést keltett szakmai körökben, hogy a Transpetrol szlovák olajtársaság megvásárlásáért folyó versenyfutást a Chevron-Texaco tavaly novemberben szinte az utolsó pillanatban föladta. Az amerikai óriás egyszercsak minden különösebb indoklás nélkül visszavonta pályázatát. Ezzel a privatizáció eldőlt. Ketten maradtak versenyben, a hazai pályán induló Slovnaft, illetve az orosz Jukosz, márpedig utóbbi számára “nem volt ellenfél a kis szlovák olajcég” – idézi fel a történteket Fazakas Imre, a Jukosz közép- és kelet-európai képviselője annak igazolására, hogy az elmúlt nyolc-tíz hónapban gyökeresen átalakult az amerikai energetikai koncepció, és ez a jövőben meghatározhatja Közép- és Kelet-Európa energiaiparának a jövőjét.
ZÖLD JELZÉS. E koncepcióváltás értelmében az Egyesült Államok a múlt év tragikus szeptembere óta nem akadályozza többé a nemzetközi piaci játékszabályokat betartó orosz energiavállalatok terjeszkedését a régióban, sőt Fazakas szerint támogatja őket abban, hogy pozíciókhoz jussanak. A szeptember 11-i terrormerényletek nyomán Amerika kulcsfontosságú érdekévé vált, hogy az arab kőolajat más forrásból származó szállításokkal váltsa ki, erre pedig egyértelműen Oroszország a legalkalmasabb. Ha pedig az amerikai olajellátás biztonságát csak azon az áron lehet szavatolni, hogy a közép-európai – és hosszabb távon talán nyugat-európai – hídfőállások után kutató orosz olajtársaságoknak zöld jelzést adnak, akkor Amerika a jelek szerint hajlandó ezt az árat megfizetni.
Lassan születő vásárlóerőAz orosz gazdaság erősödésével lassan a lakossági bevételek is növekednek, komoly vásárlóerővel rendelkező 140 milliós piacról azonban egyelőre botorság lenne beszélni. Egy oroszországi lakos átlagos havi jövedelme 2001-ben 2874 rubelt tett ki (1 rubel nagyjából 9 forint), de ez az adat igen csalóka, hiszen régiónként rendkívül nagyok a különbségek. Míg a moszkvaiak havi átlagjövedelme tavaly 10 976 rubel volt, a komi-permi területen élők ennek alig több mint egytizedét, 1118 rubelt kaptak kézhez. Az átlagkereset-adatok egyébiránt azért sem mérvadóak, mert az orosz társadalmi szendvics sajátossága, hogy a nyugati színvonalon élő módos osztályok és a létminimum körül vagy alatt tengődők szelete közül hiányzik a hús: nincs igazi középosztály. A nyugdíj átlagosan havi 1137 rubel, ám ha ezt valaki kevesli és mellette munkát vállal, elveszti a nyugdíjjogosultságát. A dolgozói létminimum az orosz statisztikai hivatal (Goszkomsztat) adatai szerint 2001 decemberében 1406 rubel, a nyugdíjasoké 962 rubel, a gyerekeké 1272 rubel volt – ezzel szemben a minimálbér csupán 300 rubel. Hivatalos adatok szerint tavaly 20 millióval csökkent a létminimum alatt élők száma, ám még így is 39,7 millióan vannak. Figyelembe kell azonban venni, hogy az orosz gazdaságnak tekintélyes hányadát adja a feketegazdaság, és az ebből származó jövedelmek nem jelennek meg a statisztikákban.
E fordulat láttán óhatatlanul felrémlik az az 1997-es moszkvai stratégiai dokumentum, amelyet az elnök mellett működő kül- és biztonságpolitikai tanács fogalmazott meg, és amely a testület vezetőjének neve alapján Karaganov-jelentésként ismert. Ez az anyag már öt évvel ezelőtt azt ajánlotta a Kremlnek, hogy Oroszország Közép-Európa országaiban gazdaságilag legyen sokkal aktívabb, és még az európai uniós csatlakozás előtt foglaljon el azokban hídfőállásokat. A sors fintora, hogy miközben a jelentés egy, a mainál sokkal konfrontatívabb moszkvai külpolitika jegyében született, az abban megfogalmazottak valóra váltását éppen a Nyugattal szembeni diplomáciai közeledés – és természetesen a Nyugat érdekeinek hirtelen megváltozása – teszi lehetővé.
UDVARLÓK HADA. Putyin elnök Oroszországát az Egyesült Államoktól Európáig ma mindenfelől körüludvarolják. George W. Bush minapi, Párizst, Berlint és Rómát is érintő körútjának a legfontosabb állomásaként egyértelműen Moszkvát jelölte meg a nemzetközi diplomácia és a világsajtó, amit betetézett a NATO-Oroszország Tanács létrehozásáról a szövetség olaszországi csúcstalálkozóján aláírt megállapodás. A Kreml már-már tagországokat megillető szerephez jutott az észak-atlanti szövetség legtöbb döntésének előkészítésében. Időközben az elmúlt évek gazdasági és jogrendi reformjai nyomán elérhető közelségbe került az orosz csatlakozás a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO); nem kizárt, hogy az már 2004-ben – az EU-bővítés évében – bekövetkezik.
Mindezek után az Európai Unió a Bush-látogatás másnapján afféle elveszettnek hitt, majd váratlanul megtalált régi jóbarátként ölelte keblére Oroszországot, sőt egy politikai gesztussal alighanem jócskán közelebb is hozta a számára a WTO-tagságot. Egy uniós küldöttség élén ugyanis Moszkvában járt Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke, aki a vendéglátóknak szánt ajándékként bejelentette: az EU az utóbbi évek gazdasági és jogi reformjainak elismeréseként mostantól hivatalosan piacgazdaságnak tekinti Oroszországot. Brüsszel először részesít hasonló kegyben még a WTO-csatlakozás előtt egy államot, így a bejelentés nyilván új lendületet ad majd a Moszkva és a szervezet között folyó felvételi tárgyalásoknak. Az EU ennek megfelelően arra számít, hogy a Kreml heteken belül új, az orosz piachoz nagyobb hozzáférést biztosító javaslatokkal áll elő, hasonlóan ahhoz, ahogy annak idején Kína is megnyitotta piacát az unió vállalatai előtt. Az egyik legneuralgikusabb pont a pénzügyi szolgáltatások liberalizálása, de Brüsszel azt is sérelmezi, hogy a külföldi cégeknek többet számláznak az energiafogyasztásért, mint az orosz piaci versenytársaknak.
Prodi bejelentése azért is úttörő vállalkozás az EU részéről, mert azáltal Brüsszel elsőként ismerte el piacgazdaságnak az orosz felet – korántsem mellékesen az unió hatodik legnagyobb exportpiacát. Moszkva szempontjából az európai reláció még fontosabb: az orosz kivitel 35 százaléka irányul az EU piacaira, s az unió bővítése után ez az arány 50 százalék fölé emelkedik. A kétoldalú kereskedelem 2000-ben elérte a 65 milliárd eurót. Természetesen Oroszország az Európai Unió legjelentősebb energiaszállítója: 1999-ben a teljes olajimport 21 százaléka, a gázbevitel 41 százaléka származott ebből a forrásból.
HÁROM NYELVEN. Szinte még meg sem alakult Budapesten az új kormány, máris számos megnyilatkozás jelezte, hogy az orosz-magyar kapcsolatok több éven át tartó teszhalott állapota után a Medgyessy-csapat is követni akarja a Kremllel napról napra jobb viszonyt ápolni igyekvő Nyugat példáját. Moszkva pedig minden jel szerint nyitott erre a – politikai és gazdasági haszonnal egyaránt kecsegtető – közeledésre. A mindössze néhány órás római NATO-orosz csúcson Vlagyimir Putyin bő harminc percen át tárgyalt a kormányfővé alig két nappal korábban kinevezett Medgyessy Péterrel, akit nyomban meg is hívott egy, még az idén esedékes moszkvai látogatásra. Úgy tűnik, nem volt hiábavaló az az orosz sajtó szemfülesebb része által is észlelt magyar gesztus, hogy az újdonsült miniszterelnök a találkozón elmondott felszólalását három nyelvet – az angol és a francia mellett az oroszt – váltogatva mondta el.
Magyar kormányfő egyébként több mint hét esztendeje, 1995 márciusában, tehát még a Horn-kabinet első évében járt utoljára Moszkvában – emlékeztet Tóth Tamás, a Külügyminisztérium szóvivője. A Medgyessy-vizit már csak ezért is több mint időszerű, sőt, ha minden a tervek szerint alakul, a látogatást meg is előzi a Magyar-Orosz Kereskedelmi-Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság idei ülése, illetve egy Magyarország 2002 elnevezésű, árubemutatóval egybekötött nagyszabású moszkvai kiállítás. A kormányfői út pedig mindennek a megkoronázása lehet, az ugyanis a szóvivő szavai szerint nagy lökést adhat az “áruelhelyezési kapcsolatok” bővülésének.
Kormányzati közvetítésre szerencsére nincs mindenkinek szüksége. A Richter Gedeon Rt. például az 1998-as oroszországi pénzügyi krízis napjaiban stratégiai döntést hozott, amikor a nyugati cégek pánikszerű menekülése dacára úgy határozott, nem vonul ki az orosz piacról. Mára kiderült: helyes volt a döntés. A kapcsolatait megőrző magyar gyógyszergyár így fenntartotta az Oroszországban – és a szovjet utódállamok többségében – egyedülálló terjesztői hálózatát, mi több, 6-7 százalékos részesedésével továbbra is dobogós helyen van az orosz piacon, olyan világcégekkel osztozva e dicsőségben, mint az Aventis és a Novo Nordisk. A Richter erejéből még befektetésre is futotta. A cég 5 százalékos tulajdonrészt szerzett a legnagyobb orosz gyógyszer-nagykereskedelmi vállalatban, ám ami ennél sokkal fontosabb, 25 millió dolláros költséggel a Moszkvától mintegy 100 kilométerre lévő Jegorjevszkben felépítette Farmograd nevű tablettázó üzemét, amely tavaly szeptember óta már termel.
Némi kormányzati segítség azért a Richternek is jól jönne. Amennyiben a két országnak sikerülne megállapodnia a gyógyszervámok csökkentéséről, azt a cég természetesen örömmel venné, de ez nem kulcskérdés. “A Richter neve szerencsére változatlanul igen jól cseng az orosz piacon” – jegyzi meg Beke Zsuzsa, a társaság kommunikációs vezetője. Ám talán éppen ezért éri az a kétes értékű dicsőség a termékeiket, hogy az Oroszországban szinte hivatalos áldással működő gyógyszerhamisító vállalkozások lelkifurdalás nélkül lemásolják és a Richter neve alatt piacra is dobják a magyar készítményeket. Éppen ezért a cég annak nagy hasznát venné, ha a magyar kormányzatnak sikerülne elérnie Moszkvában, hogy az orosz vezetés keményebben és következetesebben lépjen föl e hamisítók ellen.
ADÓSSÁGKOPTATÁS. Nem vár ölbe tett kézzel a kormány által szélesre tárt kapukra a Délhús Rt. sem, igaz, a Richternél jóval óvatosabban igyekszik nyitni az orosz piac felé. Egyszer már megégették magukat, amikor az 1998-as válság nyomán az addigi partnerük gyakorlatilag fizetésképtelenné vált, és nem lehetett tudni, hogyan és mikor lesz képes törleszteni többmillió dolláros tartozását. Ez a krízis ennek ellenére nem jelentette az üzleti kapcsolat végét. Az orosz cég azóta előre fizet, és az átutalt összeg 90 százaléka fejében a Délhús szállítja az új árut, a fennmaradó 10 százalék pedig a többéves adósságot “koptatja” – vázolja röviden Lukács György elnök-vezérigazgató, milyen óvintézkedések szükségesek ma még az orosz piacon. A biztonságra törekvés mellett is szükség van persze új partnerekre. Egy stabil moszkvai kapcsolatokkal rendelkező magyar faktoring cég közreműködésével mintegy három hete banki próbagaranciával el is indult az orosz fővárosba egy 20 tonnás próbaszállítmány. Ha ez sikeres lesz – a régi partnernek havonta elküldött 10-15 tonna szalámi és szárazkolbász mellett -, az új üzlet akár heti 20 tonnás szállítást is generálhat. Mindeközben három esztendei előkészület után rövidesen megszülethet az az orosz exportot előmozdítani hivatott vállalkozás is, amelyet a Délhús Rt.-vel karöltve mintegy tucatnyi magyar élelmiszer-ipari cég készül életre hívni, s amelynek a törzstőkéjét a már aláírt szándéknyilatkozatok alapján az érintettek azonnal össze is dobják, amint megtalálják a megfelelő garanciákat szavatolni képes faktoring céget. “Oroszországban ma az előre fizetés a legbiztonságosabb módszer, de ez megöli a piacot. Elengedhetetlen lenne a bankok bevonása, de amíg egy-egy szállítmány mozgása követhetetlenné válik, amint a kamion átlépte az országhatárt, és az áru úgy eltűnhet, hogy azt senki soha meg nem találja, ez érthetően igen nehezen megy” – ad ízelítőt a piac buktatóiból Lukács György.
A Délhús és a vele szövetkező élelmiszer-ipari cégek természetesen figyelemmel kísérik, mit ér el Moszkvában az új magyar kormány a gazdasági és üzleti kapcsolatok zökkenőmentesebbé tétele érdekében.
URALON INNEN ÉS TÚL. Az oroszországi élelmiszerpiac mellesleg akkor is hatalmas, ha a vásárlóerő ma még alaposan elmarad a fejlett országokban megszokottól. Jól tudja ezt az amerikai gyorsétterem-lánc, a McDonald’s, amely a tervek szerint 2002-ben 25 új éttermet nyit az országban a meglevő 73 mellé. Igaz, az ország gazdasági fejlődésének aránytalanságait híven jelzi, hogy ebből a 73-ból 39 Moszkvában, 14 a moszkvai régióban és 8 Szentpétervárott üzemel, és a 25 új étterem túlnyomó része ismét e két nagyvárosba és környékére telepítik. Néhány vidéki város lakói már megismerkedhettek ugyan Big Mackel és társaival, ám az amerikai cég az Uralon túl még körül sem nézett.
Nem úgy a Mol, amely a Jukosszal szövetkezve szerződést írt alá az orosz cég egyik nyugat-szibériai lelőhelye, a Zapadno-Malobalik olajmező feltárásáról és kiaknázásáról. A magyar olajtársaság nem csupán az Uralon túlra merészkedett, hanem e szövetségkötéssel mintegy megkezdte a közeledést az immár a Nyugat által is elismerten nemzetközi szabályok szerint működő oroszországi energiaipari óriások felé. Fazakas Imre Jukosz-képviselő szerint az eddigi nyilatkozatok alapján valami hasonló fordulat várható az új budapesti kormányzattól is: “nem tekintenek majd nyomban hívatlan vendégként” egy vállalatra csupán azért, mert az Oroszországban lett bejegyezve. Ezt az állítólagos változást rövidesen már próbára is teheti az Aral benzinkút-hálózat tervezett eladása. A British Petroleum által vételre felkínált torta legértékesebb szelete természetesen a 800 németországi töltőállomás, de az 58 magyarországi benzinkút is értékes szerzemény lehet. A számos pályázó világcég között pedig máris esélyesként emlegetnek két orosz óriást: a Lukoilt és a Jukoszt.
