Kellő médiacsinnadratta övezte november elsején, hogy – a közigazgatási eljárásról szóló törvény hatályba lépésével párhuzamosan – az egyik fővárosi kerület önkormányzatának ügyfélszolgálata lehetővé tette a lakosság számára az elektronikus ügyintézést. Ezentúl a fokozott biztonságú elektronikus aláírással rendelkező kerületi polgárok a számítógép előtt ülve, az interneten keresztül tehetnek bevallásokat, kérhetnek időpontokat, intézhetnek ügyeket, a nap bármely órájában. Halleluja.
GYEREKCIPŐBEN. Aki megnézi az elektronikus hivatali ügyintézés magyar portálját, az „ügyfélkaput” (www.magyar-orszag.hu/ugyfelkapu), első blikkre meglepődve tapasztalja, hogy milyen sok ügyben lehet már eljárni, vagy eljárást kezdeményezni. Az Európai Unió összesen 20 fontosabb ügyintézési körben írja elő az elektronizálást, a fejlettséget pedig (szolgáltatásonként) négyfokozatú skálán méri. Ha arról kell számot adni, hogy hányas fokozatoknál tartunk, a helyzet nem is olyan rossz, hiszen „valami” szinte minden területen elindult. Ha viszont azt vizsgálják, hogy a gyakorlatban mi működik Magyarországon, akkor az eredmény lesújtó. A weboldal részletesebb böngészésekor kiderül, hogy a szolgáltatások fele nem más, mint bizonyos állami adatbázisok nyilvános hozzáférése, ezenkívül az okmányirodák egy részénél lehet időpontot kérni, hogy az ügyintéző előkészíthesse a megfelelő iratokat, mire az állampolgár odaér. Kétségtelen, hogy ez már „valami”, de az is biztos, hogy nem elektronikus ügyintézés – az említett kerület vezetői ezért is lehetnek büszkék a teljesítményükre. Viszont ezt a néhány kivételt leszámítva az adóbevallás és a cégbírósági bejegyzések intézése működik ma a valóságban, más nem.
Észt nyíltság
Az észt
parlament.
Törvény-
javaslatok az
interneten.Dolgozószobájából, a számítógép előtt ülve szavazott Andrus Ansip észt miniszter-elnök október 12-én, az ön-kormányzati választások napján, bár éppenséggel megtehette volna a világ bármelyik internetes kávézójából is. Példáját a közel egymillió észt választópolgárból több mint 9 ezren követték. Észtországban a világon először lehetett internetes úton választani. (Mivel senki sem tudja megmondani, hogy a világ bármely pontjáról szavazó állampolgárt éppen ki és mire kényszeríti, ezért elektronikusan egyvalaki többször is voksolhat, és mindig a legutolsó szavazata az érvényes. Ha pedig személyesen is megjelenik a választáson, akkor minden korábbi e-szavazata érvényét veszti.) Az észtek az egykori szovjet közigazgatás romjain, gyakorlatilag a nulláról építkezve a legmodernebb technológiát használták fel. Számos hivatal szolgáltatásait elektronizálták, s közben létrehoztak egy állami intézményt, amely egyedüliként jogosult elektronikus aláírásokat kiadni, és a papír alapú személyi igazolványok helyett mindenkinek gyorsan osztani kezdték az e-aláírásra képes csipkártyákat. A 1,5 milliós országban a lakosoknál ma majdnem 900 ezer csipkártya van, amivel szinte minden hivatalos ügyet el tudnak intézni sorban állás nélkül. A minisztériumok és a parlamenti képviselők már 2001 óta (!) a Täna otsustan mina (magyarul: ma én döntök) internetes portálon keresztül adják be törvényjavaslataikat, amelyek a neten azonnal láthatóvá is válnak. Ezekhez bárki hozzászólhat, vitát indíthat, sőt módosító javaslatot tehet, és ha megfelelő támogatottságot kap, az illetékes kormányszervek az indítványt napirendjükre tűzik. Az elmúlt négy és fél év adatai alapján a magánjellegű „ötletek” 5 százalékából végső soron törvénycikkely lett. A kormányüléseket egy spártaian berendezett szobában tartják, ahol a miniszterek egy-egy nagyteljesítményű PC lapos monitorjai mögött ülnek. A napirendet kivetítik a falra, a távollévő miniszterek pedig laptopjaikról mobilinterneten keresztül kapcsolódnak be az ülésbe. Minden nem titkosított döntés fél percen belül bárki számára elérhető.
Ennek ellenére idehaza az e-adóbevallás a jelenlegi állapotában meglehetősen ellentmondásos. Az APEH pillanatnyilag a 10 ezer legnagyobb adózótól kizárólag elektronikusan fogadja el a bevallásokat, amelyeket e-szignóval is kötelező ellátni. Mások is élhetnek az elektronikus bevallás lehetőségével, de aláírást nem szabad használniuk. Utóbbi esetben a portál egy felhasználónév és PIN kód alapján azonosítja a küldőt – ám érdemes figyelembe venni, hogy jogvita esetén így egyik fél sem tud semmit bizonyítani. Ez a megoldás ugyanis egy perben édeskevés. Elektronikus környezetben csak a megfelelő e-szignó használatakor lehet utólag bizonyítani, hogy ki és mikor küldte be a dokumentumot, illetve azt, hogy annak tartalma megváltozott-e időközben. „Bizonyos esetekben megfelelő a PIN kódos azonosítás, de fontosabb ügyekben elektronikus aláírást kell használni” – állítja ezért Rózsahegyi Zsolt, a NetLock Kft. ügyvezető igazgatója.
TÚLSZABÁLYOZÁS. A terület nálunk agyonszabályozott. Így fordulhat elő, hogy az elektronikus aláírásról szóló törvény szerint a megfelelő e-szignóval ellátott dokumentumokat mindenkinek el kell fogadnia, a novemberben hatályba lépett közigazgatási eljárásról szóló törvény viszont nem érvényes azokra a szervezetekre, amelyek saját hatáskörben megtiltják az e-szignók elfogadását (ez az alapja a 10 ezres körön kívüliek tiltásának). Másik jellemző példa, hogy bár nálunk összesen csak négy – szabad piaci viszonyok között egymással versenyző – elektronikus aláírást nyújtó cég van, ám ezek e-szignóit a magyar hivatalok csak akkor fogadhatják el, ha azt egy másik állami szerv is hitelesíti. Ebben az esetben tehát az aláírásokat hitelesítő cégek állami hitelesítő szervéről (!) van szó. Ennek novemberre kellett volna felállnia, de késik. Lapzártánkkor tehát az volt a helyzet, hogy egy érvényes e-szignóval aláírt levelet egyetlen hivatal sem fogadhatott el, ha azt valaki közvetlenül küldte be. Csak akkor „iktathatták”, ha az az ügyfélkapun keresztül érkezett, de amint arról szó volt, az ügyfélkapu egyetlen igazi e-szolgáltatásához éppenséggel kifejezetten tiltott az e-szignó használata.
Tehát miközben kiépült egy olyan informatikai hálózat, amely az összes hivatalt össze tudja kapcsolni, és megvan az ügyfélkapu, amely belépő lehet ebbe a rendszerbe az állampolgárok számára, addig az infrastruktúra a szolgáltatások szempontjából ma lényegében üres, kapacitását leginkább internetezésre és e-mailezésre használják. Miközben az infrastruktúrát már megfizettük, a papíralapú ügyintézés tovább terheli a büdzsét.
