Vajon a miniszterelnökhelyettes-jelölt a kampány és az ideológia szerves része, vagy porszem a gépezetben?
Sokáig a nagyobbik ellenzéki párt kommunikációjának minden elemén az érződött, hogy hosszú távú stratégia alapján megszervezett, professzionálisan összehangolt terv egy darabkája. Úgy tűnt, semmi sincs véletlenül. Azután a hajrára érkezik a frontvonalba egy addigi társutas, aki azt mondja magáról, hogy nem akar pártkarriert befutni. Cserébe önmagát adja. A Fidesz kommunikációja pedig átvált kármentésre.
Meglehet, Mikola Istvánnak az a küldetése, hogy megerősítse érzelmi elkötelezettségükben azokat a konzervatív jobboldali szavazókat, akik a MIÉP irányában ingadoznak. Nekik szólhat a határon túliak megidézése, akiknek a szerepeltetését eddig a Fidesz visszafogta a kampányában. Ők érthetik pontosan, mire gondol az egészségügyi szakpolitikusból előlépett lehetséges kormányfő-helyettes, amikor „eredeti tőkefelhalmozásos vadkapitalizmusról” és „a globalizációnak a nemzeti piactereink megszerzésére tett hatalmas akciójáról” beszél.
Az Európai Unióban is érzékelhetően erősödő gazdasági patriotizmusnak a sajátosan kelet-európai lecsapódása ez a frazeológia egy olyan országban, amelynek a gazdasága meglehetősen kiszolgáltatott a nemzetközi tőkeáramlásnak, ha úgy tetszik: a globalizációnak. Mikola István közéleti szereplőként ezen változtatni aligha tud. Második számú kormányzati politikussá válva viszont sokat tehet majd azért, hogy a tőkebefektetők más célpontokat keressenek maguknak a régióban.
Igazi csapásnak az bizonyulna, ha a jelölt nemcsak a növekvő kampányláz tünete lenne, hanem a mögöttes ideológia készülne ilyen magas kormányzati pozícióra. Orbán Viktor egy hétvégi interjúban olyan gyűjtőpártnak minősítette a Fideszt, amelynek a tőkesúlya középre húz. Amennyiben nyernének a választásokon, lesz honnan visszabillentenie a hajót.
