Gazdaság

Utazási irodák csôdje – Kik a westesek?

Ismét egy utazási iroda becsôdölésétôl volt hangos a hazai sajtó. S bár úgy tűnik, az utasokat maradéktalanul kártalanítják, az illetékes hatóság további vizsgálatokat tervez.

Mint minden évben 1997 óta, az idei nyár sem telt el anélkül, hogy valamelyik utazási iroda fizetésképtelenné ne váljon. A sorozatot ezúttal a West Magyar-Osztrák Lapkiadó Kft. (WMOL), illetve a tulajdonában lévô West Travel Utazási Iroda (WT) folytatta. Ennek lehetôségével egyébkén szakmai körökben már korábban számoltak, sôt az utazáskedvelô emberek között is akadtak olyanok, akiknek nem okozott meglepetést a cég bezuhanása.

Petrusné Sárvári Krisztina augusztus 27-én, kedden azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy cégük felfüggesztette az idegenforgalmi tevékenységet. Ez nem felelt meg a valóságnak, már csak azért sem, mert a felfüggesztést az illetékes hatóság rendelte el, s nem akkor, hanem már augusztus 14-én. Andor Györgyné, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalának illetékes fôosztályvezetôje ráadásul arról számolt be, hogy ezt követôen, augusztus 23-án törölték a WT utaztatási tevékenységét. A rendelkezés fellebbezési határideje 15 nap, s ha a cég nem él ezzel a lehetôségével, a határozat jogerôre emelkedik.

Utazási irodák csôdje – Kik a westesek? 1KÁRFELMÉRÉS. Szerencsére úgy tűnik, a mostani eset nem okoz akkora károkat az utasoknak, mint két évvel ezelôtt a HTC és a Jorgos bedôlése. B. Ildikót például akkor a csoport többi tagjával együtt kitették Ibizán a szállodából, saját pénzébôl kellett az új szállást kifizetnie, s a csôd szenvedô alanyai azóta sem kaptak kártérítést. Sipos József, az Allianz Hungária Biztosító Rt. kommunikációs igazgatója arról tájékoztatott, hogy a WT összeomlásakor az iroda ügyfeleként külföldön tartózkodó utasok száma elérte az 500, az el nem utaztatott károsultak száma pedig a 400 fôt. A héten megkezdték az elsô olyan összesítést, amelynek során már a konkrét kártérítési igények jogosságának egyenkénti ellenôrzését is elvégzik. Ezt követôen a jogosultaknak megküldik az ôket megilletô összeget.

A cég anyagi gondjaira már tavaly fény derült. A WT 2001-ben már negyedik éve indított közösen chartereket az Eurotours Nemzetközi Utazási Iroda Kft.-vel. A kapcsolat azzal zárult, hogy az Eurotours a múlt év decemberében felszámolási kérelmet nyújtott be a WT ellen, amiért az utóbbi nem fizette ki a 2,1 millió forintos elismert tartozását. Válaszként 4,9 millió forintos adósságra hivatkozva a West is felszámolási kérelmet adott be korábbi partnerével szemben, ám két hónappal ezelôtt a Fôvárosi Bíróság elsô fokon az Eurotoursnak adott igazat. A West a szakítás óta zömében felhagyott a charterüzlettel, s utazásszervezés helyett szinte csak utazásközvetítéssel foglalkozott. A múlt év novemberében az offshore-paradicsomként jegyzett Belizében alapított Rodeo International Inc. és a (két Petrus György – apa és fia – által 90, illetve 10 százalékos részesedéssel tulajdonolt) WMOL februárban létrehozta a West Travel Magyarország Idegenforgalmi Kft.-t, amelynek Kiss Péter Gábor lett az ügyvezetôje. Márciusban a WMOL már ki is szállt az új cégbôl – amely áprilisban a nevét Relax Holidayre változtatta -, s 8 százaléknyi üzletrészét a Rodeo és Kiss Péter Gábor szerezte meg.

VIZSGÁLAT. A WT utaztatási tevékenységének felfüggesztése után a Relax Holiday továbbra is folytatja az utazásközvetítést, s kérdés, a West Travel mikor hagyta abba az utaztatást. Andor Györgyné ezt is tisztázni akarja, mert augusztus 14-én a WT-nek a határozat értelmében be kellett volna szüntetnie az idegenforgalmi tevékenységét.

“A történtek beleillenek abba a piaci tisztulási folyamatba, amelynek során az ágazatban a kilencvenes években felbukkant szerencselovagok szép sorban elvéreznek” – sommázza a szakma véleményét Kurucz János, a Vista Utazási Irodák Kft. igazgatója. A charter üzletág az utaztatási ipar Bermuda-háromszöge, hiszen az ülés- és szálláshelyekre vonatkozó kötelezettségvállalások miatt a legnagyobb kockázatok épp itt vannak. A szakmában az Eurotours tönkremenetelével is sokan számolnak. E kft. az idén az egyik multinacionális társaság leányvállalatával, a TUI Magyarországgal kötött stratégiai szövetséget. Csákány Csaba, az utóbbi cég ügyvezetô igazgatója úgy véli, partnerük biztosan áll a lábán, hiszen a közösen indított chartereken meg tudja tölteni a számára fenntartott helyeket, s mindig pontosan fizet, a 16 busza pedig folyamatosan úton van. Ifjú Kenessey Gábor, az Eurotours egyik ügyvezetôje elismerte, hogy akadtak korábban gondjaik, de ôk nem 98, hanem 400 millió forintos vagyoni biztosítékot tudnak felmutatni, s hiába jósolgatják már vagy hat éve a végüket, két konkurensük, a Jorgos és a WT tönkrement, ôk viszont 13 éve a piacon vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik