Mennyiben lehet a Széchenyi-kártya “kibocsátását” a választási kampány részének, és mennyiben egy tényleges gazdasági intézkedésnek tekinteni?
– A Széchenyi-kártya valós piaci rést igyekszik kitölteni. A tervek szerint az év végéig 25 ezer, 2003 végéig pedig 100 ezer kártya kerülhet főként olyan vállalkozások birtokába, amelyeknek jelenleg még nincsenek bankhitelei, és manapság nehezen juthatnának akárcsak néhány százezer forintos kölcsönhöz is. Az ötletet nem tekintem a kampány részének, úgy gondolom, az állami támogatás ebben az esetben katalizátorként működik, és széles vállalkozói kört segíthet a további fejlődésben.
– A miniszterelnök-jelöltek vitája viszont tagadhatatlanul a kampány része. Maga a szópárbaj azonban háttérbe szorul, mintha az érintettek csak azzal lennének elfoglalva, hogy ki diktálja a feltételeket. Mi szükség van erre?
– Nagyon örülnék, ha lenne a jelöltek között nyilvános vita, de a körülmények jelentősége szerintem is sokkal kisebb, mint ahogy azt sokan gondolják. Másfelől viszont fontosnak tartom az esemény olyan időzítését, hogy arról a sajtó beszámolhasson és értékelni is tudja azt.
– A kampány kellős közepén a nemzetközi sajtó is sokat foglalkozik velünk. A Washington Postban megjelent miniszterelnöki bírálat Ön szerint mennyire jogos? Mekkora súlya lehet e kritikának Magyarország nemzetközi megítélésében?
– Az Egyesült Államok szemszögéből csupán kis pont lehetünk, de profi politikusaik biztosan közelről figyelik az itteni történéseket. Tagadhatatlan, hogy az amerikai-magyar kapcsolatokat illetően az utóbbi időben néhány homokszem került a fogaskerekek közé, és az sem kizárt, hogy az ominózus cikk a hivatalos körök nem hivatalos álláspontját tükrözi. Mégis sajnálatosnak tartom, hogy, mint oly sok mást, a kampány során ez is alaposan felfújták, ahelyett, hogy lényegi kérdésekben folyna a vita.
– Ettől függetlenül is mintha teljesen más stílusban zajlana a mostani kampány, mint a megelőzők. Ennyire megváltoztunk volna?
– Magam is úgy látom: egyre nagyobb dózisokban kell bevetni az új ötleteket ahhoz, hogy azok érdemi hatást érjenek el. Most például azt láthatjuk, hogy az ígéretek száma alaposan megnőtt, ám azt illetően már kétségeim vannak, hogy ez a politika eléri a kívánt célt.
– Orbán Viktor ismertette az előttünk álló évek szerinte lehetséges forgatókönyvét, melynek alapján 2004-re uniós tagok lehetünk, és 2012-ben, de legkésőbb 2016-ban az ország olimpiát rendezhet. Vajon mennyire reálisak ezek az elképzelések?
-A célkitűzések hasznosak és jók lehetnek, persze csak akkor, ha a feltételeket akkor is megteremti az ország, ha az olimpiát végül mégsem mi rendezzük meg. Gondolom, minden magyar állampolgár boldog lenne, ha a kilátásba helyezett összegnek akár csak a felét is elköltené a mindenkori kormányzat egy olimpia alapfeltételéül szolgáló infrastrukturális beruházásokra. Bár nem tartom kizártnak, hogy a későbbi dátumra megkapjuk a rendezési jogot, ma még egy ilyen döntés megjósolhatatlan, miként a finanszírozási források sem látszanak.
– Az elmúlt nyolc évben volt Bokros-csomagunk és Széchenyi Tervünk. Milyen programot látna szívesen a következő ciklusban?
– Én a Semmelweis-terv megvalósítását üdvözölném. Bárki kerüljön is kormányra a következő ciklusban, elkerülhetetlen a nagy elosztórendszerek, mindenekelőtt az egészségügy átfogó reformja. Szeretném, ha a következő kormány nem csupán meghirdetné, de véghez is vinné az átalakítást.
