. Tőlünk nyugatra viszont nem szokás azzal dicsekedni, ha valaki addig trükközik, amíg megússza az adófizetést. Ellenkezőleg, Skandináviától Németországon és Hollandián át az angolszász világig a polgárok – kivételek persze ott is akadnak – jobbára zokszó nélkül eleget tesznek az ilyetén kötelezettségeiknek. Már csak azért is, mert ott az adóhatósággal nem éri meg kukoricázni – gondoljunk csak arra, hogy Al Capone, a hírhedt maffiafőnök, akivel egykor sem a rendőrség, sem az FBI nem boldogult, végül adócsalásért került az Alcatrazba.
Nálunk ezzel szemben ismét született egy adónem, és sokan újfent bizonyították találékonyságukat. A 100 millió forint fölötti értékű luxusingatlanok után megfizetendő adóból a Pénzügyminisztérium több mint egymilliárdos bevételt remélt. Elég az interneten bármely ingatlanos honlapon rákeresni az adott kategóriára, és csak a fővárosban szinte kerületenként százával találni lakóépületeket, amelyek beletartoznak az érintett körbe. Ehhez képest bő egy héttel az április végi bevallási határidő után Budapesten alig 352-en jelezték a fővárosi önkormányzat felé, hogy az ingatlanjuk értéke meghaladja a 100 millió forintot, vidéken pedig alig néhány tucatnyian tették meg ugyanezt.
Miként lehetséges ekkora eltérés? Úgy, hogy egyrészt a törvény kibúvókat kínál (elég lehet némi belsőépítészeti trükk is, amivel az impozáns villát látszatra két lakásra választják szét, s máris nem kell a luxusadótól tartani), másrészt a legtöbben egyszerűen nem vesznek tudomást a számukra kellemetlen újabb elvonásról. Mint a hírekből kiderült, többségében a szem előtt lévő üzletemberek, politikusok tettek eleget eme kötelezettségnek, de közülük sem minden érintett.
Sok hűhó semmiért – így summázhatók a luxusadó eddigi tanulságai. Nyilvánvaló persze, hogy a bajból a szóban forgó egymilliárdos bevétel sem segítette volna ki az idei költségvetést. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy egy demokratikus piacgazdaságban – amely egyfelől a vállalkozás szabadságára, másfelől az adózási fegyelemre épül – az lenne a „nyerő”, aki kijátssza az adóhatóságot.
