Belföld

Hamisítás, amit csúcsra járat a közmédia

Nem a Marx-szobor volt az első, és biztosan nem az utolsó, amit valamilyen okból kifolyólag eltüntetnek egy képről. A retusálás szakértője itthon a köztévé.

A retusálás (vagy nevezzük történelemhamisításnak) módszerét már a Szovjetunió ura, Sztálin is előszeretettel használta, de nem ő kezdte. Egyiptomban, még a fáraók idején, ha valakinek nem tetszett elődje uralkodása, akkor szobrait ledöntötték, a nevét pedig levakarták mindenhonnan. Claudius római császár feleségének, Messalinának az emlékét pedig egy szenátusi határozattal tüntették el, nevét és képmásait mindenhonnan el kellett tüntetni.

A szovjet módszer

Sztálin előtt már Lenin is használta a furfangos képszerkesztés módszerét, az egyik jól ismert képen látható, ahogy Lenin mellett még Trockij és Kamenyev is látható, majd csak Lenin. A többiek eltűntek. De hogy egy sztálini klasszikust is említsünk; mellette ritkán volt biztonságban az ember.

Kép: innen

Korábban pedig már írtunk olyan szovjet űrhajósokról is, akiket a propaganda egyszerűen kimontázsolt az űrfényképekről.

Cohn-Bendit és Conchita

A kiretusálás egyik fajtája az, amikor egy eseményről nem teljesen valósághűen számolnak be, trükkös képvágásokkal a lehetőségek tárháza végtelen.

A köztévé ezen a téren is erős, 2011-ben az Orbánt többször is bíráló EP-képviselő, Cohn-Bendit Magyarországon járt, az m1 pedig az ő sajtótájékoztatóján, az eseményről pedig úgy számoltak be, mint a politikus elmenekült volna a kellemetlen kérdések elől, pedig a kérdésre válaszolt, csak percekkel később indult el.

Nemrég pedig az Eurovíziós dalfesztivált megnyerő szakállas osztrák nőről nem szóltak egy szót sem, hiába volt egész Európában vezető hír, a magyar köztévé erről nem vett tudomást.

A „lomnicizás”

A műfaj klasszikusa. Az m1 és a Duna TV híradójából is kiretusálták Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét. Később pedig a videótárba is meghamisítva került fel a videó. Ezek után nem meglepő, hogy Lomnici nevéből ige lett, a kilomnicizni lett az új kiretusálni. Később az mtv riportere azt mondta, feletteseitől kapta az utasítást, hogy „ennek így kell lennie.”

Kép: Index

De nemcsak a köztévé, helyi újságok is nyúltak már a sztálinista módszerhez, a Hajdúdorogi Újság azért „vette le” egy csoportképről a polgármestert, mert Csige Tamás szocialista.

Kép: Facebook

A legfrissebb retus pedig Marxé. Az Ybl Egyesület virtuális túrán mutatja be az építész alkotásait, köztük van a Fővámház is, ami most a Corvinus Egyetem. A valóságban van Marx-szobor az aulában, a bemutatóban nincs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik