Sarcvonal

Amennyiben a kormány már nem változtat jelenlegi elképzelésein – amire azért nem lenne érdemes mérget venni -, és az országgyűlés is áment mond az eléterjesztett törvénycsomagra, a fokozódó adószigort előreláthatólag azok a cégek ússzák meg a legolcsóbban, amelyek külföldi telephellyel rendelkeznek. Az adócsomag egyik legmarkánsabb elemének tűnő különadót ugyanis a határon túli telephely jövedelme után nem kell megfizetni, amennyiben a vonatkozó nemzetközi szerződés így rendelkezik. „A csak szolidaritási adóként emlegetett közteher logikáját tekintve a társasági adóval rokon, csak éppen kevesebb tétellel korrigálható, mint az utóbbi” – mutat rá Mlinarik Tamás, a magyarországi KPMG adótanácsadó menedzsere. Valamelyest azért a különadó is mérsékelhető: az adóalapba nem csupán a külföldi telephely jövedelme nem számít bele, de a kapott osztalék sem. Bár ez egyfajta kiskapuként is felfogható, a szakember szerint nem igazán lehet megúszni az adófizetést. A szolidaritási adó amúgy korántsem holmi hungarikum. Hasonló közteher az uniós gyakorlatban is előfordul: a két Németország egyesítésekor például a keleti tartományok felzárkóztatása érdekében vetettek ki különadót.

MULTIPARTI. Ami az államháztartási hiány mérséklését illeti, a Figyelő által megkérdezett adótanácsadók ritkán tapasztalható egyetértésben zárták ki, hogy a különadó e tekintetben csodákra volna képes. „Amíg a kiadási oldalt nem teszi végre tisztába a kormány, lehet itt mértéktelenül sarcolni, akkor sem változik semmi” – fogalmazott egy magát megnevezni nem kívánó adószakértő. Hozzátette: nem véletlenül döntött a kormányzat a különadó bevezetése mellett, ahelyett, hogy a társasági adó 16 százalékos kulcsát módosította volna. Amennyiben ugyanis az utóbbihoz nyúl, csak januártól csengett volna a kassza, a szolidaritási adó viszont – jóllehet pótlólagos terheket rak az állami és az üzleti adminisztrációra – már szeptembertől „fizet”.

A különadó Mlinarik Tamás szerint azokkal a piaci szereplőkkel szemben a legkevésbé fair, amelyek adókedvezményben részesültek. Egy multinacionális befektető, aki úgy tervezte, hogy tíz éven át akár 4 százalékos effektív adókulccsal dolgozhat, aligha repked az örömtől a teher megduplázódása hallatán. A cégek persze nem fognak belerokkanni a hirtelen jött „áldásba”. Azt pedig a KPMG adótanácsadója sem gondolja életszerűnek, hogy a Magyarországon megtelepedett multik sorra szednék a sátorfájukat a plusz 4 százalék miatt. Más kérdés, hogy a hazánk irányába puhatolózó befektetők számára kifejezetten rossz üzenet a versenyképességet romboló szolidaritási adó, amely az összes hazai vállalkozást egyformán sújtja – legyen szó egyéni vállalkozóról vagy részvénytársaságról.

Hasonlóképpen szektortól és cégformától független Damoklész kardjaként lebeg a cégek feje fölött a társasági adó törvény azon módosítása, amely gyakorlatilag megszüntetné a veszteség elhatárolásának lehetőségét. Amennyiben a honatyák is úgy akarják, a vállalkozásoknak az úgynevezett elvárt adót a bevételek 2 százaléka után akkor is meg kell fizetniük, ha éppenséggel veszteségesek. „A kilencvenes évek közepén néhány esztendeig már működött egy hasonló adófajta” – idézi fel Mlinarik Tamás. Meglátása szerint az elvárt adó jellegét tekintve erősen hasonlít a helyi iparűzési adóra. „Nem jósolnék nagy jövőt az effajta közterheknek” – mondja az adószakértő, aláhúzva, hogy már amúgy is csípi Brüsszel szemét a magyar iparűzési adó. Ez utóbbi 2008-as eltörlését előbb beígérte a kormány, hogy most visszavonja ebbéli szándékát. Visszakozásával azonban könnyen zsákutcába futhat, az Európai Bíróság ugyanis rövidesen akár úgy is határozhat, hogy az ilyen adófajták – azaz mostantól már nem csupán az iparűzési, hanem az elvárt adó is – ellentétesek az európai uniós joggal. Addig is azonban, amíg a luxemburgi bíróság ítéletet mond, itthon a közeljövőben akár meg is ugorhat a villámsújtotta ipari létesítmények száma, miután az elvárt adó megfizetése alól egy cég legföljebb elemi kár esetén kaphat felmentést. (Az újonnan induló vállalkozások alapításuk évében, s még további egy esztendeig mentesülnek az adófizetés terhe alól.)

Akárcsak az előző két adónemet, az áfa 15 százalékos kulcsának 5 százalékpontos emelését sem úszhatja majd meg egyetlen vállalkozás sem. Az intézkedés persze különbözőképpen érinti az egyes szektorokat. Az áfa-csökkentést nemrégiben „elszenvedő” élelmiszergyártás és -forgalmazás például várhatóan kénytelen lesz lenyelni a békát – a beszerzési árak növekedését – a nagy verseny miatt, a szálloda- és vendéglátóipar viszont alighanem érvényesíteni fogja áraiban a hatást.

„Noha köztudomásúlag sokdanos, feketeöves adóelkerülők vagyunk, a kormány most mintha kínosan ügyelt volna arra, hogy ne nagyon maradjanak kibúvók” – jellemezte a helyzetet az egyik hazai adószakértő. Ennek a törekvésnek a fényében különösen meghökkentő volt, hogy a megszorító csomag törvényjavaslatainak egyik passzusa kis híján lehetővé tette, hogy a vállalkozások az év utolsó hónapjaiban egyetlen fillér áfát se fizessenek be. A százmilliárdos nagyságrendű bakira a KPMG hívta fel a jogalkotó figyelmét, így az állami építésű kiskapu még időben bezárulhat.

FILLÉRESKEDÉS. Mivel a csomagban szinte minden a központi „pénzgyűjtő akció” sikere körül forog, az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) választók sem számíthattak különleges bánásmódra. A törvényjavaslatban konkrét szám nem szerepel ugyan, ám a kormány 15-ről 25 százalékra javasolja emelni az eva-kulcsot. A manőver veszélytelenebb a szolidaritási adó bevezetésénél, hiszen nincs hatással a versenyképességre, bár az kétségtelen, hogy a magasabb költséghányaddal működő evás cégek között nem kevesen lesznek, amelyek megfontolják a visszatérést a társasági adó rendszerébe. Már-már filléreskedésnek tűnik a kormány részéről, hogy szakítani akar az evára korábban jellemző részletfizetési gyakorlattal: ha az országgyűlésben szentesítik, az evásoknak is a „feltöltés” gyakorlatát kell követniük, magyarán az esztendő utolsó napjaiban az eva éves várható összegét kell befizetniük. Hasonlóképpen csupán aprópénzzel kecsegtet a házipénztárra kivetett 20 százalékos adó, amelynek megfizetése után amnesztiában részesülnek mindazok, akik éveken át – a magas adóterhek miatt – papíron ugyan nem vontak ki pénzt a cégükből, valójában azonban a fenekére vertek a virtuális házipénztár egyenlegének.

Ha a multik a mesebeli gazdagok megfelelői, akkor a törvényjavaslat igazán Robin Hoodnak tetszőre sikeredett: leginkább őket sújtja a szolidaritási adó mellett az adóköteles természetbeni juttatások után fizetendő 44 százalékos adó 10 százalékpontos emelése. Ezzel szemben a minimális járulékalap megduplázása a mindenkori minimálbér kétszeresére már korántsem a sherwoodi legenda szellemét idézi, az ugyanis főként a kisebb vállalkozásokat sújtja. Persze nem alap nélküli az ezzel összefüggő jogalkotói érvelés, miszerint aligha tartható valószerűnek, hogy egy cég minden egyes alkalmazottja esetében a minimálbér után fizet járulékot, legyen szó ügyvezetőről vagy segédmunkásról.