„Április a legkegyetlenebb hónap” – írta Átokföldje címû versében T.S. Eliot. Ha viszont nem író, hanem olyan befektetõ lenne, aki az európai pénzpiacokat figyelte az utóbbi években, akkor inkább augusztust választotta volna.”
Ezzel a lírai hasonlattal hívja föl a figyelmet Howard Davies arra, hogy az elmúlt években rendszerint gazdasági bajok közepette búcsúztunk a nyártól. A brit közgazdász a Project-Syndicate honlapon a francia példát említi: 2007-ben a BNP Paribas, most pedig riválisa, a Société Générale szenved óriási veszteségeket a tõzsdén, miközben pletykák keringenek arról, hogy Franciaország adósbesorolását is leminõsítés fenyegeti.
Pedig nem Franciaország áll az eurozóna válságának középpontjában, erre a pozícióra túl nagy a versengés – írja a közgazdász, utalva arra, hogy Görögország után Írország, majd Portugália, késõbb pedig Spanyolország és Olaszország is “az élmezõnybe jutott”.
A válság elõrehaladtával az európai bankok mérlege is a fókuszba került. Howard Davies szerint az euroövezet kormányai nem voltak hajlandók vagy képesek meggyõzni a piacokat arról, hogy urai a helyzetnek. Ezért elkerülhetetlennek látszik, hogy az eurozónát szûkítsék, kihagyva belõle néhány tagot a versenyképtelen perifériáról, vagy egyfajta fiskális unió létrehozásával garantálják a tagországok adósságszintjét. Semmi más nem képes meggyõzni a befektetõket, hogy bizalommal forduljanak az euroövezet gyengélkedõ országai felé.
A Párizsban tanító közgazdász szerint politikai probléma az, hogy a második megoldást nem lehet „eladni” a német szavazóknak, még kevésbé az olyan nacionalista pártoknak, mint a francia Nemzeti Front vagy az Igazi Finnek. Esetleg akkor lehet meggyõzni a németeket, ha az euróövezet szétesése lenne az alternatíva, ami a német márkát vagy esetleg az északi eurót abba a kényelmetlen helyzetbe hozná, mint amelyben ma a svájci frank van – vagyis túl erõs lenne. De a dolgok rosszabbra is fordulhatnak, mire a politikusok reagálnak.
Az eurozóna sok bankja sokkal kevésbé tudta javítani
tõkemegfelelési mutatóját és likviditását a válság kitörése óta, mint az amerikai és brit bankok. Ez kiderül a Nemzetközi Valutaalap áprilisi jelentésébõl is.
A brit közgazdász szerint a németek végül fel fogják ismerni, hogy érdekükben áll az eurozóna megmentése. Churchill azt mondta az amerikaiakról: „mindig számítani lehet arra, hogy a megfelelõ dolgot teszik …miután kimerítették az összes egyéb lehetõséget.” A németek most már majdnem kifogytak a megoldásokból. Ha nem cselekszenek jól hamarosan, több bank is bajba kerülhet, és akkor az európai kormányok megint kénytelenek lesznek közpénzbõl költeni rájuk. Ez ugyanolyan népszerûtlen lesz, mint a görögök megsegítése, és sokkal többe is fog kerülni – írja Howard Davies.
