A gazdasági bűnözés elleni küzdelmet, a civilizált piaci viszonyok kialakítását nevezte meg az orosz kormány legfontosabb feladataként Szergej Sztyepasin ügyvezető kormányfő. Az orosz politikus – akinek miniszterelnöki jelöléséről lapzártánk után szavaz az alsóház – a múlt héten leváltott Jevgenyij Primakovot hivatott felváltani az átalakuló kabinet élén. Sztyepasin első megnyilvánulásai azt jelzik, hogy a tettek embere kerül a moszkvai kormányrúdhoz. Miközben sietett megnyugtatni a Nemzetkö-zi Valutaalapot (IMF), hogy a változások nem befolyásolják a vállalt kötelezettségek teljesítését, konkrét belső rendteremtési szándékokról is tájékoztatta a nyilvánosságot. Sztyepasin e hét elején bejelentette, hogy visszavonják hat bank működési engedélyét, amiért azok közreműködtek az illegális tőkekimenekítésben. Az ügyvezető kormányfő egyúttal hangsúlyozta a „folyamatosság” elvét, vagyis azt, hogy a Primakov-kabinet által elért stabilizációs eredményekre kívánnak építeni. Sztyepasin arra kérte az alsóházat, hogy mielőbb fogadja el azokat a gazdasági törvénytervezeteket, amelyeket elődje közvetlenül leváltása előtt terjesztett az állami Duma elé, a nemzetközi hitelintézetek szabta feltételek teljesítése érdekében. Ez – mint az az IMF kormányváltással kapcsolatos első reakciójából is nyilvánvalóvá vált – változatlanul alapfeltétele az Oroszországnak kilátásba helyezett 4,5 milliárd dolláros hitel mielőbbi folyósításának. Bizonytalan a Világbank által szervezett 3 milliárd dolláros hitelcsomag jövője is. James Wolfensohn, a Világbank elnöke kifejtette: a hitel folyósításáról csak azután lehet szó, hogy az új kormányt megerősítik hivatalában és ismertté válik politikája. Ugyanakkor a nemzetközi hitelminősítő „ipar” európai központja, a londoni Fitch IBCA nem tervezi Oroszország szuverén hitelkockázati besorolásának negatív irányú módosítását – közölte a cég illetékes igazgatója, David Riley -, legfőképpen azért, mert az osztályzatot már nemigen lehet hová lerontani. –
- 13:33 Magyarázatot találtak egy különös antarktiszi jelenségre
- 13:15 Őrsi Gergely üzent az előzetesből: könnyűszerkezet- és gipszkartonépítő szakmát tanul
- 13:14 Elgázoltak egy 25 éves rollerest Szarvason, a sofőr azt állítja, nem vette észre az ütközést
- 13:11 „Ennek a gépnek a visszautasítását javaslom” – közzétettek egy dokumentumot a drága és használhatatlan lélegeztetőgépekről
- 12:57 Katasztrofálisan gyenge almatermés várható Magyarországon
- 12:57 Eltűnt egy 11 éves kisfiú a 13 éves testvérével
- 12:46 Kigyulladt az aljnövényzet Gyál határában, lakóházak is veszélyben vannak
- 12:43 Államtitkár: A kormány megerősíti Magyarország helyét a NATO-ban
- 12:11 Amerikai pénzügyi program segítheti az európai konzervatív civileket és sajtót
- 12:10 Ötvenszeres válogatott középpályást igazolt a Fradi
- 11:59 Lamine Yamal a bombagóljával 91 éves klubrekordot döntött meg
- 11:36 Kiírták a Tisza Szigetek vezetői pályázatát
- 11:34 „Köszönjük, Leo, örökkévaló vagy” – Brazíliában is a válogatottból visszavonuló Messiről írnak
- 11:25 Szerelmet vallott a szomszédasszonyának, majd kövekkel és csokival dobálta
- 11:23 A vidéken dolgozó pedagógusok munkáját méltatta az államfő a tanévnyitón
- 08:59 Kukoricásban találták meg az eltűntként keresett, öngyilkossággal fenyegetőző 28 éves férfit – légi felvétel
- 05:10 Időjárás: hőhullámok követik egymást a folytatásban
- 09:27 Új lakásépítési programot indít a kormány – itt vannak a részletek
- 03:38 Amíg a győztes ünneplését mutatták, a háttérben ripityára verte ütőjét egy teniszező
- 10:07 „Nem akartam elhinni, hogy így úszik és aranyérmet nyerünk” – Kós örökké hálás lesz Miláknak, hogy vállalta a váltót
- 08:08 Ruff Bálinthoz került a korábban Rogán által felügyelt „szupertitkosszolgálat”
- 06:48 Villámárvíz a Grand Canyonban: több mint 80 embert mentettek ki, de egy személyt még keresnek
- 08:57 NKA-botrány: gyanús egyesületi nőnapon osztotta a virágot a főispánból lett fideszes képviselő
- 10:27 Alföldi Róbert elmondta, miért hagyta ott A legjobb ajánlatot
- 08:17 Új kedvenc a Camp Nouban, ötöt vágva gázolta el ellenfelét a Barca
