A magyarországi kártyahasználat őskorában még nem egy banki szakember azt rebesgette, hogy idővel ingyen jár majd a plasztiklap minden folyószámlához, nemcsak, hogy a bankok nem számítanak fel mondjuk éves díjat a használatáért, de azon túl eltűnhetnek a tranzakciós jutalékok is. Avégből lenne így, hogy minden folyószámla
kártyával „működjön”, vagyis erre a csatornára terelődjön a lehető legtöbb, pénzmozgással járó tranzakció, és cserébe a bankok nem fizetnének kamatot a folyószámlán parkoltatott pénzekre.
Ez utóbbi kitételtől eltekintve a hajdani víziók nemhogy nem váltak valóra, de mára az efféle elképzelések a képtelen ötletek tárházát gazdagítják. Egyelőre ugyanis csökkenni sem igen csökkennek a kártyahasználat, illetve a pénzfelvét ügyfél által megfizetett díjai, de a bankok a kereskedői jutalékokat is legszívesebben komolyan megemelnék – derült ki azokból a háttérbeszélgetésekből, amelyeket a kártyaüzletággal foglalkozó banki szakemberekkel folytattunk.
|
A kártyás „életmód” hozadékaként a banki ügyfelek – a biztonsági és kényelmi szempontok ellenében – hónapról hónapra legalább egy-két ezer forintos többletköltséggel szembesülnek, amelynek oroszlánrésze az ATM-ekből történő készpénzfelvételből adódik össze. A „készpénzkímélő” plasztiklap tehát aligha kíméli pénztárcánkat, de ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne szinte nélkülözhetetlen. Viszont ha már az, akkor nem árt körültekintően használnunk, és legalább arra odafigyelnünk, hogy havonta hányszor, illetve milyen automatákba dugjuk be kártyánkat .
A bankok – idén januárban is korrigált és jellemzően legalább az inflációval megemelt – tarifáit böngészve látható, hogy lényeges eltérés van az úgynevezett saját (a bank logóját viselő) és az idegen bankautomatákban felszámított díjak között, és az is látszik, hogy a nagy lakossági ügyfélkörrel kapcsoaltban álló és relatíve nagy saját ATM-hálózatot működtető kereskedelmi bankok ceruzája a kisebbeknél jóval vastagabban fog, ha idegen masináról van szó. Az ő érdekük ugyanis az, hogy ha már kiépítették, és önállóan üzemeltetik is a saját hálózatukat, akkor erre a csatornára irányítsák az ügyfeleket, míg a kis bankok igyekeznek minél kedvezőbb díjakat kialkudni az ATM-eket üzemelteő céggel, nevezetesen a magyar piacon gyakorlatilag monopolhelyzetben lévő Euronettel. 
Veszteséges üzletág
Egy-egy ATM üzembehelyezésének és karbantartásának a költsége durván 13 ezer euró (több mint 3 millió forint) – mondta el kérdésünkre az egyik legnagyobb piaci szereplő szakértője -, s ez még nem foglalja magában a készpénzkezelés addicionális költségeit, vagyis például az automaták biztonságos kiürítésének és feltöltésének, a páncélozott pénzszállítóknak a díját, az ezzel kapcsolatos adminisztrációs és kommunikációs ráfordításokat vagy az automatában tartott pénz kamatveszteségét. Egy-egy készpénzfelvételnek a költsége ennek megfelelően elvileg valahol 500 forint körül alakul, amit csak részben tudnak az ügyfelekre hárítani a hitelintézetek, ám a fix (és nem a felvett összeg arányában meghatározott) díjak térnyerésével a kártyabirtokosokat sok esetben így is sokkolja, ha mondjuk 1000 forintot „idegen” automatából 450 forintért kapnak csak meg.
A magas költségek miatt az ATM-biznisz szinte minden banknál veszteséges – mondták el kérdésünkre a hazai bankok illetékesei –, ami magyarázatul szolgál arra, hogy miért csak néhányuknak van országos saját hálózata. A legnagyobb, jelenleg több mint 1300 gépből álló saját hálózatot az OTP építette ki, őt követi a Kereskedelmi és Hitelbank 600-700, illetve az Erste több mint 330 gépes hálózatával, majd a Budapest Bank 85, a többiek pedig – inkább csak presztízsokokból – legfeljebb néhány tucat ATM-mel. A kibocsátott kártyák száma is befolyásolja a stratégiai döntést, bizonyos kártyaszám alatt ugyanis jobban megéri az ATM-ek üzemeltetési jogát kiadni. Az így kiadott mintegy 500 ATM zömét az Euronet, néhányukat pedig a Giro Rt. üzemelteti, a tranzakciós díjakat ugyanakkor a bankok egymástól függetlenül, saját üzletpolitikájuknak megfelelően állapítják meg – a piacszerző motivációk és a veszteségek között egyensúlyozva.
|
Amit a bankok a készpénzezésen esetleg elbuknak, azt azért a kereskedői jutalékokon visszanyerik, jóllehet a kártyával vásárlás még mindig gyerekcipőben jár hazánkban. Ez esetben viszont nem az ügyfelekkel, hanem a kereskedőkkel próbálják megfizettetni a szükséges infrastruktúrát. Az árazást két tényező befolyásolja: az üzletektől közvetlenül kapott, illetve az úgynevezett bankközi (interchange) jutalék – banktitokként kezelt – mértéke. Információink szerint a kereskedőkhöz telepített POS-terminálokon át lebonyolított vásárlások után a bankok jellemzően 1-3 százalékot kapnak, attól függően, hogy mennyire erős az adott kereskedelmi egység forgalma és ennek folytán az érdekérvényesítő képessége.
A bankközi jutalék a kártyát kibocsátó és elfogadó hitelintézet viszonylatában jelentkezik, vagyis ha például egy K&H-s kártyával az OTP termináljait használó Tescoban vásárolunk, akkor az OTP mint elfogadó bank meghatározott jutalékot fizet a kártyát kibocsátó K&H-nak. A jutalék mértéke értesüléseink szerint valahol 1,4 százalék körül mozog a piacon, és alku tárgyát képezi a bankok között.
Hogy ezek a díjak magasak-e vagy sem, az viszonyítás kérdése. Európa bizonyos országaiban (például Franciaországban) ennél jóval alacsonyabbak, máshol (egyebek mellett Angliában) pedig magasabbak. A hazai bankok mindenesetre szívják a fogukat amiatt, hogy a POS-korszak kezdetén – szerintük – túl vonzó tarifákkal léptek piacra a kártyás vásárlások ösztönzése érdekében, és (azon túl, hogy az ösztönzés sem volt kellően sikeres) ezzel elvágták annak a lehetőségét, hogy a későbbiekben számottevő emelésekkel éljenek. Ahogyan tehát az ATM-ek, úgy a POS-ek telepítése sem éri meg mindenkinek, a jelenlegi jutalékok mellett a kártya örömeiben inkább csak a nagyobb bankoknak van részük.
