Meghozta a befektetők kedvét a lombardhitel felvételéhez a tőzsde 1996-os, illetve 1997-es szárnyalása, a határidős piacokon elérhető extra nyereség. Számos kisbefektető összes pénzéből részvényeket vásárolt, s ezekre lombardhitelt felvéve még további papírokat gyűjtött be. A drámai értékpapír-piaci bessz idején , főleg tavaly nyár végén, ősz elején azután sokaknak igen komoly problémát jelentett a pótlólagos követelmények teljesítése, hiszen a tartós árfolyamesésre – mint reális forgatókönyvre – kevesen számítottak. Nagy számban akadtak olyanok is, akik egyszerűen nem tudtak fizetni, így részvényeiket általában a mélypont körüli, igen nyomott árakon kellett értékesíteni: kényszerlikvidálni.
A történtek hatására a lombardhitel-állomány nagymértékben lecsökkent. Hogy pontosan mennyivel, azt nem lehet tudni, mert a bankok, brókercégek nem hozzák nyilvánosságra a náluk lévő hitelállományt, a nagy pontatlanság miatt pedig ennek becslésére nem érdemes vállalkozni.
Ha abból indulunk ki, amit a legtöbb elemző jósol, hogy 1999-ben is hektikus árfolyam-alakulásra kell számítani a Budapesti Értéktőzsdén, akkor továbbra sem javasolható, hogy a kisbefektetők mindent egy lapra feltéve “lombardozzanak”. Viszont nem is kell teljesen lemondani a lombardhitel-felvételről. Azok például, akik átmeneti pénzzavarba kerülnek, a jelenlegi szituációban sokkal jobban járnak, ha értékpapírjaikat zálogosítják el, mintha ingatlanjukra vesznek fel hitelt, vagy éppen a “szürke-, illetve feketezónában” próbálnak pénzhez jutni. A társaságok zöme ugyanis rövid, jellemzően egy hónapos futamidőre is ad kölcsönt. A leghosszabb futamidő jellemzően egy év, de gyakorlatilag pénzmozgás nélkül lehet a legtöbb helyen új szerződést kötni, azaz gyakorlatilag a meglévőt meghosszabbítani.
A lombardhitelek fő vonzereje továbbra is a kifejezetten rugalmas ügyintézés, nem beszélve arról, hogy a kamat az egyéb lehetőségekhez képest is kedvező. A cégek legtöbbje 20-23 százalék közötti éves kamatot számol fel, s a kezelési költség is csak 0,5-1,0 százalékra rúg. Ezzel szemben az OTP Bank lakáshitel-kamatai a mostani csökkentés után ez év elejétől is 25 százalékot tesznek ki, s a nagyobb verseny által jellemzett fogyasztási hitelek piacát is e fölötti kamatterhek jellemzik.
A lombardhitel nagy előnye, hogy ezen a piacon a kicsik is számítanak; a hitelnyújtó társaságok többsége ugyanis 100 ezer forint felett már szóba áll az ügyfelekkel. (Persze jónéhányan vannak olyanok is, akik csak milliós tételeknél állnak szóba az ügyfelekkel.) A bankok közül egyébként már közel másfél tucat foglalkozik lombardhitelezéssel, de a konstrukciókat meglehetősen nehéz összehasonlítani. Csak a kamatfizetésnél maradva, nemcsak ennek mértéke számít, hanem az is, hogy negyedévente, vagy a futamidő végén kell fizetni, netán már a hitelfelvétel idején levonják a kamatot. Az összehasonlításnál fontos az olyan, nem számszerűsíthető tényezőkre is figyelemmel lenni, mint például, hogy a bankfiók milyen közel van a befektetőhöz, milyen a kiszolgálás, avagy mennyi időt vesz igénybe az ügyintézés. Nem lényegtelen szempont persze az ismertség sem, így ha valakinek jó kapcsolata alakult ki a bankfiók ügyintézőivel az mindenképpen érték. A megszokás ez esetben is nagy úr, így inkább csak akkor érdemes változtatni, ha kifejezetten elégedetlen az adott bankkal az ügyfél.
Hosszú távra egyébként meglehetősen optimistának kell lenni ahhoz, hogy valaki lombardhitelt vegyen fel, hiszen a 21-23 százalék közötti szint – a legutolsó, novemberi inflációs adat alapján is – 10-12 százalékos reálkamatot jelent. Ha a BUX mostani, 6300 pont körüli értékéből indulunk ki, akkor ahhoz, hogy a befektető legalább a pénzénél legyen, 8 ezer pont fölé kellene fölmennie a tőzsdeindexnek 1999 végére (ami egyébként nem sokkal haladná meg az 1997. végi záró Bux értéket).
A lombardhitelnek egyre erősebb konkurenciája a határidős üzletkötés. Akik például hisznek az általános árfolyam-erősödésben, sokkal okosabban járnak el, ha BUX-ot vesznek határidőre, hiszen az elszámoló- árak kamattartalma távoli határidőkre jellemzően 15-16 százalék körüli, azaz jóval kisebb emelkedésnél is már nyerésben vannak a kisbefektetők. Nem beszélve arról, hogy a határidős üzleteknél a lombardhitel-felvételhez képest is sokkal kevesebb a kötöttség.
Az egyedi részvényhatáridős piac beindulásával ma már ugyanez igaz a vezető tőzsdei papírok esetében is. Így aki a Molban, a Matávban vagy a TVK-ban hisz, szintén jobban jár, ha ezekre határidős üzletet köt, nem pedig lombardhitelre vásárolja meg e társaságok részvényeit. (Igaz, az egyedi részvényhatáridős piac likviditása néha olyan alacsony szintre esik, hogy piaci árról is nehéz beszélni).
Összeségében lombardkölcsönt legfeljebb más kisebb forgalmú részvényekre érdemes felvenni, de akkor is fontos, hogy a befektető rendelkezzen elég likvid eszközzel, azaz nagyobb árfolyamesések idején is “bírja a gyűrődést”.
