Belföld

Bayer: A Schmitt-ügy iszonyatosan ciki

A Fidesz-alapító publicista a „hírhedt ötös számú párttagkönyvével” sem ért egyet a kormány minden döntésével.

Bayer Zsolt a Heti Válasznak azt mondta: a minapi békemenetet azért kezdeményezte, mert – noha a kormány bizonyos döntéseinek értelmét maga is képtelen felfogni – túlzásnak érezte a kormányellenes nemzetközi hisztériát. A publicista, noha továbbra is EU-ellenes, a Jobbiktól elhatárolódik. A radikális párt „millió olyan dolgot mond és cselekszik”, ami még az ő habitusával sem fér össze. Szerinte „a józan jobbikosoknak is érdemes elgondolkodniuk: ha EU-tagként ilyen gazdasági nyomásgyakorlásra képesek velünk szemben, mi lenne, ha kilépnénk és közölnénk, nem fizetjük vissza a hiteleket? Egy hét alatt tönkretennék az országot”.    

Bayer Zsolt a Klubrádió frekvenciáját nem vette volna el (minden délután Bolgár Györgyöt hallgat a kocsiban), az egykulcsos adót nem betonozta volna be, de a legmeglepőbb, hogy iszonyatosan cikinek nevezi az államfő plágiumügyét. Azt már minapi írásában is jelezte, hogy ő nem fogja megvédeni Schmitt Pált, „főleg nem doktorátusügyben…”, most azonban a Heti Válasznak azt mondta, nem mondhatja, hogy rendben van a történet. „Ha erre legyintünk, akkor mit mondunk a végzős egyetemistának, aki bejelentkezett Phd-ra? Control C, control V, aztán doktor leszel, kisfiam? Vagy mégis mit?” – teszi fel a kérdést Bayer arra a kérdésre válaszul, hiányozna-e neki Schmitt Pál, ha lemondana.

A Magyar Hírlap újságírója a Heti Válaszban beszél egyébként arról a 35 millió forintról is, amelyet az általános zárolások közepette is megkapott filmkészítésre. Nem tagadja, hogy politikai kapcsolatainak is köze lehet ehhez, de emlékeztet rá, hogy a “komcsik alatt is forgatott”, most pedig csak annyi pénzt kapott, “amihez ha hozzákoldul még innen-onnan, pont le tudja forgatni a filmeket”. Bayer emlékeztet rá, hogy Jáksó László kétmilliárdot kapott, hogy az MTV-n készítsen szappanoperát, „miközben nyolc éven át gyalázott bennünket. Akkor ki is csinálta jól? Lehet, hogy a Heti hetesben kellett volna ütnöm a Fideszt”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik