E távoli korból természetesen a szilárd vázzal rendelkező fosszíliák a leggyakoribbak. Így igen keveset lehet tudni például a medúzák törzsfejlődéséről – e tünékeny állatok teste ugyanis jórészt teljesen elenyészett, és csak szerencsés esetekben, lenyomatok formájában őrződhetett meg. A University of Utah kutatói most ilyen ritka kövületre bukkantak. A lelet állítólag 500 millió éves, vagyis mintegy 200 millió évvel korábbi, mint az eddig ismert legrégibb medúzamaradvány, ami nagyjából megduplázza e csoport korát.
A kutatók már régóta gyanították, hogy a medúzák a ma ismert legrégibb, 300 millió éves maradványaik kora előtt is elterjedtek voltak az óceánokban. Erre abból következtettek, hogy akkoriban már tele volt a tenger egyéb, a medúzáknál fejlettebb állattal is, és valószínű, hogy ezek elterjedését megelőzte a kocsonyás csalánozóké, hiszen azok a törzsfejlődés meglehetősen alacsony fokán állnak. Ráadásul e primitív lények már 300 millió éve is a maihoz hasonló formában léteztek, vagyis ezt megelőzően kellett lennie egy medúza-virágkornak, amikor végül is meghódították a vizeket. A mostani lelet ezt a teóriát támogatja, ugyanakkor nem ad pontos választ a medúzák kialakulása körüli kérdésekre. A most előkerült egyedek ugyanis szintén igencsak hasonlatosak a modern leszármazottakra. Így például ezek is sugaras szimmetriával jellemezhetők, ugyanúgy harang alakúak, tapogatóik is ugyanolyanok, és még kezdetleges izomzatuk is maiakéra emlékeztet. Ez pedig azt sugallja, hogy a medúzák már félmilliárd éve is „készen voltak” – megjelenésük, kialakulásuk így még ennél is korábbra tehető. A kutatók ezért most az 500 millió évesnél régebbi üledékeket vizsgálva próbálnak még ennél is korábbi medúzákat azonosítani.
