Fiatalosítás

Vállig érő hajjal lépett be Oszkó Péter első munkahelyére, a KPMG-hez, évekig sajátos színfoltot szolgáltatva a neves könyvvizsgáló cég irodájában. Főnökei nem szóltak érte, de amikor végre levágatta a loboncot, megkönnyebbültek, s elárulták: nem tudták, hogyan kérjék meg, menjen fodrászhoz.

Az effajta cégeknél megszokott habitustól eltérő viselkedése a kollégái szerint inkább megkönnyítette, semmint megnehezítette a karrierjét a Deloitte frissen kinevezett elnök-vezérigazgatójának, aki e pozíciójában elsőként a Figyelőnek adott interjút. „Ő ugyanis nem csak szakmailag jó, ahogy a többiek általában, de remekül tud kapcsolatot építeni is, mind a kollégáival, mind az ügyfelekkel” – mondja róla egy volt munkatársa, aki úgy tapasztalta, Oszkó akkor is hajlandó volt időt, energiát áldozni az ügyfelekre, ha abból közvetlen díjbevétel nem származott. Márpedig ez hosszú távon üzletet hoz. Az érintett szerint ennek mindössze az az oka, hogy szereti emberi, barátságos légkörben eltölteni az időt a munkahelyén is. „Ha ez piaci előnnyel jár, az persze nem baj” – jegyzi meg. Már az egyetemen is közösségi ember volt, az ELTE hallgatói önkormányzatában meg is választották elnöknek. Oszkó Péter ezt utólag jó tanulóterepként értékeli az üzleti világban való eligazodáshoz. „Kifejezetten kemény helyzetekre tréningezett ez a pozíció. Nagyon különböző emberekkel kellett egyeztetni, célt érni. Most sokkal kiszámíthatóbb a környezet, a szabályok egyértelműek” – mondja a szakember.

Fotó: Hartyányi Norbert

SZEREPOSZTÁS. A kívülállók szerint így fejlesztett képességeinek fontos szerepe volt abban, hogy adószakértőként – vagyis nem könyvvizsgálóként -, s kirívóan fiatalon (a múlt évig ő volt a Deloitte legfiatalabb partnere Magyarországon) a cég élére kerülhetett. Habitusa okán azt is feltételezik, hogy konkrét feladata főként az üzletszerzés lesz, szemben egy másik lehetséges funkcióval, a helyi iroda képviseletével a nemzetközi hálózatban. Az a szerep sem várható el még tőle, amelyet elődje, Simor András, a Magyar Nemzeti Bank nemrég megválasztott elnöke töltött be, aki már nevével is goodwillt jelentett a cég számára.

Maga Oszkó Péter úgy látja, csak hangsúlyeltolódásról lehet szó az üzletszerzés és a hálózati képviselet között, s esetében valóban előbbi felé billenhet a mérleg. Azt, hogy miért éppen rá esett a választás, szerinte két szempont dönthette el. Egyrészt Simor András olyan magasra állította a lécet, hogy hozzá hasonló utódot keresni is felesleges lett volna. Másrészt jó pontnak számíthatott, hogy az adóosztály magasan a piaci átlag fölötti növekedést ért el. Felmerül a kérdés, vajon ezt honnan lehet biztosan tudni, hiszen a könyvvizsgáló cégek nem szívesen szolgáltatnak magukról adatot, a mérlegükben pedig együtt jelenik meg a különböző tevékenységekből származó árbevétel. Nos, Oszkó szerint ha az újságokban megjelenő számok csak hozzávetőlegesen is valósak, már helytálló a megállapítás. Az is ezt valószínűsíti, hogy az elmúlt két esztendőben egyaránt évenként megközelítőleg 50 százalékos növekedést értek el. Mint kifejti, az angolszász piacon még az ügyvédi irodák is közlik a bevételüket, s ilyen helyzetben mind a titkolódzás, mind a valótlan adatközlés rossz fényt vet a cégre. „Nálunk még a titkolódzás a bevett dolog, s emiatt az járhat rosszul, aki elárulja az adatait, mert információt ad a versenytársaknak. Közös hozzáállás kell, s mi igyekszünk nyíltak lenni.”

LENDÜLETBEN. Új pozíciójában egyébként ő maga azt a célt tűzte ki, hogy fiatalos lendületet, nyitottságot adjon a cégnek a gyorsan változó piaci környezetben. Azt szeretné, hogy a kollégák a saját sikerességükön felbuzdulva még jobban összekovácsolódjanak és segítsék egymás munkáját. „Az ügyfeleknek pedig először a Deloitte neve jusson az eszébe, ha újszerű problémával, helyzettel kerülnek szembe, miközben persze a szokásos feladatokat is kiválóan megoldjuk.”

Van azonban, aki szerint a fiatalság adott esetben hátrány is lehet; például Oszkó nem volt kellően megfontolt, amikor úgy foglalt állást, hogy a helyi iparűzési adó (ipa) nem egyeztethető össze az Európai Unió irányelvével. Jobb lett volna, ha úgy fogalmaz: meg kell vizsgálni a kérdést, mert lehet, hogy nem összeegyeztethető. Az Európai Bíróság mindenesetre a magyar ipához nagyon hasonló olasz adót nem kifogásolta. Oszkó Péter szerint azonban nagyon is megfontoltak voltak a Deloitte-nál, s ő máig fenntartja a fenti személyes szakmai véleményét. „Ám más kérdés, hogy mit tanácsolunk az ügyfeleinknek, hiszen mi voltunk az egyetlenek, akik körültekintően értékeltünk minden kockázatot és azt javasoltuk: továbbra is vallják és fizessék be az ipát, miközben viszont megtaláltuk annak lehetőségét, hogy ennek ellenére ne veszítsék el a jogot a befizetett pénz visszakövetelésére, ha az Európai Bíróság jogellenesnek tartaná ezt az adófajtát.” Valószínű volt ugyanis, hogy csak az kaphatja vissza a pénzt, aki időben megfelelő lépéseket tett. Oszkó sokkal inkább meggondolatlannak tartja azt, aki évekkel korábban bármilyen módon előre biztosra vette az Európai Bíróság ez ügyben hozandó döntését – akár úgy, hogy azt az álláspontot képviselte, miszerint nem is érdemes eljárást indítani, akár úgy, hogy az ügyfeleit arról győzte meg, be se vallják az iparűzési adót. „Nem véletlen, hogy azon cégek legnagyobb része, amelyek felléptek az iparűzési adó ellen, a Deloitte-tal dolgozik” – szögezi le az elnök-vezérigazgató, hozzátéve, hogy az iparűzési adó létjogosultsága egyébként is régóta vitatott. A fenntartása, beszedése drága, s hátrányosan érinti a beruházó, nagy foglalkoztató cégeket. Az uniós jogi vita sem dőlt még el, bár a helyzet most valóban nem ugyanolyan, mint volt az Olaszországgal kapcsolatos döntés előtt.

A Deloitte első embere persze nem csak az ipát kifogásolja a magyar adórendszerben. Az elvonások mértéke már jóval meghaladja a régiós átlagot, s a terheket nem egyenlően terítik szét az adófizetőkre. Sokan nem fizetnek, s a bevételt nem megfelelő adónemekben szedik be. A magas elvonásokkal rövid távon nem lehet mit kezdeni, előbb a kiadásokat kell csökkenteni, ami csak hosszú távon lehetséges. Ám addig is lehetne javítani a helyzeten, például az adófizetők körének kiszélesítésével, s ehhez meg kell vizsgálni a nemzetközi tapasztalatokat. Mivel nálunk nagy az adóelkerülés, nem logikus, hogy a fogyasztási adót csökkentsük, és a jövedelemadót növeljük, az előbbit ugyanis mindenki megfizeti. Mindezek után lehet az egyedi problémákkal foglalkozni, ugyanis nagyon sok speciális adó létezik, amelyek beszedése drága, s nem is hoznak sokat a konyhára. „A kormány deregulációs és üzleti környezetet javító csomagja 100-150 milliárd forint megtakarítással számol, miközben a szolidaritási adóból 170 milliárdot akarnak beszedni az idén” – jelzi Oszkó Péter, hogy mit jelenthetne az adminisztratív terhek csökkentése a vállalatok számára.

S bár az adó a szakterülete, a könyvvizsgálókat érintő, az Enron-botrány után megalkotott, a visszaélések visszaszorítását célzó amerikai Sarbanes-Qxley-törvényről (SOX) is van véleménye. Mint mondja, a könyvvizsgálói díjak mintegy 40 százalékkal emelkedtek, mert a könyvvizsgálat ennyivel drágább lett, de a vállalatoknak nem csak ez okoz pluszköltséget. Persze, ez önmagában még nem minősíti a szabályozást, azonban a költséghatékonyság nem elhanyagolható szempont, ezért kérdés, a szabályok kiállják-e az idő próbáját. A SOX például a függetlenség érdekében a könyvvizsgáló cégeknek megtiltja, hogy amerikai ügyfeleik számára bizonyos tevékenységeket végezzenek, de például a Franciaországban auditáltakra még szigorúbb előírások érvényesek. Mindezeknek már önmagában a betartatása is költséges belső eljárások kialakítására kényszeríti az érintett cégeket. Fiatal szabályozási rendről van szó, ezért várható, és remélhető is annak továbbfejlődése. Oszkó Péter szerint globális, nemzetközileg egységesebb szabályokra lenne szükség, de hogy ennek milyen esélye van, az nem csupán szakmai kérdés, hanem annak is függvénye, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió szabályrendszere közös irányban fejlődik-e tovább.