Ötvenkét nap. A majdnem két hónapos intervallumot aligha lehet a koalíciós pártok közötti egyezkedéssel magyarázni: a miniszterelnök ugyanaz, a koalíció szintén. Sokkal inkább a változások mélysége és átfogó jellege miatt válik nehézkessé a kormányalakítás.
Gyurcsány Ferenc egyelőre csupán az általánosságok szintjén igyekszik meggyőzni a lakosságot a változások szükségességéről. A kampányígéretekről, a mintegy 1500 milliárd odaígért forintról sajátos módon most már szó sem esik – nem úgy, mint négy évvel ezelőtt, amikor a szocialista ígéretek betartásának a felelőtlen költekezés lett az eredménye. Gyurcsány politikai szótárában a reform néhány hete pozitív értelmet nyert, azóta folyik a társadalom felkészítése az elkerülhetetlen változásokra.
Nagyon szűk mezsgyén kell majd a kormánynak egyensúlyoznia ahhoz, hogy egyfelől pozitív jelzést adjon a piacoknak és az Európai Uniónak, másfelől ne veszítse el a lakosság szimpátiáját. A kommunikációnak, az őszinte beszédnek talán a korábbiaknál is nagyobb szerep jut. El kell ugyanis hitetni az emberekkel, hogy a változásokra azért van szükség, mert vége az ingyenebéd korának, amikor nem a teljesítmény, hanem a kádári kiskapuzás alapján lehetett hozzáférni az állami erőforrásokhoz. Az államreform lényege egy olyan szemléletváltás lenne, amely végérvényesen megszüntetné az érdekkijárás nemcsak korrupt, de az állami szolgáltatások minőségére is fittyet hányó rendszerét. Ebben az értelemben nem túlzás második rendszerváltásról beszélni.
A még oly profi kommunikáció azonban semmit sem ér, ha azt nem követi azonnali cselekvés. Márpedig most annak jött el az ideje. Nem csak a rövid távú kiigazítás mértékéről és módjáról kell mielőbb dönteni, hanem a hosszú távú reformokat is érdemes mihamarabb elindítani. A legkönnyebb ugyanis mechanikusan adót emelni (az áfaemelés szinte borítékolható), a kiadásokat fűnyíróelvszerűen visszametszeni. Mindettől azonban érdemben semmi nem változik. A közigazgatás racionalizálása mindenképpen indokolt és fontos lépés, de a legfontosabb mégiscsak az a sziszifuszi, soklépcsős átalakulás, amelyre majd’ minden nagy elosztó rendszer megérett. Ez a legnehezebb, a legtöbb konfliktust magában hordozó teendő, viszont hosszabb távon ez hozná a legnagyobb hasznot az országnak.
