A lap szerint nem igaz, amit az államfő magyarázatként állított az akkori kisdoktori dolgozatok “enyhébb” követelményeiről, illetve arról, hogy az akkori szabályozás megengedte más szellemi alkotásának forrásmegjelölés nélküli felhasználását.
Fotó: MTI / Mohai Balázs
Az 1983. évi 24. számú törvényerejű rendelet a tudományos fokozatokról és a tudományos minősítésről, illetve az ennek végrehajtási szabályait tartalmazó 1983-as művelődési miniszteri (MM) rendelet az egyetemi doktori címről és az egyetemi doktorátusról (egészen 1994. április 9-ig ez a két jogszabály rendezte a kérdéskört) a kisdoktori esetében azonos követelményeket várt el a kandidátusi címekével.
A Testnevelési Főiskola (TF) 1985-ben elfogadott és ’92-ben is érvényes doktori szabályzata szerint csak olyan disszertáció sikeres megvédésével érdemelhető ki a doktori cím, amely önálló kutatáson alapul, és jelentős új tudományos eredményt tartalmaz. Sőt, az egykori TF könyvtárában fellelhető dokumentum arról is rendelkezett, mi történjen, ha plágium lepleződik le – emlékeztet a lap.
“Amennyiben az egyetemi doktorátus odaítélését követően kiderül, hogy az értekezést más készítette vagy az más személy munkájának (eredményének) illetéktelen felhasználásával készült, az Egyetemi Tanács a doktorátust, s az ezt tanúsító oklevelet visszavonja, az egyetemi doktorátusra utaló névmegjelölés használatát megtiltja, intézkedik a személyi igazolványból való törlésről, s a visszavonás tényét a Művelődési Közlönyben, valamint az OTSH Közlönyben közzéteszi.”
A plágiumügy nyilvánosságra kerülése után az elnöki hivatal – mely több hete nem válaszol a Népszava kérdéseire – visszautasította, de érdemben nem cáfolta a vádat. Az államfő később azt állította: disszertációja “törzsadatokra” épül, és csak az számít, milyen következtetést vont le azokból. Csakhogy Schmitt disszertációjának következtetései is nagyrészt a bolgár szerző másolata, a dolgozat újabb 17 oldalát pedig egy német tudóstól, Klaus Heinemanntól vette át.
